Egy ellenséges világ közepett miféle erőben bízhatik a magyarság?

A hadseregében? Annak emberanyaga elsőrendű, szervezete jeles, a létszáma azonban csonka, a fölszerelése meg hiányos. A világháború ádáz levegőjében született szerződések gondoskodnak róla, hogy a magyar nép katonai erényei és Közép-Európa természetes erőviszonyai ne érvényesüljenek szabadon.

Tehát a magyar diplomáciában? Az a világot behálózó hatalmi csoportokkal áll szemben, amelyeknek egyelőre még kényelmi érdekük, hogy magyar ügyekben ne érvényesüljön az igazság és az emberiesség szempontja. A diplomáciánk ma csak annyit tehet, hogy nyitva tartja a jövőbe vezető kapukat, egyébként pedig óvakodik tőle, hogy reménytelen akciókkal leleplezze a nemzet erőtlenségét.

A magyarságnak ma egyetlen reális erőforrása van: az akarat és képesség, hogy önálló kultúréletet éljen. A magyar gondolat a nemzeti művelődésben és annak dicsőséges szimbólumában, a magyar könyvben éri el a maga eszményi és hódító erejű megnyilatkozását.

A jó könyv pótolja nálunk a tankokat és repülőket, a könyv vonja meg és védi meg a kulturális határokat. Ez végez diplomáciai szolgálatot is, midőn világszerte ismertté és tiszteltté teszi a magyar nevet és jóbarátokat szerez neki.

A világháború káoszából kibontakozó új élet megértésére vall, ha kormányunk népkönyvtárak szervezésével igyekszik erősíteni a nemzeti művelődés ősi talaját. Aki ismeri a mi falusi népünk olvasókedvét, aki tudja, hogy a jó olvasmány milyen termékenyítő hatással van a magyar tömegek lelkében szunnyadó nemes hajlamokra és képességekre, az a népkönyvtárakra költött pénzt az állami költségvetés gyümölcsöző beruházásai közé fogja sorolni.

A világháború, a forradalmak és az ellenséges megszállások tönkretették vagy megcsonkították a könyvtárak egy részét, a múló idő pedig elavulttá tette a többit. A kormány százával állította az új népkönyvtárakat, de hozzáértő számítás szerint még mindig van kétezer magyar község, kétezer, amelynek szellemi tápláléka ma is a kalendárium.

Úgy értesültünk, hogy a népkönyvtárak akcióját most az a veszedelem fenyegeti, hogy zátonyra kormányozza a takarékossági szempont. Így van-e, nem így? Melyik politikai csoport vállalja ezért az erkölcsi felelősséget? Hiszen ez nem takarékosság, hanem a takarékosság elvének félreismerése volna. Takarékoskodni annyi, mint csak a legszükségesebb dolgokra költeni. Értsük meg, hogy a könyvnél ma csak egyvalami szükségesebb: a kenyér. A kenyér a Ma, a könyv a Holnap; a Holnapot azonban a Ma kedvéért nem szabad megfojtanunk.

Értsük meg, hogy a falu téli homályában a könyv az egyetlen fényforrás. A villamos reflektor, amely a múltba és a jövendőbe világít. A tűz, amely az emberek szervezetlen tömegeit történelmi nemzetté tudja összeforrasztani. A csillagok útja, amely a tanyai magyartól az emberiség hegycsúcsaihoz vezet.

Értsük meg és értsék meg a politikusok, hogy a nemzeti kultúra nem bírja már el a vállveregető pártfogást és az alamizsnát. Mert ebben az országban ma ez a legnagyobb érték, hatalom és reménység, ez a legbölcsebb politika.

Herczeg Ferenc