„A Pista már okézta ezt a dolgot?” E mondatot, be kell vallanom, nem a saját fülemmel hallottam, hanem egy újságcikkben olvastam, ott idézte valaki mint a mai beszélt nyelvre jellemző adalékot.

Az amerikai angolban és ennek hatására szerte a világon az oké azt jelenti, hogy rendben van, jól van vagy egyszerűen: igen. Az OK betűszó valószínűleg egy XIX. századi elnökválasz­tási szlogen rövidítésére megy vissza (akit ez részletesebben is érdekel, elolvashatja Országh László cikkében, a Magyar Nyelvőr 1974. évi 1. számában, illetve blogunkon, ITT). Ha tehát oké valami, akkor jóvá van hagyva. Ennek nyomán hamar kialakult a bizalmas stílusú élő­beszédben az okéz igei származék is. A nemzetközi légi forgalom zsargonjában az okézza a jegyet kifejezés azt jelenti, hogy valamely légi járatnak egy bizonyos helyét, ülését valakinek a számára lefoglalja, s ezzel az illető repülőjegyét mintegy érvényesíti, véglegesíti. Természetesen van okéztat kifejezés is, azaz 'repülőjegyet érvényesíttet'.

Az viszont újszerű – legalábbis az én számomra –, hogy valaki okéz valamit, azaz jóváhagy, helybenhagy. Persze ha megmarad a saját stílusvilágában, a familiáris beszélt nyelvben, akkor ez ellen az ige ellen sem emelhetünk kifogást. Tehát oké az okéz, sőt okés, mert legújabban már ez is felbukkant, az oké melléknévi származékaként, 'rendben levő, helyes' jelentésben.

Az azonban már nem oké, ha valaki lépten-nyomon, minden más szinonima helyett ezt a nyomorult oké-t nyúzza. Az ilyesmit nem vagyok hajlandó okézni, vagyis elfogadni, tudomásul venni!

Kemény Gábor