Szóval, ülök a könyvek között – gondolatok a könyvtárban, ugye –, kiemelek néhányat az újak közül. Pesti jassz-szótár, összeállította Kabdebó Oszkár (Tinta Kiadó). Az 1917-es kiadás reprintje. Rendkívül szórakoztató és tanulságos. Hogy miként változik a nyelv és benne a szleng. Ma már azt sem tudjuk, hogy a nyelvváltozatok egyikét (szleng) régen jassznyelvnek is nevezték. Meg argónak is persze. A szótár bevezetőjének első mondataiban a szerző arról értekezik, hogy az apacs szó jelentésével többé-kevésbé minden művelt ember tisztában van. Nos, ebben ma már nem lennék annyira biztos. Az apacs gazembert jelentett, de meglepő módon egy festészeti irányzathoz is köze volt, ám aztán jött Karl May és a köztudatban egy szimpatikus indián törzs neve rögzült inkább. Hogy aztán lassan az is kikopjon. Ki olvas manapság indiánregényeket a serdületlen ifjúság soraiból? Pedig akár hasznukra is válhatna. Na de. Kabdebó a jasszt inkább a csibésszel azonosítja, mint a gazemberrel (lásd még jampec, jampi majd később, az ötvenes években), és könyvét Liliomnak, a Ligetnek és a ferencvárosi fiúknak ajánlja. Gyanítom, manapság ehhez is kell némi mankó. Molnár Ferenc, Liliom, Városliget (Lizsé), Pál utcai fiúk. Így már biztosan megvan. Ferencvárosi fiúk. Fradi. Lám, minden mindennel összefügg a mindenségben. És az meg ugye egy mérőeszköz. Is. A szótár egyébként 2100 tételből áll, ami nem kevés, ha azt vesszük, hogy tulajdonképpen tolvajnyelvről van szó. Aminek az elsődleges célja a mondanivaló titkosítása volt. Így aztán a jasszok, zsiványok majdhogynem több nyelven beszélő fickók voltak, ennek minden előnyével együtt. Nyelvük egyaránt tartalmazott német-sváb, héber, jiddis, szláv, cigány, román, angol, francia, török, sőt latin elemeket is, amelyek aztán vagy a mai napig használatban maradtak, vagy kikoptak, esetleg átalakult a jelentésük. Például a kégli maradt, sőt kecóvá nemesült, miként a dohány is, de a bájesz (ház) eltűnt a süllyesztőben, míg a komálás manapság inkább kedvelés, mint értés, és spinének sem a kupleráj főnökasszonyát nevezzük. Így megy ez.

De ereszkedhetünk alább is a múlt mélységes mély kútjában. Az első "zsivány–magyar" szójegyzék például 1776-ból származik. Aztán itt van mindjárt Az ékesszólás kiskönyvtárának egyik gyöngyszeme, A régi magyar diáknyelv szótára (Tinta Könyvkiadó, 2026.), Vasné dr. Tóth Kornélia munkája. Közel 1900 szó és kifejezés a diákéletből, korabeli helyesírással, magyarázatokkal, jelentés- és szinonimamutatóval. A szerző nyelvész, művelődéstörténész, tudományos kutató. A mű főként a tizenkilencedik század hazai diákságának szókincsét tartalmazza, alapját a Dobos Károly által 1898-ban szerkesztett első önálló magyar diáknyelvi szótár képezi. Amellett, hogy időutazás és értékmentés, kultúrtörténeti kaland, szintén rendkívül szórakoztató olvasmány. Az értékmentésnél azért meg is állnék egy szóra. Vasné dr. Tóth Kornélia (tudóskollégáival egyetemben) felbecsülhetetlen értékű munkát végez. Rivaldafény nélkül. Köszönet érte. Innen megyünk tovább Isten kegyelmibül.

Hegyi Zoltán