Megjelent: olvassbele.hu, 2025. 06. 04.

A közelmúltban jelent meg reprintben Juhász Dezsőnek A magyar tájnévadás című értekezése a Tinta Könyvkiadó Mesterművek sorozatában. Ebből az alkalomból beszélgetett a 2025 januárjában 70. születésnapját ünneplő szerzővel Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője.

Kiss Gábor: Hogyan lett nyelvész?
Juhász Dezső: Magyar nyelv és irodalom tanárszakra vettek fel az ELTE bölcsészkarára. Ott fedeztem fel a számomra szinte teljesen ismeretlen nyelvészetet is. Akkor értettem meg, hogy a köznyelv mellett megőrzött anyanyelvjárás sokat segít a nyelvtörténet és a dialektológia kérdéseinek megválaszolásában, illetve a vidékről hozott helynévismeret feldolgozásra is érdemes. Tanáraim biztatására pályáztam egy névtani dolgozattal egy kari és OTDK-s versenyen. Ettől kezdve a névtan végigkísért a pályámon, és bár később a nyelvtörténet és a dialektológia lett a fő kutatási profilom, a névtantól soha nem távolodtam el.

Az egyetemi tanulmányai során, majd a későbbi pályája során kiktől tanulta a legtöbbet?
Kázmér Miklóstól tanultam fonetikát, nyelvjárástant és nyelvtörténeti alapismereteket, de a névtant rajta kívül hallgattam Hajdú Mihálynál és Benkő Lorándnál is. Fiatal kutatóként Benkő professzor úr felkért, hogy legyek A magyar nyelv történeti nyelvtana szerzői gárdájának a tagja. Ez a nagyszabású vállalkozás több mint egy évtizedig folyt. Szerda délutánonként ülésezett a tanszéki kutatócsoport, amely fejezetről fejezetre tárgyalta meg az ős- és ómagyar kor nyelvtani kérdéseit, változásait. Itt rengeteget tanultunk nemcsak mesterünktől, Benkő Lorándtól, hanem egymástól is. A történeti nyelvtani munkálatok lezárulása után Kiss Jenő professzor vette át a tanszékvezetést és intézetigazgatást, aki folytatta a munkacsoporti keretben zajló szintéziskészítést.

Miért kezdte el vizsgálni a magyar tájnévadást? Kicsit kifejtené a tájnévadás fogalmát az olvasóknak?
Még egyetemi hallgató koromban került a kezembe egy kiváló néprajzi kislexikon, Kósa László és Filep Antal munkája: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Ebben a népcsoportokon kívül nagyrészt a tájegységek szerepelnek, a hozzájuk kapcsolódó néprajzi sajátosságokkal. A címszóul választott tájegységnevek zöme nagy múltú tulajdonnév. Ugyanakkor a névanyagnak hiányzott a nyelvtörténeti dokumentálása és rendszertörténeti feldolgozása. Erre vállalkoztam az egyetemi doktori dolgozatomban: A magyar tájnévadás címmel megjelent kismonográfiám később a magyar névtudomány egyik leggyakrabban hivatkozott műve lett, és más tudományok (néprajz, történeti földrajz stb.) is felfigyeltek rá. A tájnevek mögött igen változatos világ húzódik meg; a nagytájak nevei közismertek: Dunántúl, Tiszántúl, Erdély, Felföld ~ Felvidék stb. A középtájak, illetve neveik zöme is él a köztudatban: Székelyföld, Mezőség, Kisalföld, Palócföld stb. A kistájak és neveik állománya több százra rúg: Bodrogköz, Rábaköz, Cserhát, Erdőhát, Bükkalja, Őrség, Bugac stb. Vannak köztük kihalt nevek is: Bázaköz, Berenköz, Bikkelő, Meggyesalja stb. A 12 Erdőhát-ból is 6 már kihalt. A nevek behálózzák az egész Kárpát-medencét. A népi nevek mellett előfordulnak mesterségesek is, amelyeket a földrajztudomány, a közigazgatás vagy épp a szépirodalom emelt fel (Kárpátalja, Tiszazug, Dunakanyar, Viharsarok stb.)

A magyar nyelvjárások 1891-es térképe

Több nyelvjárási atlasz munkálataiban is részt vett. Miért fontosak a nyelvjárási atlaszok?
A rendszerváltást követően Magyarországra került egy hatalmas kéziratos anyag, A romániai magyar nyelvjárások atlasza adattára és egy részének kéziratos térképei. Ekkor megalakult egy munkacsoport, amely feladatul kapta a kiadás technikai előkészítését és kivitelezését. Ezt én vezettem, és 15 év munkájával 11 súlyos kötetet rendeztünk sajtó alá. Mi már számítógépen rögzítettük az adatokat, azon rendeztük és vittük térképre; a csoportban a tanszéki kollégák mellett a derékhadat a doktoranduszok és egyetemi hallgatók adták. A mű kiadásának Romániában nem voltak meg a feltételei. Murádin László, aki a gyűjtést és kézirat-összeállítást több évtizedig végezte, még megérhette a 11. kötet megjelenését – nagy örömünkre. Ezzel a munkával részletes nyelvjárási bemutatást kapott a romániai magyar nyelvterület Moldvától a Partiumig. (A vállalkozás nagyságáról csak annyit, hogy a kérdőív több mint 3300 kérdést tartalmazott…) Részt vettem egy másik hasonlóan nagylélegzetű feladatban is, ez a Kiss Jenő professzor úr által megálmodott és koordinált Új magyar nyelvjárási atlasz volt. Ez az egész Kárpát-medencét átfogó nyelvföldrajzi vállalkozás úgynevezett követéses vizsgálatot végzett. Vagyis újra kérdeztük A magyar nyelvjárások atlaszának a válogatott kérdéseit, kiegészítve szövegfelvételekkel és kisebb szocio-dialektológiai kérdőívvel. Az archivált anyag digitális publikálásra vár, és módot ad nemcsak a nyelvjárások mai állapotának felmérésére, hanem történeti-összehasonlító vizsgálatokra is.

Juhász Dezső emeritus professzor

Nemcsak a szakmabeliek, hanem a laikusok is érzékelik, hogy eltünedeznek a nyelvjárások. Vajon miért?
A köznyelv társadalmi szerepének erősödésével megfigyelhető a nyelvjárások térvesztése is. Ez a tény azonban nem jelenti eltűnésüket. A táji nyelvhasználat a kisközösségekbe szorul vissza: főleg a vidéki, falusi, kisvárosi közegbe, illetve a családi, baráti színterekre. Ez azt jelenti, hogy a köznyelv elsajátításával a beszélőknek nem kell megválni az anya-nyelvjárásuktól, hanem helyszíntől, alkalomtól és beszédpartnerektől függően „elő lehet venni” az otthonos formákat. A köznyelv és nyelvjárás együttes birtoklását – a kétnyelvűséghez hasonlóan – kettősnyelvűségnek nevezi a nyelvészeti szakirodalom. Ha ez a gyakorlatban működik, van esély a nyelvjárások fennmaradására is. A társadalomban egyre inkább megfigyelhető az a hozzáállás, amely a helyi kultúrák megőrzését, sőt presztízsének emelését támogatja. Ebben kiemelt szerep jut a médiának, de különösen az oktatás különböző szintjeinek.

Hitelesnek tekinthető az a közkeletű vélekedés, hogy Erdélyben beszélnek a legszebben?
Én annak örülök a legjobban, ha minél több helyi közösség vélekedik úgy, hogy a saját nyelvjárása a legszebb, vagy legalábbis nem csúnyább, mint a többi. Ami az erdélyi nyelvjárásokat illeti: a legnagyobb presztízsű székely nyelvjárások rendszertörténetileg a nyugat- és dél-dunántúli dialektusokhoz állnak a legközelebb. Különös módon ezek az irodalmi nyelv újkori megalapozásának korában, a 18–19. században éppen a leginkább elutasítottak közé tartoztak. A nyelvjárások „szépsége” tehát relatív, tudományosan nehezen körvonalazható dolog – valójában leképezi az adott népcsoport történetileg kialakult társadalmi presztízsét. A székelység nimbusza részben a „független, katonáskodó, harcos határőrök” sztereotípiából vezethető le, amelyhez számos néprajzi és irodalmi tényező is csatlakozott – mint a minden nehéz helyzeten úrrá levő, „furfangos székely góbé” alakja. Ehhez társult a koronként felbukkanó hun eredettudat. Az „erdélyiség” tudata is támaszkodik a dicső múlt hagyományaira, mindenekelőtt visszautalva a független, ügyes bel- és külpolitikát megvalósító Erdélyi Fejedelemség korára.

Mai magyar nyelvjárási területek

Ön több alkalommal vett rész helyszíni nyelvjárásgyűjtésen, diákokkal együtt. Lehet még napjainkban is gyűjteni nyelvjárási szavakat?
Első alkalommal én is egyetemi hallgatóként vettem részt nyelvjárásgyűjtésen. 1976-ban – Benkő Loránd kultúrdiplomáciai erőfeszítéseinek eredményeként – az ELTE diákjai és tanárai először jártak a Kárpátalján, az akkori Szovjetunióban. A tényleges nyelvjárásgyűjtésre csak egy-két nap maradt az egyhetes kinn tartózkodásból, mivel szó sem lehetett szabad mozgásról. Az a rövid idő, amit a helyi magyarsággal tölthettünk – miközben sikerült felvennünk a kapcsolatot az Ungvári Egyetem Magyar Tanszékével –, később is példaként szolgált. Ha az egyetemek hallgatói meglátogatják a határon túli magyarság kisebb közösségeit, annak a nyelvészeten messze túlmutató, mondhatni missziós jelentősége van. Különösen így volt ez a rendszerváltás előtti időkben. A meglátogatott közösségek igen hálásak voltak, hogy a „távoli” Budapestről érdeklődő fiatalok látogatták meg a falujukat, és őszinte figyelemmel hallgatták őket a múltjukról és a jelenükről. De ez a „terepgyakorlat” az egyetemistáknak is életre szóló élményt és tapasztalatot jelentett. Nemcsak nyelvjárási és néprajzi jelenségeket figyelhettek meg élőben, hanem gyakorolhatták a kapcsolatfelvétel szabályait, a kölcsönös tiszteletadást. A beszélgetések során rögzített interjúk tartalmazhatnak kérdőíves adatfelvételeket számos témakörben: disznóölés, lakodalom, konyhakultúra, viselet, mezei és háztartási munkák, ünnepek, néphagyományok jellegzetes szavai, kifejezései, leírásai, ragadvány- és határnevek stb., illetve a kisebbségi nyelvhasználat gyakorlatai stb.

Olykor előkerül, hogy nyelvünk az évszázadok során nem sokat változott. Mit gondol, Szent István vagy Mátyás király kortársaival megértetnénk magunkat?
Minél távolabbi múltba megyünk vissza, annál nagyobb a valószínűsége, hogy akár az érthetőséget is befolyásoló nyelvi különbségeket észlelünk. Hasonló a helyzet a nyelvjárásokkal is: minél jobban eltávolodunk a normának alapot adó központoktól, annál nagyobb az esély a nyelvi különbségek kialakulására. Létezik továbbá a szociokulturális dimenzió is, a nyelvhasználók szociális, műveltségi alapú elkülönülése. Mindezek egyszerre is hathatnak. Visszatérve az ómagyar korra, a honfoglalás és a mohácsi vész közötti évszázadokra: véleményem szerint meg tudnánk magunkat értetni akár az Árpád-kor, akár a Hunyadiak kora beszélőivel – feltéve, ha olyan témakörökben mozognánk és olyan alapvető szókincset használnánk, amely az évszázadok során keveset változott. A ma embere számára egyébként nem is annyira a szókincsbeli, toldalékolási vagy mondattani különbségek okoznak gondot a régi szövegek olvasásában, hanem a régi helyesírás, hangjelölés. Viszont ha a nyelvtörténészek elkészítik a régi szövegek olvasatát, azaz rekonstruálják az eredeti hangalakot, akkor már sokkal könnyebb befogadni ezeket. A magyar nyelvű könyvnyomtatás kibontakozásától, vagyis a 16. századtól kezdve egyre következetesebb a helyesírás-hangjelölés, és a bibliák, liturgikus szövegek szerzői, fordítói is egyre inkább törekszenek arra, hogy szélesebb közönséget érjenek el, akár a nyelvi különbségek csökkentésével is.

Sokféle órát tartott, többféle szemináriumot vezetett magyar szakos diákoknak.
Leginkább azokat az órákat kedvelem, amelyek teret engednek a különböző nyelvi, nyelvhasználati dimenziók együttes vizsgálatára, kölcsönhatásuk megfigyelésére.

2015 óta ön a főszerkesztője magyar nyelvtudomány egyik legrangosabb folyóiratának a Magyar Nyelvnek. Ez évente négyszer jelenik meg digitálisan és nyomtatott formában is. Milyen feladatokkal jár ez?
1984-ben – tehát több mint negyven éve – kért fel Benkő Loránd professzor úr, hogy vegyek részt a folyóirat körül zajló munkálatokban. Ez kezdetben technikai szerkesztést jelentett: helyesírási, szövegformálási, stiláris, tipográfiai igazításokat végeztem, ugyanakkor alkalmat adott arra is, hogy jelezzem a kisebb szakmai hiányosságokat. Néhány év elteltével léptem elő szerkesztővé. Egyre nagyobb szerepet kaptam a kéziratok szakmai kontrolljában és a szerzőkkel való kapcsolattartásban. Benkő tanár úrral folyamatosan tartottunk megbeszéléseket, amelyek a folyóirat szakmai színvonalának fenntartásáról, emeléséről, illetve a pályázati feladatok ellátásáról szóltak. A megnövekedett feladatok miatt a szerkesztőségünk további munkatársakkal bővült: Farkas Tamás, majd Szentgyörgyi Rudolf csatlakozott hozzánk. Új feladatokat hozott a kötelezővé váló lektorálási gyakorlat, a nyomdák változása és a digitális szövegszerkesztés megjelenése, egyben a szerkesztői és szerzői kapcsolattartás áttevődött az internet világába. Benkő tanár úr halála után én örököltem a folyóirat főszerkesztését, illetve – ezzel együtt – azt a kötelezettséget, hogy a szakmai színvonal és a technikai-technológiai működőképesség szinten maradjon. A magyar nyelvtudomány kiválóságaival bővült szerkesztőbizottság, a honlapunk és az angol nyelvű kivonatok közlése is jelzi, hogy meg tudunk felelni a kor magas szintű elvárásainak.

A magyar szakosokat több évtizede tanítja az ELTE-n. Mennyiben mások a mai diákok, mint a régebbiek?
A diákoknak az oktatáshoz és a tudományhoz való viszonyát alapvetően most is az érdeklődésük határozza meg. Ellenben a kereteket az, hogy tanárképzésben vagy a kétlépcsős BA + MA rendszerben vesznek-e részt. A tanárszakos hallgatók két szakot teljesítenek, és meglehetősen izmos gyakorlati, pedagógiai képzésben részesülnek, úgy készülnek leendő hivatásukra. Aki viszont a tudomány világában szeretne elhelyezkedni, más tantárgyi szerkezetben, más arányokban és más módszertannal jut el a nyelv és nyelvhasználat különböző problémáihoz. Az utóbbi években a tanárképzésbe jelentkező hallgatók aránya jelentősen emelkedett, és némileg visszaesett a tudósjelöltek száma.

Tudom, közhelyszerű a kérdésem, de azért felteszem: min dolgozik most?
Az ó- és középmagyar kor nyelvemlékeinek, egyházi és világi iratainak a történeti dialektológiai feltárásával foglalkozom elsősorban, de írok névtani, nyelvföldrajzi és rendszertörténeti tanulmányokat is.