Quaker és kvekker szavaink eredete

Országh László szótárszerkesztő nyelvészeti írásai L.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 100. évf. 1976., 234–240. oldal

1. A magyarban több mint hetven angol eredetű ruhanév, illetve textilanyag-elnevezés él vagy élt, ahogy előszámolva található nyelvünk angol jövevényeinek lajstromában (NytÉrt. 93). Ezeknek nem csekély része tulajdonnévi eredetű. Tudomásunk szerint csak egyetlen olyan van közöttük, mely vallásfelekezetről kapta nevét, s ez a kvekker. A vele jelölt férfi öltözetféle már több mint ötven éve kiment a divatból, s a még élő nyolcvan éven felüliek emlékezetéből is eltűnőben van. Pedig egy évszázad és annál több előtt is még sokat emlegették. Jókai, Mikszáth, Krúdy s más íróink ismert alkotásaiban s koruk időszaki sajtójában nemritkán találkozhatunk e szóval. Különös jelenség, hogy fénykorában többen ismerték nálunk a ruhafélét, mint a megnevezésének forrásául szolgáló angol quaker felekezetet, ma pedig úgyszólván ellenkezőképp áll a helyzet. Érdemes tehát kissé szemügyre venni, honnan eredt, mit is jelentett és meddig élt nyelvünkben ez a szó.

2. A kvekker ruhanév az Angliában 1648 táján George Fox prédikátor által alapított felekezet gúnynevéből, a http://llquakers.org.uk/miltonkeynes/web/wp-content/uploads/2013/08/Picture8.pngquaker szóból származik. A ma is működő s az angol nyelvterületen jelentős társadalmi súlyú hitfelekezet hivatalos neve Society of Friends. A quaker, azaz ’reszkető’ megnevezést XVII. századi üldöztetésük során kapták, mert alapítójuk szentbeszédeiben nemegyszer előfordult a „Reszkessetek az Úr haragjától” szavakkal kezdődő fenyegetés, az istentelenekhez intézve. Ahogy a csoportnévadás történetében nemritkán előfordul (pl. jezsuita, impresszionista), a gúnynévi szándékú megnevezés idővel elvesztette pejoratív felhangjait, s köznyelvivé, stilárisan közömbös értékűvé vált. Világszerte sokkal többen ismerik a quakereket e néven – habár ők e megjelölést nem használják –, mint hivatalos nevükön.

E felekezet tagjai ma sincsenek többen, mint körülbelül kétszázezren szerte a világon, túlnyomóan az angol nyelvterületen. E csekély lélekszám ellenére az utóbbi három évszázadban egyéb országok műveltebb köreiben is többé-kevésbé ismertek voltak, részben hitelveik, részben magatartásuk, életformájuk különleges volta következtében.

https://www.learnreligions.com/thmb/JApLUyL9MkELKBvhd9DopmY7BkQ=/768x0/filters:no_upscale():max_bytes(150000):strip_icc():format(webp)/QuakersBeliefs-72882874-594a9d083df78c537bac9fed.jpg

A quakerek közösségét a spontán belső megvilágosodás lehetőségébe vetett misztikus hit élteti. Nincs hivatásos papi rendjük, nincsenek dogmáik vagy szertartásaik, sem pedig „szent könyveik”. Minden hívő teljes demokratikus egyenrangúságának elvét vallják egymás és az Úr előtt. Pacifista kvietizmus, erélyesen gyakorlati emberbaráti segítőkészség, vallási türelem és fegyelmezett józanság jellemzi őket. Következetes humanizmusuk a rabszolgaság intézményének el nem ismerésében is megnyilvánult. Az Egyesült Államokban az indiánok egyetlen védelmezői voltak a rézbőrűek kíméletlen irtásának korában. A börtönreformnak éppúgy az élvonalában küzdöttek, mint a nőemancipációnak. Lelkiismereti okokból sem régen, sem most nem hajlandók hivatalos esküt tenni, katonáskodni és fegyvert fogni. De mindkét világháború után azonnal kiterjedt segélyakciókat szerveztek a legyőzött és ínséges országokban. E munkásságuk alapján s a békéért sokféle formában és helyen folytatott tevékenységükért kapták meg 1947-ben a Nobel-békedíjat.

3. A quaker felekezetnek számos más egyházzal ellentétben nem volt s ma sincs hittérítő szervezete. Magyarországgal ezért sem volt tartósnak tekinthető vagy éppen vallási jellegűnek mondható kapcsolatuk. Christina Yates ugyan azt említi (Friends in Europe. London 1946. 39–40), hogy 1662-ben két angol quaker járt Pozsony környékén az ottani baptista településeken, de eretnek nézeteik miatt a császári hatóságok csakhamar bebörtönözték őket. Erről az egyiknek, William Moore-nak hazatérte után írott News of the East (1664) című beszámolója, valamint egy későbbi historikusuk, Joseph Besse könyve szól: Sufferings of the Quakers (London, 1753).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3a/Mary_dyer_being_led.jpg
Kivégzésre viszik a kvéker Mary Dyert 1660-ban

Mint hajdan sokat üldözött, Angliában és az Egyesült Államokban egykor tűzzel-vassal irtott szekta, a quakerek indokolt rokonszenvvel és tevőleges segítséggel igyekeztek más elnyomott, üldözött kis szekták helyzetén enyhíteni. Száz évvel ezelőtt Magyarországon Joseph Bevan Braithwaite nevű küldöttük járt közben a hatóságainktól zaklatott nazarénusok ügyében. Húszezer példányban hozott forgalomba nálunk a lelkiismereti szabadságról szóló magyar nyelvű röpiratot, s Deák Ferencet is felkereste ez ügyben 1872-ben.

Tartósabb nyomot a quaker gondolatvilág hazánkban nem hagyott. Hitelvi demokráciájuk a régi Magyarországon szélsőbaloldalinak, ha nem ugyan anarchistának tűnhetett. A fegyverfogást következetesen elutasító nézeteik pedig meg is akadályozták volna őket abban, hogy a Habsburg-monarchiában gyökeret verhessenek. Régen sem volt, ma sincs nálunk quaker gyülekezet, nem is tagjai a magyarországi szabadegyházak tanácsának. A nagyközönség nálunk, ha egyáltalán hallott régebben róluk, csak a két világháború utáni segélyakcióikból ismerheti őket. Yates idézett műve szerint 1919-től kezdődően egy ideig hozzájárultak a budapesti nyomorenyhítő akciókhoz. Ennél lényegesen jelentősebb volt hasonló jellegű szereplésük a második világháború után. Dr. Budai Gergely nyug. ref. teológiai professzor és Dobos János, a budapesti skót misszió jelenlegi lelkészének szíves szóbeli közlései szerint 1945–46-ban az Andrássy út és a Rózsa utca sarkán volt segélyirodájuk Quaker Mission feliratú névtáblával. Az amerikai quaker szervezetek ruhanemű- és élelmiszer-adományait osztották szét elsősorban az arra rászoruló intézmények (kórházak, árvaházak, kollégiumok stb.) között.

Quaker relief work during and after World War II was recognised in 1947 with a Nobel prize. Image: BYM

Ez a misszió négy vagy öt angol ajkú tagból állt, köztük egy magyarul már csak törve beszélő személy is. Az Országház közelében laktak, s itt a lakás egyik szobájában néha, évszázados hagyományaik szerinti csendes, minden külsőséget nélkülöző istentiszteletet is tartottak. Ezekre magyar ismerősi körük tagjait is meghívták.

A quakerek magyarországi tudomásulvételének másik formája a szakirodalmi és a nyelvi volt. Az előbbire az első jelentősebb adat a rév-komáromi Mindszenti Sámuel által 1793-ban lefordított és három kötetben közzétett Brougthonnak a’ religióról való históriai lexicona c. műben található. A szerző közel öt hasáb terjedelemben közölt részletes, történeti szemléletű, rokonszenvező hangvételű cikket róluk, melynek záró mondatában megállapítja, hogy „A quakerek igen tsendes és mértékletes emberek, kiknek erköltsök másoknak is például szolgálhat; egymás eránt való ſzereteteket és barátságokat nem lehet eléggé dítsérni” (3: 194). Szakszerű és terjedelmesebb ismertetésekre nálunk csak a két világháború köréből vannak példák. Az egyik Edward Grubb angolul először 1917-ben közzétett és sok kiadást megért művének, a What is Quakerism?-nek magyar fordítása A quakerek vallása címen. Ez 1926-ban jelent meg a polgári liberális Genius Könyvkiadó Rt. „Szabad iskola” c. könyvsorozatában 168 lap terjedelemben Molnár Nándor fordításában, Czakó Ambró bevezetőjével. (Az 1887-ben született Czakó 1927-ben kivándorolt Kanadába, s ott quaker hitre tért.) – A másik mű Szimonidesz Lajos 1931-ben megjelent, A világ vallásai c. nagy műve Zsidóság és kereszténység c. második kötetének A Barátok Társasága fejezete (311–8), mely a quakerek mozgalmának történetével foglalkozik és különlenyomatban is megjelent.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b8/Quaker_star-T.svg/190px-Quaker_star-T.svg.png
Kvéker csillag

4. A felekezet neve magyar szövegben ugyan már a XVII. század végén előfordult, de a reformkorig javarészt csak útirajzokban, földrajzi művekben vagy lexikonokban, s azokban is többnyire mint kuriózum, egzotikum szerepelt. Amikor ezekből az előfordulásokból néhányat itt felsorolunk, azt elsősorban azért tesszük, hogy vele a szó írásképének és hangalakjának változásait szemléltessük, valamint a felekezet magyarhoni értékeléséhez anyagot szolgáltassunk.

A quaker szót hazánkfiai közül először alighanem Bethlen Miklós fia írta le útinaplójában, a „Diarium rerum memorabilium Michaelis de Bethlen”-ben (OSzK kézirattér Oct. Hung. 1261). A 100. lap rectóján 1694 februárjában, londoni időzését rögzítő feljegyzésben ezt olvassuk: „Die 13. Tolnai Uramat látogattyuk. Die 14. A Qugckeriſtak Cultuſat.” – A bejegyzés két szempontból figyelemre méltó. Egyfelől tanúsítja, hogy a fiatal erdélyi főurat a már akkor különösség számba menő istentiszteleti forma érdekelte. Másfelől az első szótagjában betűkihagyással leírt felekezetnevet abban a ritkán előforduló toldalékos alakjában közli, amit az oxfordi nagyszótár is csak egy esetben, s egy évtizeddel korábbról (1685) regisztrál, quakeristic alakban.

A szó XVIII. századi magyar betűképei változatosak. Gyalakuti Lázár János 1750-ben Nagyszebenben kiadott Röviden egybe-foglalt gyermekek’ Geographiájában „külömböző Secták, Hollandiában kiváltképen és Angliában Quackerek” (10, 14) alakban említette őket. A győri Sándor István 1793-ban az írta, hogy „Tegnap egy Kvakker Templomot látogattam meg [Londonban]” (Egy külföldön utazó magyarnak… levelei, 302). Németh László 1795-ben említette, hogy „A’ Kvekkerek (Quakers) e’ pontban ſzoroſabbak, s náluk ritka a maga öldöklés” (Az európai nevezetesebb országoknak rövid leírása, 183), talán első ízben közelítve meg a magyar ábécé betűivel a szó angol hangképét. Váradi Bárányi László 1796-ban hol a Qvackerok, hol a Quackerek alakot használta (Rövid magyar geographia 321, 322).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/7d/Microcosm_of_London_Plate_064_-_Quakers%27_Meeting_%28tone%29.jpg/1280px-Microcosm_of_London_Plate_064_-_Quakers%27_Meeting_%28tone%29.jpgKvéker templombelső Londonban, 1908

Az írásváltozatok tarkasága jellemzi a XIX. század első évtizedeit is. Így: quakkerek (1802. Benkő F. Magyar Géográfia 4: 48, 60); Kvakerek (1808. Zigán J. Nagy Britanniának... állapotja 109); Kvakkerek (1813. Horváth Zs. Ámerikának... Esmértetése 182); Quakkerek, Quackerek, Quakkerok (1818. Weld Izsák utazásai 24, 273, 60). A helyesírásbeli következetlenségnek, nyelvünk ortográfiai egységesületlenségének példáival nem csak az egyetlen személy tollából származó művekben (mint a Weld könyvét fordító Baranyay Ferencnél) találkozunk, hanem fokozottabb mértékben a sok személy által írott vagy fordított művekben, így a XIX. század második évtizedében megjelent Hübner János-féle Lexikon öt kötetében és a harmincas években közzétett Közhasznú Esmeretek Tárának tizenkét kötetében. Hübner négyféle, az Esmeretek hatféle írásváltozatot alkalmazott.

5. A XVIII. század végétől kezdve a quakerekről egyre több ismeretanyag halmozódott fel a magyar írásbeliségben, s létrejött e hitfelekezet eszmerendszerével kapcsolatos szubjektív állásfoglalás többféle faja is, melyek hol méltányló, hol tartózkodó, alkalmanként még elutasító hangvételűek is voltak. A róluk a magyar értelmiségben ekkortájt kialakulni kezdő képnek egyik fontos tárgyi eleme, hogy a „Quäkerek (reszkedők) 17. száz. közepén Angliában támadt, ’s Éjszakamerikában főképp megszaporodott vallásfelekezet tagjai” (1834. Közh. Esm. 10: 1), hogy az amerikai Új-Angliában „megégeték ’s bebörtönözték az Anabaptistákat, Quakereket s egyebeket” (1836. Velenczei G. Az Éjszakamerikai egyesült országok 1: 62), hogy „Philadelphia tulajdonképen a’ Quakkerek’ fővárosa Amerikában” (1818. Weld 24). Az a tény, hogy a quaker William Penn által 1681-ben alapított Pennsylvania gyarmat a felebaráti türelemnek volt a maga idejében egyedülálló példája, s hogy fővárosának neve görögül ’testvéri szeretet’ jelentést hordoz, nem magyar nyelvű forrásokból már korábban is tudott volt nálunk. Nyilván ezek ismeretében írhatta Csokonai egy keltezetlen levelében Bessenyei Sándornak, feltételezhetőleg még a XVIII. század legvégén, hogy „Én pedig számkivettetve az én hazámban... csak úgy vagyok boldog, ha egy Újj világot találok számomra, ott Respublikát és Filadelfiát építek magamnak” (ItK 1936/46: 469).

Az angliai quakereknek a napi politika iránti közömbösségéről is tudtak valami keveset nálunk. Ugyanazon, Lardner és Hermann-féle történelmi mű két egyidejű magyar fordítása 1836-ban ezt így fogalmazta: „a Quakerek’... ez az igen félénk secta” (Velenczei G. 1: 221), illetve: „a’ Quackerek’..., e’ félelmes felekezet” (Saskó K. 1: 277). Kossuth Lajos nyilván német forrás alapján ismerte a londoni nyomornegyed nevezetes quaker iskoláját (1837. Jegyzetek a kisdedóvó intézet tárgyáról. OM 6: 557). Sok alkalommal esett szó vallási életükről. Szemere Bertalannak feltűnt, hogy „egyházukban [istentiszteleti helyiségükben] sem cathedra, sem oltár, sem úrasztal” (1840. Utazás külföldön 2: 10). Életformájukról és istentiszteletük lefolyásáról szokatlan részletességgel, három lap terjedelemben írt amerikai útikönyvében Bölöni Farkas Sándor. Ő volt a század első felében az egyetlen magyar, aki mindkét angolul beszélő országban tanulmányozhatta őket. „Ezen Felekezet már Angliában magára vonta figyelmem ’s tiszteletemet.” Meleg rokonszenvtől fűtött lapokon írta le, hogy „A Quaker mélyen halgat Templomában, ’s néma andalgás közt elmélkedik isteni és emberi kötelességeíről”. „Anglia és Amerika annyi vallásai közt lehetetlen kiválasztva nem tisztelni a’ Quackereket” (1834. Útazás Észak Amerikában 331, 78, 333). Kanya Pál pedig tankönyvében teljesen helytállóan rögzítette, hogy „Quakerek (reszkedők) nem tartanak rendes isteni tiszteletet és prédikátorokat, hanem gyakran összegyülekeznek – ’s imádva várják a’ benső világot, mellyet megérezvén a’ gyülekezetben szólalnak fel” (1847. Népszerű földrajzi oktatás 599). Ifj. Szilágyi Ferenc hangsúlyozta, hogy a quakerek szerint „minden embernek lelkében egy belső világosság, egy belső Krisztus van, mellyel az isteni igazságok megismerőjének nagyobb kútfejéül tartják, mint a’ Bibliát, nem keresztelkednek ’s az Ur vacsorájával nem élnek. Erkölcsi tanítások nagyon kemény, soha nem esküsznek, hivatalt ’s háborút soha nem viselnek, megvetnek minden külső czeremóniát” (Franklin élete. Erdélyi Múzeum 1818/10: 33).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/af/Old_Camara_038.JPGA phoenixi kvéker templom előtti jelzőtábla

Az egyéni állásfoglalásokban a rokonszenv kifejezésével éppúgy találkozunk, mint az ellenszenvével. Eckhardt Sándor idézett (A francia forradalom eszméi Magyarországon, 145), általa készített magyar fordításban egy Keglevich Istvántól a diéta megnyitásakor (1790) kelt levelet Keglevich Károlyhoz, mely e szavakkal vázolta fel a jövőt a francia forradalom első hónapjaiban: „semmiféle nemesség nem létezik majd, mindenki testvér és quaker lesz”. Lelkesebb volt 1813-ban Horváth Zsigmond, a pennsylvaniai rabszolga-felszabadításról szólva: „a’ mostani felvilágosodott időkben méltán reménylhetjük az emberiségnek diſzére, hogy az Amerikai Kväkkereknek szép példáját más Hatalmasságok is fogják laſsanként követni!” (182).

Nyomatékosak voltak az elutasítás példái is. A XVIII. század végi ír katolikus Weld magyarra 1818-ban fordított művében a quakerek tartózkodó magatartását kevélynek és feszesnek, sőt cifrának találta (301). Lehet, hogy a cifra szó itt csak a TESz. által ez idő tájról kimutatott ’különös’ jelentéssel bír. Amikor a XIX. század harmincas–negyvenes éveiben a reformnemzedék egyes tagjai Angliába siettek fejlett civilizációt látni, polgárosodást tanulni, akkor a vasutak, alagutak, viaduktok, dokkok, makadám utak, gyárüzemek, esküdtszékek, népgyűlések, korszerű fogházak, tehát nálunk még nem létező s jellegzetesen angolnak tartott nevezetesség mellett tanulmányozták a quakereket is, a kuriózumok e kuriózumát. Majd minden útleírónk beszámolt róluk, többnyire csak a külsőségeket látva meg, és gyors, felületes ítéleteket alkotva. Gorove István 1842. szept. 25-én ezt írta: „Yorkban reggel Quaker isteni tiszteletet nézünk meg... nekem örökös unalom közt. Soha sem érzettem vonzalmat a Quakerek iránt, mert... az emberi tehetséget is kioltja... fagyával, ...az emberi természetet akará következtetni” (Nyugot 2: 55–7). Irinyi József is végigült egy néma quaker istentiszteletet és tárcacikkszerű csevegésében megállapította, hogy „én részemről a’ quaker vallásban semmikép se vagyok képes mást látni, mint sajátságos keverékét a’ vallási vakbuzgóságnak és a’ különczködésnek. Ez nemzeti vallása az angolnak” (1846. Uti jegyzetek 2: 177).

A későbbi magyar utazók véleménye is megoszlott. Nendtvich Károly cinikusoknak tartotta őket, minden indokolás nélkül (1858. Amerikai utazásom 2: 122), Kecskeméthy Aurél egyszerűségüket mogorvaságnak, szigorú erkölcseiket álszentnek tekintette (1877. Éjszak-Amerika 1876-ban, 228 et passim), s a század legvégén is Falk Zsigmond türelmüket s üzleti konzervativizmusukat elmaradottságnak bélyegezte (1895. Budapesttől San Franciscoig, 35). Az Amerikán végigszáguldó s gyors véleményt alkotó eme útikönyvírókkal ellentétben csak a Kossuth-emigráció tagjaként 17 évet az Egyesült Államokban töltő László Károly írt meleg, elismerő szavakat a quakerek komolyságáról, becsületességéről és békeszeretetéről (1887. Naplótöredékek 147, 237). Hazájától távol élve nem tudhatta, hogy a hajdani Bölöni-féle lelkesedés már nem divat Pesten.

A quakerek iránti érdeklődés csökkenését mutatja pusztán futólagos, szórványos szereplésük Jókai műveiben. Az író csak alkalomszerűen említette őket, inkább csak környezetfestő szándékkal. Valószínűleg nem is volt tisztában hitelveikkel. A jövő század regényében a shakerekkel vette azonosnak őket (1872. 1: 147), a Szegény gazdagokban a metodistákkal (1860. 245). Egyéb írásaiban is meglehetősen ambivalens a magatartása (A kőszívű ember fiai 1869. 1: 99; Egy hírhedett kalandor a XVII. században 1879. 119. A lapszámok a centenáris kiadás alapján.)

6. A felekezet angol nevének, nyelvünk e ritka idegen szavának magyarországi kiejtésére a XIX. században az idézett szóelőfordulások betűképéből lehet következtetni. Az első szótag magánhangzójának minősége és az intervokalikus k hosszúsága lehetett eltérő az ejtésváltozatokban. A kvaker–kvakker, kveker–kvekker ejtéseket lehet feltételezni a század első felében. A betűképtől függetlenül a kiejtés mikéntjét talán a legkorábban Kecskeméthy (1877) rögzítette: „phyadelphiai Quakerek (mond Kvéker)” (50), az angol normához legközelebb álló hangalakot közölve. Idegen szavak szótáraiban először Babos Kálmán adott kiejtést: kvekör (1886), ezt követte kveker alakban Kelemen Béla (1917), sőt még Horovitz Jenő is 1947-ben. A ma használatos kvéker ejtést Radó Antal regisztrálta (1904), s utána az említett kivételekkel minden XX. századi szótár.

https://philadelphiaencyclopedia.org/wp-content/uploads/2016/05/quakerwomen-e1463507191733.jpg
Kvéker asszonyok Philadelphiában

A hosszú k hanggal való ejtés a jelen sorok írójának tudomása szerint csupán a ruhadarab nevében őrződött meg.

7. A quakereket ruházatuk is megkülönböztette a más hitűektől, legalábbis felekezetük történetének első két évszázadában. A XVII. és XVIII. században, egy olyan korszakban, midőn az uralkodó osztály öltözetét, a férfiakét csakúgy, mint a nőkét, a csipkében, paszomántban, tollbokrétában, élénk színű selymekben, szalagokban, bodorított parókákban való tobzódás jellemezte, a quakerek – javarészt kis- és középpolgári személyek – a feltűnésmentes egyszerűséget keresték. A hivalkodás minden említett jegyét száműzték ruháikról. Egyszerű színű (többnyire sötétszürke, sötétdrapp vagy sötétkék) kabátjuk térdig vagy azon alul ért, nem volt rajta felesleges gomb, sőt még felhajtás, gallérhajtóka és húzás sem, legalábbis a XIX. század közepéig. Nálunk ezt Mindszenti már 1793-ban megemlítette: „az öltözetben a’ bújaſágtól távol valók” (3: 193. Vö. még A. M. Gummere: The Quaker, a study in costume. Philadelphia, 1901).

Reformkori utazóink közül többen is figyelmesek lettek a jellegzetes quaker öltözetre. Bölöni a férfiak fekete kabátját, széles karimájú kalapját, az asszonyok sötét színű köntösét, sima mély kalapját említette. Gorove 1844-ben részletesebb leírást adott: „A Quakerek [öltözete] férfinél áll: alacsony, nagy karimájú kalapból, szürke vagy fekete posztó-frakból, borított egysoru gombokkal, felálló gallérral s széles szabással, – egyszinü nadrág, kénkő, máj- s efféle szín, s egyszinű mellény, nagyobb részt fehér vagy fekete. Az asszony egyszinü selyembe öltözik, fekete selyem kalapja, minden toll, virág, ékszer nélkül; ruhájának szabása a legegyszerübb, s egyszinü nagy selyem kendővel fedi vállait” (2: 57–8). Gorove azonban hozzátette: „A Quaker öltözetét ismeritek, én tehát csak ismétlő vagyok, midőn elmondom.”

https://live.staticflickr.com/4112/5436563728_51373a3413_z.jpgKvéker ruházat

Tóth Lőrinc ugyanabban az évben ennél is többet mondott: „A quakkerek öltözete némileg eltér a közönségestől. Férfiaik azon felöltőt viselik, mellyet nálunk is róluk neveznek” (Úti Tárcza 197). Eszerint tehát már a múlt század negyvenes éveiben használatban lehetett nálunk egy kvekker kabát, vagy ráértéssel egyszerűen kvekker elnevezésű férfi ruhadarab. S valóban, a Honművész (a Regélő melléklapja) egy tudósításában 1841-ben a divatbeszámolóban a férfi öltözetek között szerepel a „Barna quacker, világos barna nyári nadrág” (9: 336), s három év múlva a divatosan öltözködő arszlán ruhadarabjai között olvashatunk a quäker frakkról a Pesti Divatlapban (1: 31). A tudósítás meg is jegyzi, hogy a „szavatartó quäkerek becsületessége” kevésbé jellemző az arszlánokra. Nem is volt a kvekker minálunk tartósan a divat szempontjából hangadó körök ruhadarabja, hanem sokkal inkább a polgári rétegeké. Jókai e ruhafélét a humoros jellemzés eszközeként többször is használta, így a Kárpáthy Zoltánban egy megyegyűlés leírásában olvassuk, hogy „A senkitől nem ismert férfi bátorkodott odaülni a tekintetes karok és rendek közé egy burnótszínű felsőkabátban, amely lemelegedvén róla egy szál fekete kvekker tűnt elő alóla közelszörnyedésre” (1854, krit. kiadás 2: 94). Majd a Névtelen várban „az alispán... viselete egészen ősmagyaros, hosszú, combig érő virágos mellény, a fölött kajszi barackszín kancamente, quekker szabású, de körülprémes és sujtásos” (1877, krit. kiad. 44).

Korjellemző ruhadarabként felbukkan Mikszáthnak a XIX. század első harmadában játszódó Különös házasság c. regényében is: „Végre benyitott a komornyik, ...öltözete összevissza volt hányva rajta, a harisnyája lefityegett, a taszli félrecsúszott, a kék quaeker kabátja pedig alulra jutott, arra volt fölhúzva a rézgombos szürke mellény” (1900. Magyar Remekírók kiadásban, a 291–2. lapon, a 28. fejezetben). Az 1890-es évekről szóló egyik írásában Krúdy Gyula is említette: „Salamon Ödön hírlapíró... maga vasalta szárnyas kabátját, amelyet a kor divatja szerint kvekkernek hívtak” (1925. A magyar Habsburg. „A tegnapok ködlovagjai” c. kötetben, 1961-i kiadás, 38). E sorok írója is emlékezik, hogy az első világháború idején egy idős férfirokona viseletét e szóval emlegették családi körben.

Ismerik a szót a hazai viselettörténészek is. Dr. Ember Mária és Laczkovich Piroska szíves szóbeli közlései szerint nálunk a múlt század végén hordott kvekker a szobai férfiöltöny kabátja volt (tehát nem felöltő), s többnyire térdig, néha azon alul ért. Szabása átmenetet alkotott a ferencjóska (szalonkabát) és az elöl lekanyarított aljú zsakett között. Kissé testhez állt, többnyire posztóból készült, és mindig sötét színárnyalatú volt, lilás négerbarna, bolhaszínű, majdnem fekete. A Nemzeti Színház ruhatárában az utolsó századfordulón kvekker-nek nevezték a XIX. század elejének egy- vagy kétsorgombos barna, szürke vagy kék, bő, a frakk és a zsakett közti átmenetet képező férfi öltönyöket is.

A kvekker szó – mely hangalak, főleg a végszótag szempontjából jól beleillik a cekker, vekker, cvikker, gukker, drukker idegen szósorba – ma már nem él nyelvünkben. A ruházattörténet és a szókészlet limbusába került, ahol az olyan fogalmi körvonalaikat elvesztett szók lappanganak, mint lipityánka, kacabajka, hacuka, klepetus, csurapé, garaboncos stb., melyeknek erősebb az affektív felhangjuk, mint közelebbről meghatározható jelentéstartalmuk. Kihalásának legvalószínűbb oka a férfidivat változása. Eltűnését aligha lehet kapcsolatba hozni az angol–amerikai felekezet magyarországi ismertségével vagy ismeretlenségével, hiszen akik a kvekker szót mint ruhanevet nálunk a századforduló évtizedeiben még kimondták, azok valószínűleg nem is tudtak a felekezet létezéséről. Tehát a vallási tabu gátlása nem működhetett a tudatukban.

Országh László

Etimológiai szótár

ISMÉT KAPHATÓ!

Zaicz Gábor: Etimológiai szótár
Második, javított, bővített kiadás, 2021
TINTA Könyvkiadó