Hogyan beszéltek a magyar diákok több mint száz éve?
Egy új könyv meglepő szavak nyomába ered
Az írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nemzet, 2026. 06. 02.
Nemcsak a diákok változnak, hanem a nyelvük is, és olykor éppen a régi szavak mesélnek a legtöbbet egy korról. Vasné Tóth Kornélia nagy ívű munkája, A régi magyar diáknyelv szótára közel kétezer szón, kifejezésen keresztül enged bepillantást a XIX. századi diákság szellemes, játékos és sokszor meghökkentő világába.
A XIX. századi diákok ugyanolyan leleményesen próbálták kifigurázni tanáraikat, eltitkolni a bukásaikat vagy megteremteni saját titkos nyelvüket, mint a mai középiskolások – csak éppen más szavakat használtak hozzá.
A 19. századot idéző tanterem padokkal (Debreceni Református Kollégium)
A XIX. századi diákélet nyelvi lenyomata
Aki lógott az óráról, az fugált. A természetrajztanárt sejtnek hívták. A jó jegyet szénának nevezték, az elégtelent pedig annyi találó szinonimával illették, hogy abból önálló nyelvi univerzum rajzolódik ki. Aki szenel, az cigarettázik, aki fenszterez, az az ideál ablaka alatt sétálgat, a puccmájszter pedig nem valami titokzatos alak, hanem egyszerűen a táblatörölgető. Vasné Tóth Kornélia könyve ezekből a feledés homályába veszett szavakból épít fel egy egész letűnt világot.
A kötet előszava önmagában is izgalmas kultúrtörténeti esszé, amelyből kiderül, hogy a könyv alapját az első önálló magyar diáknyelvi szótár, Dobos Károly 1898-ban megjelent műve adja. A szerző azonban nem egyszerűen újraközli ezt a több mint százéves munkát, hanem kibővíti további egykorú gyűjtésekkel, rendszerezi, korrigálja, és közel 1900 szó, kifejezés gyűjteményévé alakítja a korabeli diákélet nyelvi lenyomatát.
Vasné dr. Tóth Kornélia: A régi magyar diáknyelv szótára
A könyv mögött hatalmas kutatómunka áll, a végeredmény mégsem válik száraz akadémiai adattárrá. Ez a szótár ugyanis olvastatja magát. Nemcsak azért, mert a szavak önmagukban is mulatságosak, olykor meghökkentők, hanem azért is, mert mögülük folyton előbukkan az akkori Magyarország társadalma, iskolavilága és mentalitása.
A latin műveltség maradványai, a kollégiumi élet sajátos hierarchiája, a vidéki gimnáziumok zárt univerzuma és a diákcsínyek örök természete egyszerre elevenedik meg a lapokon.
A kötet egyik legérdekesebb felismerése, hogy a diáknyelv milyen gyorsan reagál a társadalmi változásokra.
Szavak tűnnek el és születnek újjá egyik generációról a másikra, miközben néhány kifejezés évszázadokon át fennmarad. A gólya, a bizi vagy a szekunda ma is ismerősen cseng, miközben más szavak végleg kikoptak a nyelvből.
A könyv ezért nem csupán szótár, hanem valódi kultúrtörténeti értékmentés is.
Vasné dr. Tóth Kornélia
Megőriz valamit abból a világból, amelyből a magyar modernitás megszületett: kollégiumokból, diákszobákból, tintafoltos füzetekből, latin feleletekből és bukásra álló kamaszokból.
Különösen hitelessé teszi a kötetet, hogy a nyelvész, művelődéstörténész nem próbálja modernizálni vagy mai nyelvre fordítani az anyagot. Meghagyja a korabeli helyesírást, az archaikus fordulatokat és a nyelv régi ízét. Ettől nem steril nyelvészeti kiadvány lesz, hanem valódi időutazás.
A régi magyar diáknyelv szótára nem mindennapi könyv: egyszerre tudományos és szórakoztató. Nemcsak diákoknak, pedagógusoknak és kutatóknak lehet izgalmas olvasmány, hanem mindenkinek, aki kíváncsi arra, hogyan beszéltek, gondolkodtak és tréfálkoztak a magyar diákok több mint száz évvel ezelőtt.
Petrovics Gabriella
A Tinta Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet Vasné Tóth Kornélia június 12-én 15 és 16 óra között dedikálja a 97. Ünnepi Könyvhéten, a Vörösmarty téren.
