Mi a felelősség?

Szó-lélek-közelítés I.

Igaz, az ember nem felel felbukkanó vágyaiért, gondolataiért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett. De ha a madarak fészket is raknak az eresz alatt, ott élnek, szaporodnak, azért már az ember is felel. Mert beleegyezett.” (kínai bölcsesség)

A felelősség helytállási kötelezettség mindazért, amit teszünk, avagy elmulasztunk. A Tinta Könyvkiadónál 2015-ben megjelent, Dormán Júlia és Kiss Gábor szerkesztette Tulajdonságszótár így definiálja a felelősségteljes emberi magatartást: „lelkiismeretesen, pontosan és időre elvégzi a rábízott feladatot”. A felelősség ugyanakkor számadási kötelezettséget jelent olyan cselekedetekről, amelyeket az ember tudva és szabadon hajtott végreTulajdonságszótár. Feltétele a beszámíthatóság, következménye pedig az érdem és a jutalom vagy a büntetés. Ez azt jelenti, hogy a felelősség általános értelemben a társadalmi normáknak való állandó alávetettséget előfeltételezi, valamint jelentéstartalmába beletartozik a társadalmi normák megsértése esetére előírt szankcióknak való alávetettség. Felelősségről azonban nem csupán társadalmi értelemben beszélhetünk. Van jogi felelősség (jogi normáknak való alávetettség), továbbá politikai, erkölcsi, érzelmi.

A felelősségre vonásnak az ősi időktől ismert formája a magánbosszú intézménye, a Talio-elv érvényessége egy közösségben, vagyis a szemet szemért, fogat fogért. Ennek keretében figyelni kellett az arányosságra: mindenki tette mértékében tudta felelősségét, várhatta a felelősségre vonást.

Az ókori görögöknél Aiszkhülosz Perzsák című tragédiájának bemutatásához fűződik az a szempont, hogy az állam vezetőit milyen felelősség terheli. Arisztotelész pedig már az erkölcsi felelősségről szólt, ami akkor lép életbe, ha hatalmunkban áll megfontolni és akarni a jót és rosszat.

A római jogászok dolgozták ki azokat a szabályokat, amelyek a jogi felelősség rendjének a mai napig alapjául szolgálnak.

A Biblia szerint a felelősség nem csupán névtelen számadási kötelezettség, hanem az ember válasza Isten megszólítására (jól jelzi ezt a magyar szó, amelynek gyökere a felel ige). A felelősségre vonást a Paradicsomból való kiűzetés követte. Azonban rájuk bízatott a föld egésze is.

 A Teremtésben kapott legnagyobb felelősségünkre mutat rá Szent-Györgyi Albert:

„Uram!
E drága bolygót adtad nekünk lakóhelyül,
Rejtett, titkos kincsekkel tele,
Képessé tettél művedet megérteni.

(...)

Uram! Legyünk társak az alkotásban
Dolgozzunk tovább műved nyomán,
Hogy bolygónk a bőség, a boldogság
És az összhang erős otthona legyen.”

Isten a felebaráti szeretetben az embert összekötötte a másik emberrel, a felebarátjával, akiért felelősséggel tartozik. Mózes valószínűleg azért ódzkodott a feladatok megosztásától, mert különleges, lelki természetű megbízatást kapott: azt, hogy Isten nevében szóljon. Az elhivatottak azóta is átérzik, milyen hatalmas felelősség Istenről, Isten nevében beszélni az emberekkel. A bizonyságtevés és az evangelizáció komoly feladat, valóban megfontolt cselekvésre kell késztetnie, a lelkiség vállalóinak készen kell állniuk arra, hogy bevonják a misszióba az embereket. A szó mesterei, az alkotók is át kell érezzék a műveik közreadásakor felelősségüket az egyéni síktól a legszélesebb valóságfokokig. „Kötelességem figyelni a szóra, bánnom a szóval odaadás és felelősség” – nyilatkozta Nagy László, a költő.

A perszonalista gondolkodás szem előtt tartja az individuumot, és a kapcsolatát is az őt körülvevő közösségekkel. Így magában foglalja a közös felelősség szellemét. A felelősségvállalásra mondott igenben az erkölcsi értékrend megvallása jut kifejezésre. A konkrét felebaráton túl tehát az ember felelős a környezetéért, a munkájával alakított nagyobb világért is, és a globalizáció által egyre fontosabbá válik a társadalomért és a nemzetek közösségéért érzett felelősség is. Ennek tudatosítása elengedhetetlen céljaink fölismeréséhez:

„Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre” – Márai Sándor.

Magyar ellentétszótárMindennapjainkban a felelősség kifejezéssel olyan helyzetet határozunk meg, amellyel akkor kerülünk szembe, ha valaki elmulasztotta kötelezettségét, sőt megszegte valamely norma által előírt kötelmét. Ez a norma lehet törvény, szokás, erkölcsi vagy vallási elv. A rokon értelmű szavak is jelzik e területeket: kötelezettség, ódium, obligó, tartozás, számadás, kötelem, jótállás, kezesség, szavatosság. Az értelmezést szélesítik az ellentétes szinonimák, melyeket Temesi Viola Magyar ellentétszótárából (Tinta Könyvkiadó, 2012) sorjáztatunk: felelőtlenség, meggondolatlanság, nemtörődömség, könnyelműség, lelkiismeretlenség, gondatlanság.

A felelősségre vonás intézményesíthető, állam, egyház, iskola keretében. Ám a felelősséget mindenkinek egyenként kell vállalnia. A XIV. Dalai Láma szerint „Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más”. Jean-Paul Sartre így fogalmaz: „Az embernek meg kell alkotnia saját magát: mivel a szabadságunk adott, lépten-nyomon választanunk kell, ami felelősséggel ruház föl bennünket”. Ami két ember között történik, azért pedig mindketten felelősek. A jóért is, a rosszért is. Erre figyelmeztet szelíd történetével Antoine de Saint-Exupery:

https://moly.hu/system/node_items/3559/image_normal.jpg?1393755578

„– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
– Felelős vagyok a rózsámért – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.”

Sümeginé dr. Tóth Piroska