Nyelvünk hervadó virágai

Nyelvművelő levelek XIII.

Aggódva figyelem: szólásaink, hasonlataink, közmondásaink, melyeket eleink „nyelvünk virágaiként” tiszteltek és rögzítettek különféle gyűjteményekben, egyre inkább fogynak, kopnak és torzulnak. Valami rémlik belőlük, de összekeveredve, elveszítve eredeti formájukat, s vele értelmüket is. Nemrégiben ez ütötte meg a fülemet, egy gimnazista leányka szájából: „Másról beszél, mint Deákné.” Szerény figyelmeztetésemre, hogy Deákné a vásznáról volt híres, amelynél nem különb valami-valaki; másról meg Bodóné szokott beszélni, mikor a bor árát kérdik – furcsállkodva s kissé fensőbbségesen utasított rendre: „Hát ki így mondja, ki úgy! Nem mindegy?”

Bizony nem! Annak, hogy – mondjuk „Él, mint Marci Hevesen”, ma már valóban nincs értelme. De van története és hagyománya. Nem mondhatjuk helyette: „Él, mint Jóska Isaszegen”. Mert a nyelvközösségnek egy – bár, sajnos, egyre fogyatkozó – részében az első mégis mond valamit, a második semmit.

"Addig jár a korsó a kútra..."
Csontváry Kosztka Tivadar: Mária kútja Názáretben

Közmondásainkban még inkább rögzített a közös népi bölcsesség; formájában és tartalmában egyaránt. Sokszor a hagyományos szemléletmód is. Ugye, ma már nem érzünk semmi furcsát, idegent ezekben: „Addig maradunk itt, míg az új lakás elkészül”, vagy: „Addig szidtam, míg elsírta magát”. Pedig ez a forma a környező idegen nyelvek szemléletmódját tükrözi: az időpont, a végpont szerinti szemléletet.

Az ősit ez a közmondásunk őrzi még: „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.” Meddig? Míg el nem törik: az „el nem törés” egész időtartama alatt. Ma már hallani így is: „Addig jár a korsó a kútra, míg eltörik.” Tehát nem az el nem törés időtartama alatt, hanem az eltörés bekövetkeztéig. És meddig maradunk itt? Az új lakás el nem készülésének tartama alatt. „Addig nyaggatlak, míg meg nem adod a pénzemet”: a nyaggatás a „meg nem adás” egész ideje alatt tartani fog. „Nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda, bunkósbottal ki nem ver”: az el nem menés és a ki nem verés időtartama okozatilag egybeesik.

Bárdosi Vilmos: Szólások, közmondások eredete

Nézzük ezt más oldalról is! Ismerjük ezt a közmondást: „Addig verd a vasat, amíg tüzes!” A „tüzes” itt állítmány: a tüzesség feltétele annak, hogy érdemes legyen verni; tehát megfelel egy huzamos történésű állítmánynak. Most alakítsuk át mozzanatos történésűvé, mondjuk így: „Addig verd a vasat, míg kihűl.” Ez felelne meg az újabb szokásnak. Na de a két állítmány közt sem okozati, sem időbeli kapcsolat nincsen. Nem attól hűl ki a vas, hogy verem; s abbahagyhatom a verést hamarabb is, esetleg folytathatom még tovább. A verés és a „ki nem hűlés” között viszont megvolna az időbeli és okozati kapcsolat. Az eredetinek tehát ez volna a megfelelője: „Addig verd a vasat, míg ki nem hűl”: ennek a folyamatnak egész időtartama alatt.

"Addig verd a vasat, amíg tüzes!"

„Addig mászkálsz az esőben, míg megfázol” – „Addig mászkálsz az esőben, míg meg nem fázol”. Ezt a kettőt egyenrangúnak érezzük. Ma egyik szemléletet sem utasítjuk el. A tagadásost azért nem, mert régebbi, eredetibb; a tagadás nélkülit azért nem, mert meghonosodott, s az sem képtelen megoldás. – Csak vigyázzunk! „Hagyd kinn a ruhát, míg elered az eső”, és „Hagy kinn, míg el nem ered az eső”: ez nagyjából egyre megy. De az, hogy: „Hagy kinn, míg meg nem ázik”, és: „Hagyd kinn, míg megázik”: ez már nem ugyanaz!

Közmondásainkra sem azt mondanám: „Használjuk azért őket, míg kihalnak”, hanem ezt: „Használjuk azért őket, míg ki nem halnak!” Remélve: minél tovább!

 Deme László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.

A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései: