Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Lehetséges-e a nyelvművelés?

Ha feltennénk a kérdést, hogy a magyar anyanyelvűek szükségesnek, hasznosnak ítélik-e a nyelvművelést, vajon mit válaszolnának? Meggyőződésem, hogy az igen szavazatok lennének nagy többségben.

Miért foglalkozom a többség számára kézenfekvő megítéléssel? – Mert egy szegedi főiskolai tanárnő, akinek saját kijelentése szerint egyik kutatási témája a nyelvművelés, arról nyilatkozott a Köznevelés c. hetilapnak (illetve arról írt a Nyelv, nyelvi jogok, oktatás c. kötetben), hogy „mindaz, ami nyelvművelés címén történt és történik Magyarországon, értelmetlen, céltalan és káros”. Ezek súlyos szavak; és súlyukat növeli, hogy az iskolák munkáját irányító minisztérium félhivatalos lapjában jelentek meg, s így következményük lehet a magyar szakos tanárok és általában a nevelők megzavarása.

A nyilatkozat minden részével nem áll módomban itt foglalkozni, csupán az iskolákat, az anyanyelvi nevelést érintő egy-két gondolat cáfolatára van időm.

https://24.p3k.hu/app/uploads/2017/03/alltalanos_iskola-1024x576.jpg

Tovább olvasom

A sündisznó mint kultúrhérosz

Aligha akad a világon olyan jelentéktelen állat, amelynek alakjához ne fűződnének különös hiedelmek, hagyományok. Természetes hát, hogy a sünnek is megvan a maga kultúrtörténete: a vele kapcsolatos hiedelmek egy része az állat hasznával, más része sajátos viselkedésével függ össze. A sün egyes hagyományokban rendkívül jelentős szerepet kapott: például a románoknál, mongoloknál és kelet-afrikai kikujuknál egyaránt kultúrhérosznak számít, kiváltképpen pedig a tűz feltalálójának. Kitüntetettségét talán valami olyasféle logika indokolja, hogy tüskéinek szúrása égésszerű sebet hagy, így lehet a tűz, sőt a Nap szimbóluma. Az, hogy a sün kultúrhérosz, sokféle dologban megnyilvánulhat. A román néphit szerint például a sün (arici) szolgáltatja az „állatok füvét” (iarba fiarelor; ennek módját egy mezőségi magyar hiedelemnél ismertetjük), amely végső soron a gyógyító terjék román változata.

Az ókor embere több okból is vadászott a sünre, részint – mint Plinius írja – tüskés irhája végett – ebből ugyanis szép falvédőket, lábtörlőket lehetett készíteni –, részint húsának s belsőségeinek, vizeletének állítólagos csodás tulajdonságai miatt, részint pedig azért, mert szívesen fogyasztották. Bingen apátnője, Hildegardis (1099–1179), a neves orvosnő részletes sündisznóreceptet is hagyott ránk: szerinte a sünt a nyúlhoz hasonlóan kell megfőzni, egyenlő arányban fahéjat, tömjént és köményt kell porrá törni, borban fölforralni, s a kész sünfőttet evvel meglocsolni. Különböző nyugat-európai beszámolók a sün fogyasztását előszeretettel említik a cigányok sajátságai között, s cigány nevét is olykor megadják: niglo, ami valószínűleg a német Igel ragozott névelős alakjából vett jövevényszó.

Tovább olvasom

(Ny)elvi kérdések

A kötet szerzője angol–spanyol szakos szakfordító, tolmács, bölcsész és nyelvtanár. Itt összegyűjtött cikkei korábban az E-nyelv Magazin (e-nyelvmagazin.hu) internetes újságban jelentek meg 2009 és 2013 között. A sorozat néhány cikkét lapunk is közölte.

A szerző a kötet ismeretterjesztő cikkeit „könnyed”-nek minősíti; a szakmabeli olvasó ehhez bízvást hozzáteheti, hogy „magvas”, „tartalmas”, „szellemes” és (ami a tartalmukat illeti) hellyel-közzel „vitatható”.

Horváth Péter ezeket az írásait „tárcá”-nak is nevezi (212, a könyv utolsó, összegező cikkében). A tárca, mint tudjuk, „irodalmi igényű, olvasmányos hírlapi írásmű” (a Magyar értelmező kéziszótár meghatározása szerint), ezek azonban olyan tárcák, amelyek alapos szakmai ismereteken alapulnak, és helyenként a hivatásos olvasónak is újdonságokkal szolgálnak.

(Ny)elvi kérdések

Tovább olvasom

A tájszólás nem csak az időseké

Interjú Parapatics Andreával a tájszólásról

Az alábbi interjú eredetileg a veol.hu-n, a Veszprém megyei hírportálon jelent meg.

A közelmúltban jelent meg Kiss Gábor főszerkesztésében a Nagy magyar tájszótár. Parapatics Andrea nyelvésszel, a szótár lektorával, a Pannon Egyetem oktatójával beszélgettünk a nyelvjárások jelenéről, a Nagy magyar tájszótárról és a Nyelvjárástani munkafüzetről.

 

A Nagy magyar tájszótár bemutatóján azt mondta, hogy „a nyelvjárások kihalásáról beszélni minimum felszínes”. Ezek szerint nincs eltűnési tendencia

Visszaszorulási tendenciáról szoktunk beszélni, területi és használati szempontból. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb olyan szituáció van, ahol ezt a beszédmódot vesszük elő, még vidéken is. Az is igaz, hogy egyesnyelvű nyelvjárási beszélőt, tehát aki csak nyelvjárási beszélő lenne, már keveset tudunk mutatni. Mindez azért nem egyenlő a nyelvjárások kihalásával, mert a nyelv természetes velejárója a területi és társadalmi változatosság. Úgy tűnik, nem tud megtörténni, hogy teljesen homogénné váljon a nyelv. Nem is várhatjuk azt, hogy tizennégymillió magyar ember teljesen egyformán beszéljen.

Mostanra a globalizáció, a mobilizáció, az urbanizáció miatt a területiség már veszített a nyelvhasználatot befolyásoló szerepéből, de attól még ma is jelentős tényező a nyelv variabilitása szempontjából. Nem vált mindenki köznyelvi beszélővé, hanem regionális köznyelvek alakultak ki, ami egy köztes „megoldás”. Ez az egyik, amivel a kérdést illetően számolni kell.

Tovább olvasom

Felesleges és káros a nyelvművelés?

A nyelvművelés értelme és haszna

Gyakran hallhatunk szép szavakat az anyanyelv szeretetéről, mindennapi tapasztalataink azonban helyesírási hibák tömkelege, hadarás, éneklő beszéd, rengeteg felesleges idegen szó. A nyelvészek, nyelvművelők mondják a magukét, adják a tanácsokat, – a válasz pedig: Ugyan már! Te még mindig itt tartasz? sőt: Mi közöd hozzá, hogyan beszélek; Ne ültessetek el gátlásokat a beszélőkben! – Hallhatók effélék még nyelvész kollégák részéről is.

Kell-e tehát a nyelv ápolása, a nyelvművelés? Jogos-e? Van-e valami haszna, foganatja? – Ha nem akarok csupán lelkendezni egy nagy ügy fontosságáról, nem olyan egyszerű a válasz egyik kérdésre sem. Keressük meg a választ először arra a kérdésre, mire szolgál a nyelv? – Alapvetően az emberek egymás közti érintkezésére, ez a fő célja. Márpedig a nyelvhasználat fogyatékosságai miatt sérül ez az alapvető funkció. A hadaró beszéd zavarja a megértést; a divatos idegen szavakat (mint pl. likviditás, konszolidáció, tender) sokan nem értik; az összevissza központozástól nehéz követnünk a mondatok összefüggéseit.

Fontos szerepe a nyelvnek, hogy eszköze a gondolkodásnak: Nincsenek gondolatok nyelvi forma nélkül. A sokasodó közhelyek, sablonok révén (mint: Na mondd már!; Ez nem így működik; a határozat üzenete) különválik nyelvhasználat és gondolkodás, a sablonok eluralkodnak az egyéniség fölött. A gondolkodás súlyos fogyatékosságait mutatják továbbá a zavaros, terjedelmes, alárendelt szerkezeteket tartalmazó mondatok, olyan szövegek, melyekből – akár az őserdőből – nem talál ki az alkotójuk sem. Mit mondjunk aztán a primitív képregények még primitívebb mondatairól („Öld meg!”, „Csináld ki!”, „Talán valami hasznunk is lehet ebből a szarból? A dög kimúlt. Vége.”)

Tovább olvasom

Egy gomba, sok név: peszegomba, hiriba, medvegomba, pitánka, mijókgomba, lengyelgomba

Az ízletes vargánya és elnevezései

A Nagy magyar tájszótár (Bp.: Tinta Könyvkiadó, 2019) ‘vargánya’ jelentéssel a következő tájszókat tartalmazza: hiriba, medvegomba, pesze, peszegomba, szepe, szepegomba, tinóorrú-gomba, tinórka-gomba, tinóru, tinórugomba, úrigomba. Az Ormányságból hozza a különböző terméshullámairól való elnevezéseit: búzavargánya, hajdinvargánya.

A tinórugombafélék (Boletaceae) családjába elsősorban a vargányák vagy tinóruk (Boletus spp.), érdestinóruk (Leccinus spp.), nemezestinóruk (Xerocomus spp.) és fenyőtinóruk (Suillus spp.) tartoznak, s ezen gombanemeknek több faja is jó, ehető. Közülük kitüntetett az ízletes vargánya (Boletus edulis), amely a gyűjtött gombafajok között “nagyvadnak” számít, innen háromszéki medvegomba elnevezése.

Tovább olvasom

Hányadik nyelv?

Első és második nyelv: interdiszciplináris megközelítések

Az alábbi írás eredetileg az Alkalmazott Nyelvtudomány 2016/1. számában jelent meg.

Első és második nyelv: interdiszciplináris megközelítések
Pszicholingvisztikai tanulmányok VI.
Szerkesztette: Navracsics Judit, Bátyi Szilvia
Budapest: Tinta Könyvkiadó. 2015. 314 p.

A pszicholingvisztikai kutatások körének kiemelten fontos részét alkotják a nyelvhasználat tanulmányozására irányuló vizsgálatok az első és a második nyelv vonatkozásában. Elöljáróban azonban lényeges kiemelni, hogy a két- és a többnyelvűség, illetve a második nyelv elsajátításának vizsgálata csak a pszicholingvisztika vonatkozó alapterületei ismeretének függvényében vezethet sikeres eredményre (vö. Gósy, 2005: 23). Ugyanakkor a téma interdiszciplináris megközelítése lehetővé teszi mindazon folyamatok alaposabb leírását, amelyeknek a működtetése az első és a második nyelv használatához köthető. Ennek okán a tudományközi szemléletmód számos kapcsolódási pontot biztosít a különböző témakörökkel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek, valamint nyelvészhallgatók számára egyaránt.

A szakterületen végzett kutatások legújabb eredményeinek bemutatását tűzte ki célul a Pszicholingvisztikai tanulmányok sorozat 6. kiadványa. Az „Első- és második nyelv: interdiszciplináris megközelítések” címet viselő kötet egyben a Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához című sorozat 178. kiadványa, szerkesztői Navracsics Judit és Bátyi Szilvia. A kötetben szereplő írások három nagyobb téma köré csoportosíthatók: többnyelvűség, nyelvhasználat és beszédvizsgálat, amelyek egyben a könyv három fejezetét is reprezentálják. A tanulmányok interdiszciplináris voltából adódik a kötet többnyelvűsége. A benne foglalt kéziratok magyar (9), angol (11), illetve német (3) nyelven íródtak. Az olvasó a tudományággal foglalkozó kutatók írásain túl a nyelvészeti kutatásokat folytató hallgatók munkáiba is bepillantást nyerhet.

Tovább olvasom

A lóposzogó és a szentgyörgygomba

Két gombafajról és neveikről

1. Az óriás pöfeteg

Az óriás pöfeteg (Langermannia gigantea, pöfetegfélék családja, Lycoperdaceae) a leghatalmasabb példányokat prezentáló gombafaj.

Nem tartozik a tipikus gombák közé: se tönkje, se kalapja; gömb alakú. Hatalmas, fehér vagy sárgásfehér, labdaszerű termőteste gyakran eléri a 4 kg-ot is, de szerencsés helyeken, kedvező években nem kivételesek a 20 kg fölötti, akár 100 cm átmérős példányok sem. A termőtest bőre többnyire fehér, de lehet kissé sárgás vagy barnássárga tónusú is. Felülete törékeny, érzékeny. A termőtest belsejét a spóratermő rész tölti ki, amely hihetetlen mennyiségű spórát hoz létre; alsó, meddő része jóval kisebb terjedelmű. Húsa fiatalon rugalmas és fehér. A bőrszerű, sima külső burok felszakadása után a spórák kiszabadulnak.

Óriáspöfeteg (forrás: Wikipédia)

Szaprotrof (talajlakó korhadékbontó) faj. Alföldi legelőkön és magasabb hegyek erdeiben, bolygatott helyeken, sokszor egyesével, de nemritkán kis boszorkánykörben, nitrogénben gazdag talajon nő. Erdők szélén, réteken és kedvező körülmények között parkokban egyaránt megjelenhet. Széles körben elterjedt, helyenként gyakori faj.

Tovább olvasom

Tájszótár gyerekeknek és felnőtteknek

Az alábbi bejegyzés eredetileg a Könyvutca blogon jelent meg Petrohán Beáta tollából. Blogunk örömmel közli újra a szöveget.

Ilyen jellegű könyvről még nem volt értékelés a blogon, de be kell vallanom, hogy amikor olvastam egy cikket ennek a tájszótárnak a megjelenéséről, első látásra szerelem volt, és úgy éreztem, hogy nagyon szeretném, ha mi ketten közelebbről is megismerhetnénk egymást.

A Tinta Kiadó jóvoltából kívánságom teljesült, amit ezúton is nagyon szépen köszönök.  A könyv, mint ahogyan egy szótárhoz illik, igen tekintélyes méretű, 1001 oldal terjedelmű és 55 ezer népies, tájszó szerepel benne, magyarázatokkal és forrásmegjelölésekkel.

Ami még egy nagy pozitívum, hogy az előszóban részletes magyarázatot, útmutatót találunk a szavak utáni jelölésekről, jelentésükről és a szócikkek felépítéséről, tehát akár gyermekeink - akik már szerintem nem túl sűrűn fognak a kezükbe bármilyen szótárat - is jól eligazodhatnak benne.

Azért említem a gyerekeket, mert mióta a szótár megérkezett, talán az ő kezükben többet volt, mint az enyémben. Bence imádja a nyelvvel, nyelvészettel kapcsolatos dolgokat, de Titusz is érdeklődéssel, olykor nevetve hallgatta az érdekes, elfeledett vagy számára ismeretlen szavakat. 

Tovább olvasom

Kihalnak-e a nyelvjárások?

Néhány gondolat nyelvjárásaink múltjáról, jelenéről, jövőjéről

Az alábbi szöveg a TINTA Könyvkiadó 2019. március 19-én tartott könyvbemutatóján elhangzott előadás írott változata. A könyvbemutatóról szöveges beszámoló érhető el IDE KATTINTVA, videós összefoglaló pedig IDE KATTINTVA.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az írásbeliségnek a magyar nyelvközösség életében való megjelenése lehetővé tette, hogy lassan, fokozatosan erősödő folyamat eredményeként létrejöjjön egy tudatosan irányított, önmagát stabilizáló nyelvváltozat, az irodalmi nyelv. Egyre nagyobb tekintélyre tett szert az egységesülő standardváltozat. Ezáltal megszűnt a nyelvváltozatok közötti korábbi viszonylagos egyenlőség. Ezzel párhuzamosan váltak az írástudók szemében a nyelvjárások kevésbé értékes, lenézett nyelvváltozatokká. Az irodalmi nyelv vált a társadalmi érvényesülés eszközévé, a presztízse megnövekedett, a nyelvjárási változatok tekintélye pedig csökkent.

Kiss Jenő a nyelvjárási beszélőknek a köznyelvhez és saját nyelvjárásukhoz való viszonyulásában időben négy szakaszt különít el: 1. Az irodalmi nyelv térhódításától a 19−20. század fordulójáig a semleges-távolságtartó viszonyulás volt a jellemző. A nyelvjárási beszélők a köznyelv beszélt változatát nem érezték helytelennek, csupán a sajátjuktól eltérőnek, másnak tekintették. 2. A 20. század első felétől érvényesülő ellenszenvező-védekező viszonyulás azt jelentette, hogy már nemcsak a köznyelvi beszélők álltak szemben a nyelvjárásokkal, hanem a nyelvjárási beszélők is a köznyelvvel. A felülről (városból) jövő köznyelvi hatásra válaszként saját nyelvi normájuk védésével, a köznyelv elleni támadással válaszoltak. A beszélt köznyelvnek nyelvjárási környezetben való használatát ellenszenvesnek érezték, már-már a falu elleni erkölcsi vétségnek tartották. 3. Az 1970-es évek elejétől a nyelvjárási beszélők szégyellték a nyelvjárásukat: idegenek jelenlétében kerülték a tájnyelvi formák használatát. Nemegyszer meg is tagadták nyelvjárásukat. Ez a szégyenlő-önfeladó viszonyulás. Medvesalji nyelvjárásgyűjtő utunkon (1992−1994 között) az egyik beszélgetőpartner (adatközlő) folyamatosan nyelvjárásban beszélt. Kértük, hogy készíthessünk hangfelvételt. Beleegyezett, de felvétel közben már urizált: „elfelejtette” a nyelvjárását. Ebben az időszakban beszédhibának minősítették a nyelvjárási akcentusos beszédet. Pl. palóc ȧ és ā kȧpāl a Beszédművelés kisiskolás korban c. könyvben. Nyitrán egy kiválóan fölkészült kolléganő oktatói pályázatát azért akarták elutasítani, mert rimaszombati palóc nyelvjárásban beszélt. Szerencsére a józan ész győzött. 4. A 90-es évektől a kiegyensúlyozó-funkcióelkülönítő szakasz kezd kialakulni. Ez azt jelenti, hogy a nyelvjárási beszélő a kommunikációs helyzettől függően vagy a nyelvjárást, vagy a köznyelvet (a köznyelv táji színezetű változatát) használja. Nyelvileg viselkedik. Az anyanyelvi nevelésben ez a felfogás kezd elterjedni. Az otthonról hozott nyelvjárási sajátosságok értékek, ebben érzi jól magát a gyermek, megvan a nyelvi komfortérzete. Az iskola feladata e nyelvváltozat mellé és nem helyette megtanítani a standard változatot. Ezáltal nyelvileg gazdagabb lesz a gyerek.  

untitled-design-20.png

Tovább olvasom