Reggel nyolc órára kinyílik a könyvesbolt.

A főnök úr maga személyesen rántja fel azt a rolót a boltajtó elől.

A tanuló fiú befűt. A segéd úrnak rögtön rendeznivalója van azon a létrán.

A főnök úr pedig nekikönyököl az ő pulpitusának a sarokban, felüti azt az egyetlen örök könyvet, amelyikből soha sem fog ráérni a többi könyvet olvasni. Az üzleti könyvet tudniillik.

Emelgeti a két lábát, mint a madár.

Fázhat. A kályhát sokáig kell rábeszélni, míg nekimelegszik. Vagy azért kapkodja tán a cipőit, mert izgatott. Esetleg szeretne elröpülni.

A könyvkereskedés ajtaját kinyitják.

A levélhordó.

A főnök úr behatol a levelekbe. Olvas. A homlokán egy kis felfordulás keletkezik. Azt hiszem, a levegőtől egy új ránc csapkodja az éles szárnyával a főnök úr homlokát: oda akar telepedni. A többi ránc fenyegetően összehúzódik: menjen innen, mit akar itt, nem vagyunk itt elegen?

Á, lassan nyílik az ajtó, egész a falig nyílik, mintha nyújtózkodna.

– Alázatos jó reggelt vagyok, van szerencsém!

A forgalmi adó ellenőre száll fel a főnök úrra. Kedélyes ember. Még szerencse.

Hát ő is hozott könyvet a hóna alatt.

A főnök úr megkínálja egy Memphissel a vendéget. Azután összeteszik a fejöket ott a pult előtt ketten a könyv felett.

Mondjuk kilenc óra. Szép rendesen megjön az üzemi kiküldött a főváros részéről. Nem várat magára. A villanyszámlát hozta.

Az a kilincs hittel, bizalommal mosolyog az utcára kifelé. Nem kérem – ezt mondja – nem kell attól félni, hogy én megrozsdásodok. Ni, már megint jönnek.

 Jön a heti koldus. Fölvételezi a kis járandóságát, nem vár köszönetet, hálálkodást; csak egy pillantással ellenőrzi az összeget a tenyerén, aztán szó nélkül, békésen kitotyakol. Az ajtót nyitva felejtette. A főnök úr beteszi utána.

Mondjuk, most egy kis pihenő idő következik. Hát hiszen egy üzletembernek joga van egy kicsit fellélegezni.

És hátratett kezekkel, komótosan lelógasztott fejjel kezd fel-alá sétálni a boltban. Azután odaállni az ajtóhoz és üvegre nyomni az orra hegyét, kinézni. Az előre-hátra úszó profilokat tanulmányozni. S azon spekulálni, melyik bolygórendszer után igazodik vajon ez a Beszkár, hogy egyszer hat kocsi fut egymásután, mintha el akarnák egymást fogni, azután meg tíz percig egy se mutatkozik. No, egy kicsit ábrándozhat is a főnök úr, hiszen ez olyan jólesik a léleknek: belehelheti azt az ajtóüveget és monogramot, szívet, nyúlfejet, királyi koronát rajzolhat az ujjával a párás üvegre, s méltán széjjeldörzsölheti naiv ábráit megint a tenyerével. És valamilyen emléken elsóhajtva magát, tovább aprózhatja gyalogsétáját az üzlet padlóján, közbe-közbe szórakozottan megállva a pultoknál, simogatva, meg-megtörülve egy-egy könyvet a könyvek közt.

Hanem a forgalom nem szünetel kérem sokáig.

Jön egy óvatos halk, überciheres, kaucsukgalléros egzisztencia. Kár neki olyan diszkréten szétnézni, s úgy vigyázni, hogy a hangjától le ne essenek a polcról a könyvek és a cipőjétől ne roppanjon meg az a deszkapadló. Hiszen a süket is hallhatja, hogy kölcsönt kér (vagy nevezzük segélynek) az ő régi, hűséges jó barátjától, aki még sohasem hagyta cserben ezekben a legkétségbeejtőbb helyzeteiben.

Igen. Van itt forgalom. Jön mindjárt egy kiadóvállalat szolgája a Wells Világtörténetével. Letesz öt könyvelefántot.

Jönnek. A Franklintól, Révaitól, Athenaeumtól. A Színházi Élettől. Van tárgyalni, elkönyvelni, aláírni, megállapodni való, hála Istennek.

Na, és jön végre a közönség is. Hiszen nincs innen éppen rendőr főkapitányilag kitiltva.

Kis diákgyerek jön.

Könyvet hozott eladni.

A Pál utcai fiúk.

Kötött, illusztrált kiadás.

Emelgeti, megfordítja, a hüvelykujjával végig lebbenti a leveleket a gyerek, mutatja, milyen jó karban levő, kifogástalan tiszta a példány.

Én édes Istenem.

A főnök úr a gyereket nézi, nem a könyvet.

A főnök úr a gyerek ajánlattevése közben többször is kinyitotta a száját, de csak nem akart azon a szó kijönni. A főnök úr jobb keze, látni, hogy nem rendeletre, hanem a maga jószántából felsétál a főnök úr homlokára, megsimogatja, bizalmasan, néma rábeszéléssel. A főnök úr lehajtja a fejét és szelíden szól, mint a beteghez a doktor bácsi:

– Hát, mit kíván, fiam, a könyvért?

Az üzlet egy perc alatt csendesen megkötődik.

A főnök úr kifizeti a pénzt a gyereknek. A könyvet elveszi s le akarja tenni a pultra.

– Kérem szépen – azt mondja a gyerek –, ha meg tetszene engedni, hogy egy kicsit még visszavegyem. Tudniillik még nem olvastam ki egészen. Csak nyolc oldal van hátra. Itt hamar elolvasom…

– Tessék, fiacskám, üljön le ott arra a székre!

Szép Ernő