Eredeti megjelenés: Adó Online 2017. július 28.  

Nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.
(József Attila)

A magyar nyelv számos olyan szót, kifejezést tartalmaz, amelyeknek adózási eredetük van. Használjuk ezeket a mindennapokban, egyeseket már kevésbé, de értjük a jelentésüket, másokat viszont már a feledés kútjába söpört az idő, illetve gyakran a használt fogalom tartalma igen távol került az eredeti jelentésétől. Ilyen szavakból, kifejezésekből gyűjtöttünk össze néhányat.

Az adózással kapcsolatos szavak, kifejezések eredetét, jelentését vizsgálva szó volt eddig a dézsmál, ebek harmincadja, huszár, majd a harácsol, szegény, porció, forspont és kvártély, a harmadik részben a rovás, taksa, sarc kifejezésekről.

Sorozatunk befejező részében szólunk a robotról, valamint a ma is használatos, adózással kapcsolatos kifejezésekről (vám, adó, közteherviselés). Minden adózással kapcsolatos magyar szót, kifejezést, már csak terjedelmi okokból is, nem tudunk elemezni, de a cikksorozat négy részében a legfontosabbakat sorra vettük.

Az adózó jobbágyok sokat robotoltak

A középkorban a jobbágyoknak adózniuk kellett az egyház, a király és a földesúr felé is. A földesúrnak a termés kilencedik tizedét (kilenced) kellett beszolgáltatnia, ezen túl nevezetes alkalmakkor (a földesúr születésnapja, gyermekének házassága stb.) ajándékot kellett vinnie, továbbá a földesúr földjén, majorságában, házában munkát is kellett végeznie.

A munkavégzés, mint kötelezettség az 1500-as évek elejéig eléggé rendszertelen volt, rendszeressé a Dózsa György-féle parasztháború után vált, „köszönhetően” Werbőczy István Hármaskönyvének. A XVII., XVIII. században folyamatosan növekedett a földesúr által megkövetelt munkamennyiség, ez több alkalommal zendülésekhez, lázadásokhoz is vezetett.

Mária Terézia 1767-ben rendeleti úton szabályozta a végzendő munka mennyiségét. A jobbágy éves szinten 52 napi igás- vagy 104 napi gyalogmunkával tartozott (heti egy illetve két nap), de ettől „dologidőben” (aratás, szüret stb.) el lehetett térni. Ez a szolgáltatás az egésztelkes jobbágyokat terhelte, a többieknek telkük arányában kellett a földesúr felé munkavégzést teljesíteni. A házas zselléreknek évi 18, a házatlanoknak évi 6 nap ingyenmunkát kellett teljesíteniük. A kötelező ingyenmunka napkeltétől napnyugtáig tartott, a munkahelyre való odamenetel és a visszajövetel is beleszámított. Egynegyedét télen kellett igénybe vennie a földesúrnak, a fennmaradt részt követelhette más évszakokban, nagy munkaidőben.

A rendelkezések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, bizonyítják ezt a XVIII. század végének jobbágylázadásai is. Egyes területeken viszont a földesurak voltak elégedetlenek, mert az urbáriumok előtt ők már több jobbágyi munkát vettek igénybe.

Ilyen kényszermunkát nem csak a földesúr, hanem gyakran a vármegye részére is kellett végezni, például út- és csatornaépítésnél, erődítmények helyrehozatalánál, megerősítésénél.

A jobbágyok által a földesúr javára végzett kötelező munkát végül 1848-ban, a jobbágyfelszabadítás keretében törölték el, a többi jobbágyi szolgáltatással együtt.

Középkori munkavégzés

A jobbágyok által végzett munkára az ’úrdolga’ (értsd: a földesúr javára végzett dolog, azaz munka), illetve a robot kifejezést használták. A robot eredetileg német, pontosabban bajor-osztrák közvetítéssel került be a magyar nyelvbe, a forrása a szláv nyelvekben ismert robota, rabóta (работа), azaz munka volt.

Érdemes megemlíteni, hogy volt olyan értelmezés is, hogy az adózás „könyvelésére” használt rovásbot, azaz rovó-bot kifejezésből egyszerűsítették robotra, ez azonban kevéssé valószínű.

Ismert volt a robot pénzben való megváltása is, erre használták például a ’kaszapénz’ kifejezést.

Zaicz Gábor: Etimológiai szótár

A jobbágyot terhelő munkaszolgáltatás teljesítésének elismerésére a földesúr által rendszeresített elszámolójegy vagy robotjegy szolgált. Elismerése úgy történt, hogy a földesúr megbízottja a munkára hívó papírlapon (ún. cédula, paléta, poleta, palita stb.) igazolta a teljesítés megtörténtét. A 18. sz. végétől sok földesúr a munka fajtájához és időtartamához igazodó, előre gyártott elismervényeket hozott forgalomba, amelyeket a jobbágy sokszor zsinegre fűzött és az év végén számolt el velük annak igazolásaként, hogy a rá hárult munkát elvégezte.

(Sajátosan éledt újra a kifejezés a második világháborút követően, amikor mintegy 130 ezer embert hurcoltak el Magyarországról málenkij robotra (маленькая работа), azaz kis munkára. Ez a ’kis munka’ kemény fizikai munkát jelentett, embertelen körülmények között. Az elhurcoltak fele nem élte túl a megpróbáltatásokat.)

A jobbágyfelszabadítás után is megmaradt a kifejezés, például a feles- vagy más részesbérletben végzett munkára is alkalmazták, értve ez alatt azt, hogy a munka egy részét más javára végzik.

A kaszálás és szénabegyűjtés jelentős robotmunka volt

A robot szót jelenleg is a kényszerjellegű munkavégzésre használjuk, míg a robotol kifejezést a nem szívesen végzett, sokszor egyhangú munkára, inkább humorosan, mint negatív tartalommal.

Néhány kifejezés, közmondás a robotra:

• Bolond ember az, aki az úrdolgán (robotmunkában) megerőlteti magát. Ha ura dolgában megsérül a jobbágy, senki se szánja. Értsd: A jobbágy nem szokta az agyondolgozni magát a robotban, illetve a későbbiekben a napszámos a vállalt munka végzése során. Ennél durvább kifejezés is ismert: Finggal harangoznak annak, aki az ura [földesura] dolgában (robotban) megszakad. Ami azt jelenti, hogy nem érdemes megszakadásig robotolni az uraknak, mert nem ismerik a hálát. Ugyanezt jelenti a következő: Valaki megszakad az uraság dolgán, olyat bőrharanggal fizetnek ki Budán. A bőrharang az alfél, segg tréfás elnevezése volt.
• Nem gondol a jobbágy úrdolgával. Értsd: nem érdeke a jobbágynak, hogy lelkiismeretesen végezze a robotmunkát; nem sokat ér a kényszerből es díjazás nélkül végzett munka.
• Úgy dolgozik, mintha robotban volna. Annyit jelent: kényszeredetten, kedvetlenül végzi a munkáját.
• Zsidó jobbágy, tár kincs; tót jobbágy, zsíros konyha; magyar jobbágy, pörlő társ. Nem kifejezetten elismerő a magyarokra nézve, hogy a hajdani földesurak megítélése szerint a legtöbb hasznot a zsidó jobbágy hajtja, sokat ér a szlovák jobbágy is, de a magyarral örökké csak baj van. Persze ez nem csak a magyarokra vonatkozott: Semmi kedve a cigánynak, ha úr dolgára hajtják.
• Ha valaki ’robotban táncol’, az azt jelentette, hogy nehézkes, kényszeredett módon táncol.

A kereskedőket megvámolták. És még kiket?

Talán a legrégebbi és legváltozatosabb tartalmú adózással kapcsolatos szavunk a ’vám’ szó és származékai, például ’vámos’, ’vámol’. Valószínűleg iráni jövevényszó, amely a kereskedelem révén honosodott meg a magyar nyelvben, valószínűleg már a népvándorlás során. A perzsa és a kurd nyelvekben is kölcsönt, tartozást jelent.

A vám mai szóhasználata, értelmezése szerint az országhatáron a kereskedelmi jellegű áru kivitele, behozatala után fizetett adójellegű kötelezettség. De ma is használjuk, különösen szólásokban valaminek a használatáért, szolgáltatásért fizetett pénzösszegre vagy természetbeni járandóságra is.

Ezek a jelentések és értelmezések megtartották a középkori jelentéseket és értelmezéseket:

• Vámot kellett fizetni a kereskedelmi tevékenység után az országhatáron.
• Vámot kellett fizetni a kereskedelmi tevékenység után a vámszedőhelyeken (harmincadhelyeken).
• Vámot kellett fizetni az út, a híd használatáért.
• Vámot kellett fizetni a földesúr területén tartott vásár után (szárazvám).
• Vámot kellett fizetni a révésznek, ha átvitte csónakján, sajkáján az utazókat.
• Vámot vett ki a molnár a megőrlött gabonából.

Korabeli felvétel a Ferencz József (ma Szabadság) hídról. A hídfő két oldalán lévő épületekben szedték a hídvámot

A ’vám’ szót még ennél is szélesebb értelemben használták, mert minden fajta adóra is alkalmazták ezt, egyfajta szinonimaként. Ez a széles körű használat részben bibliai eredetű, mert az Újszövetségben is a ’vámos’ kifejezést alkalmazzák szinte általános jelleggel az adószedőre, illetve a ’vám’ kifejezést az adóra (ennek okai az ógörögre, illetve latinra való fordításokban kereshetőek, részleteire nem térünk ki).

A vámfizetés – az előzőek alapján – nem csak a kereskedőket érintette, hanem ennél jóval szélesebb volt a kötelezettek köre. De nem mindenki fizetett vámot!

Az Aranybulla a nemességet mentesítette az adófizetés alól, azzal az indokkal, hogy a nemesség vérével adózik, azaz szükség esetén részt vesz a harci cselekményekben. Erre az adómentességi klauzulára hivatkozva a nemesség egyre több előjogot vívott ki magának, az adómentesség körét is lényegesen sikerült szélesíttetnie. Erre jó példa egy 1618-ban elfogadott törvénycikk:

Ez azt jelentette, hogy a fizetési mentesség egyes szolgáltatások igénybevétele esetén is megillette a nemességet, ha azért vámnak nevezett kötelezettség volt az ellenérték, sőt a nemes nevében, helyette eljáró személyek ugyanilyen módon mentesülhettek a kötelezettségek alól.

Hogy ez mennyire adott lehetőséget igen széles körben adóelkerülésre, nem szükséges részletezni.

Az is megkérdőjelezhető, hogy a magyar nemesség mennyiben tett eleget a „vérrel való adózás” kötelezettségének az évszázadok során (nem véletlen, hogy már Mátyás király is inkább zsoldoshadsereget szervezett).

Bárdosi Vilmos: Szólások közmondások eredete

A nemesség ugyan az adózást elhárította magától, de az adóztatásban szívesen közreműködött. A nemesek igyekeztek megszerezni saját maguknak az adószedési jogot a harmincadhelyeken, hidaknál, réveknél, vásártartásnál, hiszen ez biztos bevételi forrást jelentett számukra is.

A nemességről írtak a papságra és az egyházi szervezetekre is érvényesek, az ő kedvezményezésük még Szent István törvényein alapult.

A ’vám’ szavunk számos összetett szónak képezi alapját a vámárutól a vámvizsgálatig, sőt 20 körül van azoknak a településeknek a száma (határon innen és túl), amelyek nevében a vám utal a település középkori szerepére (Vámosgyörk, Vámospércs, Vámosújfalu stb.). Természetesen számos utcanév is utal a vámra, például Budapesten is van Vám utca, Újvám utca és köz, Fővám tér.

Néhány vámmal kapcsolatos szólás, közmondás:

• Az ebre nem vetnek hámot, a gondolattul sem vesznek vámot.
• Kakas is kiveszi tojásbul a vámot. A kakas vámja: a (főtt) tojás tompa végén levő kis üreg.
• A mit a réven nyer, elveszti a vámon.
• A’ tarka lótúl, és a’ vemhes szamártúl vámot nem vesznek. Hanem a gazdájuktól!
• Puszta malmon, száraz gáton vámot nem vehetsz.
• Réven, vámon nem fizet.
• A ’nem ad vámot valamitől’, ’nem kell vámot adni tőle’ kifejezések valamely dolog jelentéktelenségére utalnak.
• A vámosok is megkapják a magukét:
• Goromba, hazug mint a vámos.
• Annyit eszik, mint a vámdisznó. Azaz sokat eszik.
• Nehezen telik a vámosszekrény.
• Vámosi ember. Azaz tolvaj.

Bár a ’molnár sem vesz két vámot’ kifejezés arra utal, hogy a kötelezettségeket, tartozást egyszer kell csak leróni, a következő kis történet mégis a molnárokat csúfolja ki: A molnárgazda megkérdi a legényt: – Kivetted a vámot? – Ki én! – feleli a legény. – Látta a paraszt? – Nem. – Hát vedd ki, hogy lássa!

Végül három rövid irodalmi idézet a vámokkal kapcsolatban:

• Cserna vizén zúg a malom: Más veszi a vámot azon. (Arany János)
• Malmait, amelyek kétszer vámolnak:… Mind ezeket nincsen ki e földön számba vehesse. (Arany János)
• Oly hazáról álmodtam én hajdan, | mely nem ismer se kardot, se vámot. (Babits Mihály)

Országh László: Szóeredeztetések

A közteherviselés megvalósítása fontos cél volt

Említést érdemel ’közteherviselés’ szavunk eredete. A három szó összekapcsolása Rákóczitól származik (bár akkoriban ezeket még nem írták egybe): Tartalmát talán a következő idézet fejezi ki legjobban:

Szintén a Rákóczi-szabadságharc idejéből származik a következő két idézet:

– Az adózás alóli mentességet jelentette a ’közterhekben való exemptiójáról’ kifejezés.

– A’ Hazánk köz terheiben a’ fegyverviselő Rendet nem lehetvén együvé vetni a’ maga Gazdaságát űző Lakosokkal: elvégeztetett, hogy egy-egy Dica avagy Rovás alól (minden Dicálandó positióban vagy rubricában értve) immunitáltassék. Magyarul: a fegyverviselést adókedvezménnyel (egy dica vagy rovás) ismerték el.

Rákóczi korában a közös terheink viselése, a közteherviselés azt jelentette, hogy a nemességnek is adóznia kell, az Aranybullában biztosított előjogokat meg kell szüntetni.

Rákóczi szobra szülőhelye, Borsi vára (ma Szlovákia) előtt

A szabadságharc bukása után jó egy évszázaddal a gondolat már a reformkor fő követeléseinek egyikévé lépett elő. Szóltak erről legnagyobbjaink, így Széchenyi, Deák, Kossuth, Bezerédj is. Nem véletlen, hogy a ’48-as 12 pont közül a hatodik pont ezt követeli: 6. pont: Közös teherviselés.

Néhány héttel később az úgynevezett áprilisi törvényekben ez testet is öltött:

Adó

Természetesen nem hagyhatjuk ki az ’adó’ szavunkat sem.

A magyar nyelvben nem a tributum (adó) szó változatai, nem is a telonium (vám), és nem a taxa (ár, díj) latin szavakból ered az állam felé teljesítendő kötelezettségünk alapszava, hanem helyette az a datio, datium szavakból (dare, azaz ‘ad’) származik.

Mivel a köznyelvben ez általánosságban elterjedt, további magyarázatra nincs szükség.

Ami kimaradt a felsorolásból

Számos olyan szó, kifejezés van, amiről még írni lehetett volna, de ezek vagy kikoptak már az élő nyelvből (például: contributio, deperdita, collector, regálé), vagy ismert szavak, kifejezések ugyan (például: fukar, sóhivatal, szűzdohány), kapcsolódnak az adózáshoz is, de e rövid (4 részes) összefoglalóban már nem térhettünk ki.

Irodalom:

Áldásy Antal: Az 1707. évi ónodi országgyűlés története (Századok, 1895. 7., 8., 9., 10. szám, Budapest)

A magyar nyelv értelmező szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959–1962)

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára – A Magyar Tudományos Akademia megbizásából (Emich Gusztav magyar akademiai nyomdász, Pest, 1862)

Erdélyi János (szerk): Válogatott magyar közmondások (Heckenast Gusztáv, Pest, 1862)

Magyar néprajz (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001) – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Magyar néprajzi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979) – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

O. Nagy Gábor: Magyar Szólások és közmondások (Gondolat, Budapest, 1985)

Régi magyar szólások és közmondások – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Az adatbázis a következő műveket tartalmazza:

• Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások (Szeged, 1820)
• Erdélyi János: Magyar közmondások könyve (Pest, 1851)
• Dr. Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondásszerü szólások (Budapest, 1896)
• Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve (Pécs, 1890)

Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár – Arcanum DVD Könyvtár 6. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Zaicz Gábor (főszerkesztő): Etimológiai szótár – Magyar szavak és toldalékok eredete (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006)

Dr. Juhász István