Az alábbi szöveg eredetileg a Magyar Időkben jelent meg.

A retorika birodalma óriási. Nemcsak a nyelv- és irodalomtudományba, a stilisztikába nyúlnak át területei, hanem a logikáéba és a filozófiáéba is. Többek között erről győz meg Chaïm Perelman könyve, amely Major Hajnalka fordításában jelent meg a Tinta Könyvkiadó gondozásában. Szellemi csemege, elgondolkodtató okfejtés és fajsúlyos olvasmány.

Hirtelen arra gondolhatnánk, hogy a választásoknak már végük, és a politikusok vagy a kampányfőnökök csak két, illetve négy év múlva veszik a kezükbe, azonban ez így nem igaz, mivel mások is igen mély és hasznos ismereteket nyerhetnek belőle, hiszen a kortárs gondolkodók számára a retorika fontos tudomány.

Chaïm Perelman jogból és filozófiából doktorált, a Brüsszeli Szabadegyetemen tanított mint a logika, az etika és a jog professzora haláláig, 1984-ig. A L’empire rhétorique (A retorika birodalma) című könyvét 1977-ben adta ki Párizsban. Retorikaelméletének kikristályosodott formájával szembesülünk, azzal, amely már kiállta az idő próbáját – olvashatjuk az utószóban Adamik Tamás lektor tollából, valamint a következőket is: csak vitatott bizonyosság esetében van helye az érvelésnek, például a gyakorlati tudományok, az etika és a politika esetében elkerülhetetlenek a viták, ezért szükség van érvelésre mind a magánéletben, mind a közéletben. 

Chaim Perelman: A retorika birodalma. Retorika és érvelés

A disszociáció, azaz a szétválasztás, az elkülönítés módszerével minden eszme létét kétségbe vonhatjuk, például azt mondhatjuk, hogy ez nem a valóságos igazság, hanem csak látszatigazság, ez nem demokrácia, hanem látszatdemokrácia. A disszociáció értékvesztést, értékcsökkenést jelent: amit eddig a hallgatóság értéknek tekintett, arról kimutatjuk, hogy az értéknek csak a látszata.

Ilyen értékcsökkenést csak akkor tud sugallni a szónok, ha fel tudja villantani az igazi érték fogalmát, és ehhez viszonyítva a kritizált valóságot látszatnak tünteti fel. A szétválasztáson alapuló érvelés igen hatékony a politikai csatározásokban, különösen a választások idején.

Mikor lehet és kell érvelni? Arisztotelész Nikomakhoszi etikájában megfogalmazza, hogy világosan el kell különíteni az analitikus és a dialektikus érvelést. Az egyik az igazságon, a másik a véleményen alapszik. Mindkét terület másfajta diskurzust követel: éppen olyan hiba volna, ha a matematikustól a hatáskeltő érvelést is elfogadnánk, mint az, ha a szónoktól bizonyítást követelnénk. Az érvelés során az egyetértést akkor érjük el, ha megteremtődik a lelkek összekapcsolódása a szónok és hallgatósága között.

A szerző

A kötet nyilvánvaló befolyásolási technikákat is bemutat: amikor a valóság egyszerre két aspektusát mutatja, akkor a kettő közül az egyiket kiemelhetjük, úgy, hogy azt egy főnév, míg a másikat egy melléknév eszközével nevezzük meg: egy világ van aközött, hogy az embert úgy írjuk le, mint „megtestesült lelket” vagy „lelkes testet”. Ugyanazt a gondolatot megfogalmazhatjuk állító és tagadó módon: az utóbbi esetben úgy fog megjelenni, mint mások állításának cáfolata, de mint ami elég szilárd ahhoz, hogy vegyük a fáradságot, és megcáfoljuk.

Valójában ártalmatlannak tűnve gyanúsíthat, elhitetve, hogy amit tagad, az nem alaptalan.

A retorika messze nem üres szóvirágokkal teli beszéd, nem csupán alakzatok sora. Lord Bacon szerint a retorika annak a művészete, hogy hozzáigazítsuk az elmét a képzelethez, hogy jobban mozgásba lendítsük az akaratot.

Él és virul a retorika napjainkban, több doktori disszertáció témája. E most megjelent kötet pedig óriási szakirodalmi forráson alapuló összegző munka. Profiknak és amatőröknek egy­aránt érdemes átrágniuk magukat az elvont fogalmakkal operáló, de nagyon is elgondolkodtató és a gyakorlatban jól alkalmazható, megfontolandó tanácsokkal szolgáló köteten.

Minya Károly