Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Min törik a fejüket nyelvészeink? Magyar nyelvészportrék a 21. század elejéről I. Beszélgetés Balázs Gézával

"Látjátok feleim" - A megszólításról, a tegezésről és a magázásról

Az interjút Daniss Győző készítette

Revolverpertu

Karinthy Frigyes a Tegezés című jelenetében olyan ismerősöket állított kabarészínpadra, akik közül egyik sem biztos abban, hogy tegezik vagy magázzák-e egymást. Szótlan, csak kézfogásos búcsúzásukkor egymás mellett, egy irányban indulnak el, noha másfelé laknak – hogy ne kelljen a köszönésnél színt vallani. A jelenet furcsa hepienddel zárul: 

„TAKÁCS: Mehetünk együtt. Merre, izé... (kedélyesen) Merre lakunk, merre lakunk?
KOVÁCS (dühösen): Kicsoda? Kicsoda?
TAKÁCS: Hát – (rezignáltan) – hát én.
KOVÁCS: Hát én azt honnan tudjam?
TAKÁCS (dühösen): Honnan? Mit tudom én? Azt tudni szokta – az ember.
KOVÁCS: Az ember? Melyik ember?
TAKÁCS (gorombán): Hát az emberek. (Rálép Kovács lábára.)
KOVÁCS: Hu!
TAKÁCS: Mi az?
KOVÁCS: Semmi... véletlenül... hehe... rálép... ráléptünk a lábamra...
TAKÁCS (sápadtan a dühtől): Kicsoda? (Bömbölve): Kicsoda?
KOVÁCS (révetegen): Nem tudom...
TAKÁCS: Nem? (Pofon vágja.) Nesze, te piszok fráter! Most tudod? (Revolvert vesz elő.)
KOVÁCS (boldogan): Persze, hogy tudom! Te! Te! Te!…”

A Karinthy Frigyes Tegezés című jelenetében leírt helyzet – hogy tudniillik szereplői ölre mennek, sőt egyikük fegyvert ránt, mert nem tudják, hogy tegezik vagy magázzák-e egymást – napjainkban aligha alakulhat ki. De a megszólítások dolgában – kisasszony, hölgyem, úr, szakikám – nem egyszer gondban lehetünk, olykor saját magunkkal is ellentmondásba keveredhetünk. Csakúgy, mint köszönéskor – kinek jár a jó napot, kinek a kezét csókolom, a tiszteletem vagy a szia. És ha mindez nem is tetszhet mindig fontosnak, néha kapcsolatok romolhatnak el egy rosszul időzítet letegezés miatt, ügyetlen szóhasználaton pedig akár állásinterjúk sikere múlhat. Nem egyszer foglalkozott már e kérdéskörrel írásban, rádióműsorban, egyetemen, konferenciákon, tudományos előadásokban itthon és külföldön Balázs Géza.

– A tagolt beszéd kialakulásának hajnalán vagy kora reggelén milyen formában fordulhattak egymáshoz távoli őseink és – időben közelebbre gondolva – a már magyarul beszélő elődeink?

– Az általános nyelvészettel foglalkozó szakemberek bizonyosra veszik, hogy kezdetben csak tegezés, a két fél közötti közvetlen kommunikációs forma létezett. Ez ugyanígy vonatkozhat a nyelvcsaládunk uráli korszakára. És tegező formát találunk a legrégibb ismert magyar nyelvű szövegemlékünkben is. A Halotti beszéd mai szóformákkal idézve így kezdődik: „Látjátok, feleim, szemetekkel”, nem pedig: „Látják, feleim, szemükkel”. Tegező formában fordult a paraszt a földesurához, a papokhoz és a hozzá képest fölöttes helyzetűekhez. A legtöbbször, persze, más hangsúlyokkal, hanglejtéssel, a közöttük lévő társadalmi, gazdasági különbségről nem megfeledkezve mondhatták, hogy „te”. Az őket visszategezők pedig éreztethették velük a hatalmukat, kiváltságos helyzetüket.

https://kultura.hu/wp-content/uploads/2019/11/Halotti_besz%C3%A9d-1-e1573050802306.jpgA Halotti beszéd első sorai

Elődeink tegezték az Istent is. Tegezi például az 1466-ban elkészült Müncheni kódex a Miatyánkban. És ez a mai – a katolikus egyház szerinti – modern olvasatban is így van: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, / Szenteltessék meg a Te neved, / Jöjjön el a Te országod, / Legyen meg a Te akaratod”. Nem pedig az, hogy „…Szenteltessék meg az Ön neve, / Jöjjön el az Ön országa, / Legyen meg az Ön akarata.” És ez a tegezés érthető, hiszen az ima közvetlenül szól az Istenhez. Az Istenhez, akivel „személyes kapcsolatban” vagyunk. Voltaképpen – a rangkülönbségre tekintettel – illene nem tegezve megszólítani, de a hagyomány nagyon erős, és ezért ma is a tegezés járja. A temetőben pedig a halottat búcsúztató nemcsak az Istenhez, hanem az elhunythoz is tegezve szól. Utóbbihoz akkor is, ha az életben magázódtak. A népmesékben a királyt szintén tegezi a szegény lány, a szegény vándorlegény. Igaz, hozzátéve: „Uram, királyom, hoztam neked…”, „Felséges uram, kérem tőled, hogy…” Ismereteink szerint – kevés kivételtől eltekintve – tegezés, tegeződés jellemezte az egész ómagyar kort, a honfoglalástól a mohácsi csatavesztésig ívelő időszakot.

Tovább olvasom

A magyar szókincs eredete és története

Egy régóta várt könyv hagyta el a nyomdát 1976 végén, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának harmadik, befejező kötete. A szótár szerkesztésének munkálatai 1961-ben kezdődtek el; az első kötet rá hat év múlva látott napvilágot, a második 1970-ben, s 1976-ban a harmadikkal „be van fejezve a nagy mű”. Az új etimológiai szótár tudományos jelentősége nem mindennapi, ezért megjelenése nemcsak a nyelvészek körében számít kiemelkedő állomásnak, hanem tudományos életünknek is fontos eseménye.

A vállalkozás nagyságát jól érzékelhetjük néhány mennyiségi mutatóval is – a másfél évtizedig készülő szótár tető alá hozatalában az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének és az ELTE I. számú magyar nyelvészeti tanszékének irányításával legalább százan vettek részt; a három testes kötet háromezer-ötszáz oldalra rúg stb. –, de a nagy mű tudományos fontosságának megmutatásával már jóval nehezebb helyzetben vagyunk, lehetetlen azt néhány mondatba sűríteni. Ilyen szótár Magyarországon még nem készült, így hát nincs mihez mérnünk. Viszont felsejlik a munka rendkívülisége, ha visszapillantunk nyelvtudományunk múltjába.

https://m.nyest.hu/media/a-legendas-tesz.jpg?large

Tovább olvasom

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára

Első kötet: A–Gy

A szavak eredetének kutatása és a szótörténet a magyar nyelvtudomány egyik legerősebb ága volt már a múltban is. A századforduló után nem sokkal, 1914-ben indította el Gombocz Zoltán és Melich János a Magyar Etymológiai Szótár füzetsorozat kiadását. Ez a kitűnő munka azonban csak a G betűig (1944) dolgozhatta fel szókincsünket, folytatása kéziratban maradt, vagy már meg sem írhatták szerzőik. Bárczi Géza 1941-ben megjelent egykötetes Magyar Szófejtő Szótár-a már a teljes magyar szóanyag alapján nyújt jó betekintést szókészletünk származási arányaiba és kialakulásába. A kiváló kézikönyvet később egy egyetemi tankönyvvel (A magyar szókincs eredete, 1958) egészítette ki Bárczi. És amikor az első kötetével most meginduló, eddig legteljesebb etimológiai összefoglalás előzményeit méltatjuk, hivatkoznunk kell A Magyar Nyelv Értelmező Szótár-ának hét kötetére (1959–62) is. Jóllehet ez a lexikális mű a szavak jelentésével foglalkozik, címszóanyagának összeállításával, a magyar szóegyedek kiemelésével nagy segítséget adott a történeti-etimológiai szótár előmunkálataihoz.

https://p1-ssl.vatera.hu/photos/61/02/a-magyar-nyelv-torteneti-etimologiai-szotara-1-4-mutato-kotettel-76ca_1_300.jpg?v1

Tovább olvasom

Tanuljunk magyarul is!

Kiss Gábor beszélget Kemény Gáborral

Kemény Gábort, a kiadónk gondozásában most megjelent nyelvművelő kötet szerzőjét több mint negyven éve ismerem, nagyon sok közös munkánk volt. Így kérdéseimet tegező formában tettem fel.

Hol és mikor találkoztál a nyelvműveléssel?

1971-ben, 23 éves koromban, közvetlenül az egyetem elvégzése után az MTA Nyelvtudományi Intézetébe kerültem gyakornokként, mégpedig az intézet Mai Magyar Nyelvi Osztályára, amelynek fő tevékenysége a nyelvművelés, nyelvi ismeretterjesztés, tájékoztatás volt. Grétsy László, az osztály vezetője nyomban be is kapcsolt a nyelvművelő munkába: levelekre kellett válaszolnom, egyszerre gyakran 30–40 levélre is (nagy volt az érdeklődés akkoriban a nyelvhelyességi kérdések iránt). Így hamar rutint szereztem ezen a területen, néhány válaszlevélből még cikk, sőt tanulmány is lett. Például valaki azt kérdezte, összefügg-e egymással a magyar fakutya és a kínai Fo-kutya. A kettőnek persze semmi köze sincs egymáshoz, de a kérdés megválaszolása jó alkalmat kínált arra, hogy áttekintsem a vigyorog, mint a fakutya szólás összes változatát, nyelvföldrajzi elhelyezkedését, eredetét stb. Erről szóló tanulmányom a Magyar Nyelvőrben jelent meg alig több mint fél év múlva, ami akkoriban nagyon gyors „átfutást” jelentett. De kezdettől fogva írtam kisebb nyelvművelő cikkeket is az Élet és Tudományba, a Magyar Hírlapba, a Magyar Nemzetbe (ennek nyelvi rovatát a nagy tudós és felejthetetlenül kedves ember, Rácz Endre vezette). A 70-es évek második felében (még mindig innen a harmincon) két nyelvművelő rovatnak a szerkesztésével is megbíztak: 1976-tól az Élet és Tudományban, 1977-től a Népszabadságban volt rovatom (ez utóbbit Szántó Jenővel, a lap olvasószerkesztőjével kettesben szerkesztettük tizenhárom éven keresztül).

kemeny-gabor.png

Tovább olvasom

A magyar nyelv értelmező szótára az iskolában

A nyelv elődeinknek évszázadokon, sőt évezredeken át felhalmozott tudáskincsét őrzi és örökíti át nemzedékről nemzedékre. Elsősorban és legszembetűnőbben az a része, amely a beszélő szempontjából a leginkább kész, a közösség által legjobban kialakított elemeket foglalja magába: a szókincs. Így az egy-egy nyelv szavait összegyűjtő értelmező szótár bizonyos mértékig fokmérője a tudásnak. Hasonlít a lexikonhoz, s éppen úgy el is lehet vele szórakozni, mint a lexikonnal. A bölényről például szinte szóról szóra ugyanaz található most megjelent https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn%3AANd9GcRzzsCNimfBfF2C4Tad54f7DSuDT3gRvAOekjmQMHO5BIW0NjXKértelmező szótárunkban, mint az Új Magyar Lexikonban. A kettő közt mégis nagy különbség van. A lexikon elsősorban a tudás szempontjából érdekes és jellegzetes, sokszor szakmai jellegű szóanyagot gyűjti össze, mindennapi beszélgetésünk tárgyaitól többnyire távolabb eső fogalmak nevét. Ilyen szavak találhatók benne: csagatáj nyelv, csalánszőr, csáprágósok. Ezeket az értelmező szótárban hiába keressük. Itt viszont az általánosan használt, inkább ismert fogalmak szavai vannak összegyűjtve, s ezek használatára kapunk útbaigazítást. A bot, csalit, csalitos szó például csak az értelmező szótárban külön címszó. A bőrnek a lexikonban két, az értelmező szótárban kilenc jelentése van megemlítve.

De – kérdezhetné valaki – ha az értelmező szótár az ismertebb fogalmak neveit gyűjti össze, tud-e valami újat nyújtani, van-e benne valami érdekes? A lexikont azzal az alázattal veszi kezébe az ember, hogy hiányos tudását foltozgassa. Az értelmező szótárhoz inkább gőgösen szoktunk közeledni: Tudunk mi magyarul! Mit mondhat még nekünk? Nos, az értelmező szótárnak éppen az az egyik feladata, hogy rádöbbentse a hozzáfordulót: Nem ismered anyanyelvedet! Még passzív módon se ismered, nemhogy mindazzal élni is tudnál, ami a szótárban van! Csak akkor kerülünk igazán meghitt viszonyba az értelmező szótárral, ha mindig alázattal vesszük a kezünkbe, s ha ez az áhítatos lelkiállapot az anyanyelvünk iránti magatartásunk szimbólumává is szélesül.

Tovább olvasom

Az írói szótár az iskolában

Minden pedagógusnak, de különösen a magyar szakos tanárnak igen hasznos segítői a nyelvtan- és az irodalomórákon a szótárak. Úgy gondolom, minden jobb iskolában megvan „A magyar nyelv értelmező szótára” (a hétkötetes) és az újabb, egy- vagy kétkötetes „Magyar értelmező kéziszótár”. Az utóbbit bizonyára sok magyartanár saját könyveként is megvette és használja. Most nem ezekről kívánok szólni, nem is a helyesírási szótárakról, hanem arról a szótárfajtáról, amely aránylagos új volta miatt még nem eléggé ismert a pedagógusok körében: az írói szótárakról.

Az írói szótár annyira új nyelv- és irodalomtudományi műfaj, hogy magyar nyelven tulajdonképp csak három ilyennel rendelkezünk eddig. Elsőként a „Juhász Gyula költői nyelvének szótárát”, Benkő László munkáját kell megemlítenem, amely 1972-ben jelent meg. Ezt követte 1973 és 1987 között a Petőfi-szótár négy vaskos kötete, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében készített egy munkaközösség. A harmadik ilyen mű az én Toldi-szótáram (Arany János Toldijának szókészletéről); ez 1986-ban jelent meg a Tankönyvkiadó gondozásában.

Képtalálatok a következőre: Juhász Gyula költői nyelvének szótárát

Tovább olvasom

Szavak élete

Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár

Az elmúlt évek bizonyára legnagyobb magyar nyelvű tudományos vállalkozása, pontosabban ennek a vállalkozásnak az első eredménye került a bukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában a közönség elé, Szabó T. Attilának, a kolozsvári egyetem nyugalomba vonult, születése hetvenedik évfordulóját mostanában ünneplő nyelvész professzorának munkájáról van szó, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár első kötetéről, amely A-tól C-ig, „abá”-tól „civillig”-ig kutatja fel és írja le szavaink „erdélyi” történetét. A több mint ezerkétszáz oldalas, könyvkiadói teljesítménynek is ritka értékű, hatalmas kötet egy nyolc kötetből álló szótár első részeként jelent meg, rengeteg munka és fáradság után.

Szabó T. Attila maga mondja el a szótár előszavában a munka történetét. A magyar szótárirodalom klasszikusaira hivatkozik, akik példát adtak számára a vállalkozás bátorságában és következetes véghezvitelében egyaránt. Szarvas Gáborra és Simonyi Zsigmondra, akik a Magyar Nyelvtörténeti Szótár három hatalmas kötetében először fogtak bele abba, hogy összegyűjtsék és rendszerbe foglalják a magyar szókincs történetét. Szarvas és Simonyi óriási munkát végzett, az úttörés feladatát vállalta, vállalkozásuk eredménye mégis a munka első állomása lehetett csupán. Szavaink múltját a kódexek és a nyomtatott művek anyagában keresték csak, nem vállalkozhattak arra, hogy a kéziratos forrásokat is feldolgozzák. Eredményeiket Szamota István, majd az ő tragikus korai halála után Zolnai Gyula egészítette ki a Magyar Oklevél-szótár megalkotásával. Persze ez a szótár sem ölelhette föl a teljes kéziratos anyagot, már csak terjedelmi korlátai következtében sem. Végül a két világháború között Gombocz Zoltán és Melich János indította meg a Magyar Etymológiai Szótár munkálatait, hatalmas gyűjtőmunka után. Ez a szótár, sajnos, torzóban maradt (csak A-tól „geburnus”-ig készült el az anyag).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a0/Szab%C3%B3_T._Attila.png

Tovább olvasom

Anyanyelvi kompetenciafejlesztő munkafüzetek 1–16.

Anyanyelvi kompetenciafejlesztő munkafüzetek 1–16.
Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2011–2019.

Az elmúlt évtizedek során a Tinta Könyvkiadó a hazai nyelvészeti munkák egyik legfőbb – bár természetesen nem kizárólagos – publikálójává vált. A nyelvészethez kapcsolódó, igen fajsúlyos munkák megjelentetése mellett – lásd pl. a Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához című sorozat köteteit, amelyek nagyobb része a felnőtt olvasókhoz, ezen belül például a magyar szakos egyetemistákhoz szól – a kiadó nagy szerepet vállal abban is, hogy az alap- és középfokú anyanyelvi oktatást előmozdítsa, sikeresebbé tegye.

A kiadó nyelvészeti kiadványaival tehát már az egyetemi évek előtt is találkozhatnak azok a – mondhatni szerencsés – diákok, akik szüleik vagy magyartanáruk révén kezükbe vehetik az itt megjelenő könyvek valamelyikét, egy-egy sorozat akár több darabját is. A Tinta Könyvkiadó sok nyelvészeti kiadványa kapcsán nem is igen lehet éles határvonalat húzni a felhasználói kör életkorát illetően, így Az ékesszólás kiskönyvtára vagy a Híd szótárak című sorozat darabjai esetében, és voltaképpen korhatár nélkül használható A magyar nyelv kézikönyvei elnevezésű, különféle szótárakat, illetve enciklopédiákat, lexikonokat tartalmazó sorozat valamennyi kötete is.

Az Anyanyelvi kompetenciafejlesztő munkafüzetek bemutatásával olyan kiadványokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek már az őket tartalmazó sorozat címe alapján is az általános, illetve a középiskolák tanárait, az ő révükön pedig ezen iskolák diákjait célozzák meg. Az anyanyelvi kompetenciának, mint az ún. kulcskompetenciák egyikének a kialakítása nagyrészt az iskolai évekre, kezdete pedig még ennél is korábbra tehető. Ennek sokoldalú fejlesztése valósítható meg e füzetek révén. Sőt a sorozat munkafüzetei közül több nyugodtan használható a felsőoktatásban is, magyar szakos hallgatók is forgathatják tanulmányaik során.

001.jpg

Tovább olvasom

Teljes reduplikáció az újabb angolban

Az angol nyelvtörténet újabb fejleményei közé tartozik, legalábbis egyes változatokban a melléknevek, főnevek, sőt más nyelvi elemek teljes reduplikációja, amely egyes melléknevek esetében a főjelentést hangsúlyozza (‘a szó eredeti, igazi értelmében olyan’), a főnevek esetében pedig a jelölt dolog igazi voltára utal. Ráadásul ezzel az angol nyelv a Revzin-hipotézis (erről lásd alább) értelmében a grammatikai reduplikáció használatának fejlett stádiumába lépett.

A melléknevek és főnevek teljes reduplikációját azonban, új jelenség lévén, egyelőre nem tartalmazzák a mérvadó részletes leírások, csak elszórt publikációk (Kálmán 2001, Ghomeshi–Jackendoff–Rosen–Russell 2004) utalnak rá. Reduplikáció a bázismorféma (esetleg a szó) részleges vagy teljes megismétlése. Például Francis Katamba, aki egyáltalán foglalkozott az angol nyelvbeli reduplikációval, Wishy-washy words (‘Wishy-washy szavak’, wishy-washy ‘híg, ízetlen [lötty]’) fejezetcím alatt egy oldalon csupán részleges reduplikációkat említett, többek között rím által motivált (helter-skelter ‘összevissza; rendetlen; zűrzavar’) és ablaut által motivált (riff-raff ‘csőcselék’) összetételeket (Katamba 1994: 79; az angol reduplikáció ezen és további típusairól érdekes még például Ghomeshi–Jackendoff–Rosen–Russell 2004: 309, Wikipedia 2020). Az újabban felismert és általánosságban kontrasztív reduplikációnak nevezett (lásd alább) jelenség teljes szavak (nemcsak morfémák) megismétlése.

Egy-egy új konstrukció felismerése minden nyelvésznek nagy élménye. Az lehetett Kálmán Lászlónak is, aki a konstrukciós nyelvészetbe bevezető könyvében hívta fel a figyelmet az angol, mellékneveket tartalmazó mondattani idiómák egyik típusára, amikor a melléknév teljes megismétlése azt jelenti, hogy ‘a szó eredeti, igazi értelmében olyan’. Példái: funny funny ‘tényleg vicces, nem pedig különös’, (funny ‘vicces; különös’), hot hot ‘tényleg forró, nem pedig csípős’ (hot ‘forró; csípős; pikánsan erotikus’) (Kálmán 2001: 72). Talán Kálmán írta le először ennek az angol nyelvbeli jelenségnek egyértelműsítő mozzanatát, még idiómaként. Kortárs elemzésekből azonban az derül ki, hogy a megismételt melléknév jelentése nem okvetlen az egyértelműsítő ‘a szó eredeti, igazi értelmében olyan’, lehet egyszerűen ‘igazán olyan’, például French-French ‘igazán francia’ (Ghomeshi–Jackendoff–Rosen–Russell 2004: 308). (Az igazság kedvéért megjegyezhető, hogy az ‘igazán francia’ jelentés is lehet egyértelműsítő, expliciten – többek között – lehet: ‘nem egyszerűen franciául beszélő, hanem francia származású’.)

https://images.unsplash.com/photo-1526346698789-22fd84314424?ixlib=rb-1.2.1&ixid=eyJhcHBfaWQiOjEyMDd9&auto=format&fit=crop&w=1050&q=80

Tovább olvasom

Régi-új szavak

Kiss Gábor - Pusztai Ferenc: Új szavak, új jelentések 1997-ből
TINTA Könyvkiadó, Budapest, 1999
182 oldal

Ez az „adattár" a Magyar értelmező kéziszótár évek óta folyó munkálatai során felbukkanó új szavak összegyűjtéséből, valamint régi szavak új jelentéseinek feltérképezéséből született.

A nyelv új kommunikációs szükségleteket fejez ki, a használók társadalmi-gazdasági fejlődésétől függően. A lexika fejlődése tulajdonképpen egy próba: új fogyasztási nemek feltűnése új jelöléseket hoz magával. A munkamegosztás fejlődése nyomán megfelelő terminusok születnek az új funkciók és új technikák jelölésére. Ezeket a lexikai elemeket hívják neologizmusoknak.

Új szavak, új jelentések 1997-ből

Tovább olvasom