Az alábbiakban madárnévből, mégpedig solymászmadarak (pedzőmadarak) nevéből származó, a lőfegyver sólyom metaforán alapuló lőfegyverneveket (közneveket) tárgyalok, azaz a falkon, falkonett, muskéta és terzerol elnevezések – vándorszók – azonos szemléleten alapuló keletkezésére mutatok rá, elsősorban A. J. Storfer nyomán. Keletkezésük háttere egyrészt az a szemlélet, hogy a fegyverek úgy ártanak az embereknek, ellenségnek, mint a sólymok áldozataiknak, másrészt az, hogy a madár is nagy sebességgel, suhogva támad, szinte rálövi magát áldozatára, a golyó is suhogva repül. Így a céltartományt képviselő lőfegyverek megszemélyesítve, metaforikusan a forrástartományt képviselő solymászmadarak. A négyből két szó közvetlenül német, kettő olasz jövevényszó, mindegyik avult kifejezés, fegyvertörténeti szakszó, csak a muskéta valamelyest köznyelvi. A moldvai születésű A(dolf) J(osef) Storfer (1888–1944) osztrák nyelvész (és pszichoanalitikus) a négy tárgyalandó szó német megfelelői (Falkaune, Falkonett, Muskete, Terzerol) keletkezésének azonos hátterére mutatott rá (1937: 115–6).

A lövegek elkeresztelése már a tüzérség korai időszakától szokásban volt, s a nevet a lövegek mérete és alakja határozta meg. Az ostromágyúkat ragadozókról (krokodil, farkas) vagy mesebeli állatokról (sárkány, griff), esetleg más, nagy testű állatról (bika), a tábori ágyúkat pedig a kisebb békáról, hüllőkről (kígyó, gyík), illetve madarakról (fülemüle) nevezték el. Egyesek az idők folyamán típusnevekké léptek elő, mint német nyelvterületen a Basiliskus (‘sárkánygyík’), Nachtigall (‘fülemüle’), a magyarban pedig a kígyó (a német Schlange mintájára).

A falkon a XV–XVII. században használt, ‘6–8 fontos golyót vető, 23–30 mázsát nyomó tábori ágyú’ volt (Temesváry 1997: ii). Más források szerint 8–33 mázsa súlyú volt, azonban az ágyúk technikai jellemzőinek közlése a forrásokban következetlen, a mértékek bizonytalanok. A falkon szó – falkony alakváltozattal – 1557-tól adatolható a magyarban, a korai újfelnémet falcon átvétele. A szó forrása a vulgáris latin falco (> olasz falco, falcone, francia faucon) ‘sólyom’. A vulgáris latin szó viszont a germánból (ófelnémet falcho, középfelnémet valke, újfelnémet Falke) jön. A falkon szót eredeztették az olaszból is. A madárnévből a XVI. század elejétől alakult ki a fegyvernév. (Német eredeztetése: Horváth 1978: 60–61, Mollay 1982: 256; olasz eredeztetése: TESz. 1: 836, EWUng. 1: 354; egyaránt feltehető olasz és német eredet: Karinthy 1947: 37.)

A falkonett (vagy falkonéta) a XVI–XVII. században használt, ‘kisebb ágyúfajta’ volt, amellyel 1,5–2 fontos golyókat vetettek ki (Temesváry 1997: ii). A falkon kicsinyítő képzős fejleménye, a falkonett északolasz jövevényszó, s alakváltozatai (falkonata, falkonéta stb.) 1520-tól adatolhatók a magyarban (Karinthy 1947: 38, TESz. 1: 836, EWUng. 1: 353–4; a falkonett szó alakváltozatait a falkony változataiként tárgyalta Horváth 1978: 60–61). A szó az északolaszban falconètt, falconetto, falcunetto változatokban létezett. A franciában faucon ‘sólyom; falkon’ és itteni kicsinyítő képzővel fauconneau ‘fiatal sólyom; falkonett’, s volt fauconnel ‘falkonett’ is. Babos Kálmán magyarázó szótárában még szerepel: „falkonet, kis ágyu” (1865: 131). (A korábbi, falkony címszó alatt készített etimológiáktól – TESz., Horváth 1978, Mollay 1982 – eltérően az EWUng. már külön tárgyalja a falkonéta és falkony szókat.)

A muskéta ‘kétágú villára támasztott puskaféleség’ volt, amely a harmincéves háború (1618–48) idején terjedt el. Kanócos, kerekes, kovás szerkezettel is használták, s mint egyszerű és jól bevált fegyvert még a XVIII. században is megtartották (Temesváry 1997: iv). A tulajdonképpeni muskéta szó 1606-tól adatolható a magyarban, több alakváltozata közül a muskotyr és a muskater 1605-ben jelent meg nyelvünkben. A magyarba a szó a németből (Muskete ‘muskéta’, Muskatier, Musketier ‘muskétás’) került, oda az olaszból (moschetto). A német szókat átvevő magyarban a XVII. században muskéta, muskatér és muskatély egyaránt ‘puskafajta’ volt; muskatér, muskétás, muskatéros és muskatélyos pedig ‘ilyen puskával felszerelt katona’. A muskéta előzménye egy karvalyfajta neve volt, a spanyol mosquet, francia émouchet elnevezés a madár pettyezett mellére (esetleg a többi solymászmadárhoz képest kicsinységére) utal (spanyol mosca, francia mouche ‘légy’). Később vált számszeríj, majd a puskafajta jelölőjévé. 1567-ben kezdték használni a spanyolok mosquete alakban, innen terjedt el más nyelvekben, így a franciában (mousquet, mousquette), az olaszban, a németben stb. (TESz. 2: 979, Horváth 1978: 147–9, EwUng. 2: 1005). Babos Kálmán magyarázó szótárában egyszerűen így szerepel: „musketa = puska” (1865: 215). A muskéta, flinta (‘katonai és vadászpuskafajta’) és karabély (‘rövid csövű puska’) szavak mai jelentései egyaránt ‘régi, avult puskaféleség’, s mindhárom XVII. századi német jövevényszó a magyarban (Horváth 1978).

A terzerol a XVII– XIX. században, elsősorban német nyelvterületen népszerű ‘elöltöltő kis pisztoly’ volt. Első regisztrált hazai (erdélyi) előfordulása: terczerol (1714; SzT. 13: 120). Babos Kálmán magyarázó szótárában „terzerol, ol[asz], zsebpisztoly, mordály” (1865: 301). Még a XX. század első felében is használták madarak riasztására. Egyes példányait régiségkereskedők máig árulják, Magyarországon is. A szó az olasz terzolo (vagy terzuolo) ‘egy solymászatban használt héjafajta hímje’ elnevezéséből való, az olasz szó pedig talán a latin tertius ‘harmadik’ szóra vezethető vissza (kicsinyítő képzővel: *tertiolus). Ennek a több nyugat-európai nyelvből (középfelnémet terzel, terze, terz, ófrancia tercel, tiercel, angol tercel, tiercel) ismert solymászműszónak alapja vagy az a hiedelem, hogy ennek a madárnak a fészkében minden harmadik fióka hím, vagy az a tény, hogy e héjafajta tojója egy harmaddal nagyobb a hímnél.

A magyarból a lőfegyvernevek alapjául szolgáló, a forrástartományt képviselő madárnevek hiányoznak, de a kifejezéstípus szemléleti alapja eleven. Ami a metafora alapjául szolgáló hasonlatokat illeti, például Balázsi József Attila hasonlatszótárában szerepel a lecsap, mint sólyom a jércére (2017: 377) és a repül, mint a sólyom (2017: 503).

Balázsi József Attila: Hasonlatszótár

Eva F. Kittay hídterminusnak (bridge term) nevezte azokat az elnevezéseket, amelyeket először használnak metaforikusan bizonyos szómezőkből (forrástartományokból) más szómezőkbe (céltartományokba) átvezetve, s további metaforák alapjául, mintájául szolgálnak (Kittay 1987: 152). Ilyen hídterminusok voltak a tüzérség korai történetében az ágyúknak adott, állatokról vett tulajdonnevek, különösen azok, amelyek típusjelölőkké váltak, majd a solymászmadarak nevéből lett lőfegyvernevek esetében a vulgáris latin falco ‘sólyom’, a falkon és falkonett szók eredetijének megalkotásakor.

Érdekes egybeesés, hogy a solymászat hanyatlása éppen a lőfegyverek fejlődésével függ össze. A solymászat Nyugat-Európában az V. században, a népvándorlás hun–germán hullámával jelent meg és vált fokozatosan népszerűvé. Fénykora a középkorban volt, s évszázadokon át – a lőfegyverek tökéletesedéséig – ténylegesen hatékony és látványos vadászmódszernek mutatkozott, a középkorban önálló mesterségként űzték, de lassacskán egyértelműen főúri fényűzéssé vált. A magyar solymászat története a honfoglalástól a Rákóczi-szabadságharcig (1703–1711) jól követhető. A napóleoni háborúk idején Európában felszámolódtak a főúri solymásztelepek, és a solymászatot a XIX. századtól már csak tartalmas időtöltésként, ám mégis kulturális örökségként próbálják feléleszteni. Az új technika képviselői, a lőfegyverek, az általuk kiszorított technika képviselőinek, a solymászmadaraknak részben a szerepét, részben a nevét is átvették. (Ám egyik itt tárgyalt fegyvertípus sem vadászfegyver.)

A muskéta etimológiájában említett karvaly és a terzerol etimológiájában említett héja – a sólyomfajokhoz hasonlóan – jól betanítható solymászmadár. A sólymok és általában a madarak, továbbá a fegyverek történeti szókincsvizsgálata további analógiákat tárhat fel. Így például az angolban saker ‘kerecsensólyom; régi ágyúfajta’ (< ófrancia és spanyol sacre < arab saqr). Ugyancsak az angolban a falcon ‘sólyom’, a falconet ‘falkonett; gébics’. Ez utóbbi madárnem (Lanius spp.) agresszív természete magyarázza, hogy egyik elnevezése (angol neve rendesen: shrike) a ‘sólyom’ jelentésű szóból lett képezve.

Irodalom

• Babos Kálmán 1865. Közhasznu magyarázó szótár (…). Heckenast Gusztáv, Pest.
• Balázsi József Attila 2017. Hasonlatszótár. A magyar nyelv régi és új szóláshasonlatai. Tinta, Bp.
• Horváth Mária 1978. Német elemek a 17. század magyar nyelvében. Akadémiai, Bp.
• Karinthy Ferenc 1947. Olasz jövevényszavaink. (MNyTK. 73.) Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp.
• Kittay, Eva Feder 1987. Metaphor: Its Cognitive Force and Linguistic Structure. Clarendon, Oxford.
• Mollay Károly 1982. Német–magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig. Akadémiai, Bp.
• Storfer, A. J. 1937. Im Dickicht der Sprache. Dr. Rolf Passer, Wien–Leipzig–Prag.
• Temesváry Ferenc 1997. Fegyvertörténeti kislexikon. Középkor, kora újkor. Rubicon 8/7, melléklet, i–vi.

Kicsi Sándor András