Vasárnap reggel már korán kipattant a szemem, a húslevesre gondoltam. Sietve, de halkan (a többiek még aludtak) felkaptam valamit. A bevásárlólistát már előző nap bekészítettem a táskámba. Gyors fogmosás és irány a piac!

Sárgarépa-válogatás közben megpillantottam egy hároméves kislányt, aki szemmel láthatóan rettenetesen unatkozott. A kis lurkó nézelődött, nagyon kis cuki volt, rámosolyogtam.

- Anya, anyaaa, anyaaaaa!
- Egy percet várjál már kislányom, fizetek!

...

- Mondjad édesem!
- Mi van annak a néninek felsőjén?? – közben rám mutatot..
- Öhh – mosolygott az anyuka rám – vasmacskák, édesem… – anyuka próbálta rövidre fogni..
- Milyen macska? Anyaaaa, azok nem is cicák…

Anyuka elhúzta a kislányt, aki közben már egyre közelebbről nézte a felsőmet.

Azon gondolkoztam, hogy oké, hogy vasmacska, na de tényleg ez honnét jött. Lassan én is sorra kerültem. Fizettem, alig tudtam odafigyelni, teljesen máshol jártam. Hazaindultam...

Hazafelé sétáltam két teli szatyorral és azon agyaltam, hogy milyen jó lenne most rákeresni az interneten, de nem volt nálam a telefonom. Egyre jobban piszkált a gondolat, hogy honnan jött ez a vasmacska elnevezés.
Végre hazaértem, gyorsan ledobtam a két szatyrot a konyhában, siettem a nappaliba az Etimológiai szótárért, keresem a vasmacskát. Valahol itt lesz a végén.

Á! meg is van!

„Összetett szó, melynek vas előtagja a megnevezett dolog anyagára utal, utótagja pedig a macska horgas karmaival való hasonlóság alapján szerepel az összetételben.”

Na, már ezt is tudom! Boldogan indultam a konyhába. A család persze még mindig szundított. Csendben kipakoltam és pucoltam a sárgarépát…