Mi a kötelesség?

Szó-lélek-közelítés 18.

„Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
Fölébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.”
(Rabindranath Tagore)

A Korán a kötelességet teszi legelső isteni paranccsá: „Az emberek nemcsak jogokkal, hanem elsősorban és főképpen kötelességekkel jönnek a világra.” Konfuciusz is magasztalóan szól róla: „A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak – a lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye előttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.”

A kötelesség szó töve a köt ige, amely jelentheti, hogy ’leköt, megköt’, ám össze is köthet valakivel, át is köthet valamihez. A közmondás további jelentést is rögzít: Aki jól köt, jól old. Azaz „aki jól kezd valamit, általában jól is fejezi be”. (In: T. Litovkina Anna: Magyar közmondások nagyszótára, TINTA Könyvkiadó, 2005.) Ott van benne a kötél képzett relatív tő is, amely lehet, gúzsba köt, de nyújthat kapaszkodót, támaszt; a kötélidegzet viszont a ránk rótt vagy vállalt fontos cselekvés eredményességének záloga. A köteles pedig a nem választható cselekvés állítása. A kötelesség röviden definiálva az az elvárás, hogy egy adott helyzetben az annak megfelelő konkrét és érvényes szabály szerint járjunk el. Ez az igény alapvetően kívülről érkezik, mint valamely egyén, közösség értékelvárása. Ugyanakkor a teljesítés nem jár mindig megbecsüléssel, ez a helyzet indukálhatta „A mór megtette kötelességét, a mór mehet” Schiller-szállóige népszerűségét – Koncsek Krisztián közli az Idézetvadász II. című kötetében (TINTA Könyvkiadó, 2020). A kötelesség szinonimái is a ’megteendők’ jelentést hordozzák: ’lecke, feladvány, munka, teendő, elintéznivaló, feladat, kötelezettség, tennivaló, dolga valakinek’.

Nyerges Attila: A dolog (részlet)

Kinek mi dolga? – Szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen,
a Napé, hogy megsimogassa,
s a Holdé, hogy álomba ringassa.

A tanító dolga, hogy tanítson,
a lelkemen valamit javítson.
A diák dolga, hogy kutasson,
ha felnő, jó irányt mutasson.

A zenész dolga, hogy zenéljen,
a szívem mélyéig elérjen.
Az író dolga, hogy meséljen,
de igazat írni ne féljen.

A barátom dolga, hogy ott legyen,
ha szükség van, bármit megtegyen,
keressen, ha eltévedtem,
ha gyűlölöm, akkor szeressen.

A Testvérem dolga, hogy figyeljen,
Ha hibáztam, neki ne kelljen.
Ha nem hiszem, akkor ő higgye,
a tüzünket énvelem őrizze!

Ezeket az alapértékeket a nevelődés, a szocializáció során sajátítjuk el és tesszük belsővé, ez az ún. interiorizáció. Ezáltal a lelkiismeret hangjaként belülről is megfogalmazódhat. Miképp a krisztusi intés egész életünk, minden megnyilvánulásunk mozgatója lehet: „hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Márk 16,15). Így lehet a köteles tevékenység az ember tetteinek, cselekedeteinek erkölcsi motívuma, a más emberekhez való viszonyulás morális kényszere, az emberi akarat általános, belülről fakadó összetevője. Rebreanut idézve: „Csak a kötelesség teljesítése adja meg az embernek az élet nyugalmát és a lelkierőt.”

Az emberi tevékenységnek számos olyan késztető eleme van, amelyek a kisebb-nagyobb közösségek, illetve egyes emberek részéről igényként jelentkeznek. Amennyiben az egyén ezekkel az igényekkel nem tud azonosulni, a kötelesség külső kényszerként jelenik meg. Giese ezt rögzítette: „Olyan tettekre kényszerítem magam, amelyekkel más rég fölhagyott volna már: mert nem szabad akaratom, nem szenvedély, nem szeretet vezényel, csupán a magamra rótt kötelesség, amelytől csak a halál szabadíthat meg”.
G. Courbet: Kőtörők

Márai Sándor szintén a vállalás mozzanatát emeli ki: „Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni.” Ha nem vagyunk képesek az ego más késztetéseit elengedni, kínossá válhat a kötelesség, és kibúvók keresése veszi el erőinket, vagy tévúton akár hazugságokhoz is vezet, megakadályozhat valódi önmagunk vállalásában. Ez az élethelyzet sejlik föl a „kötélnek áll” szólásunkban is: nagy nehezen beleegyezik valamibe, adja meg a magyarázatát a TINTA Könyvkiadó 2005-ös, Szólások című kötetében Bárdosi Vilmos és Kiss Gábor. Ez kemény kényszerhelyzetekbe buktathat. Igen fontos, hogy fölismerjük a kötelesség életértékét. Thomas Mann aforisztikusan összegez: „A bíráló, kritikai elv értelme, oka, célja csupán egyetlenegy lehet: a kötelesség elve, az élet parancsa. Igen, midőn a törvényhozó bölcsesség bírálóan kitűzte az értelem határait, ugyanezen a határon felállította az élet zászlaját, és az ember konok kötelességévé tette e zászló szolgálatát”.

Walter Scott vigaszra lel benne: „Bizonyos értelemben tűrésre és szenvedésre születtünk, más szemszögből viszont boldogságra, és azért, hogy cselekedjünk. A dolgos nap után este jön a megnyugvás, a szótlan szenvedést is követi a föloldódás, s vigaszunk lehet a jól végzett kötelesség tudata.” Ám talán sokkal több és fontosabb ennél, hogy milyen biztos forrást, alapot, menedéket nyújthat a nehéz, fontos döntések idején, ez fejlik ki a Immanuel Kant filozófiájában is. Stevenson élesen elhatárolja a külső, illetve a benső által vezérelt cselekvést: „Ami a bölcs szeme előtt áll: a kötelesség; ami a közönséges ember szeme előtt áll: a haszon.”

Hazánk fölívelő, nemes történelmi időszakában, a reformkorban a haza és a becsület fogalmi köréhez kötődött: „Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség” – Kölcsey Ferenc; „Kötelességet ingyen tenni kell, S kötelesség munkálni a honért” – Petőfi Sándor; „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény” – Deák Ferenc.

Összefoglalva: kötelesség, latinul obligatio: objektív értelemben mindaz, amit állapotból vagy szerződésből fakadóan meg kell tenni; föltétele a fizikai lehetőség, ill. az erkölcsi és a jogi cselekvőképesség; szubjektív értelemben pedig az erkölcsi törvénynek az akaratra ható ereje, mely a jó megtételét sürgeti, a rosszat tiltja. Az akaratot fölszólító késztetés, melyre a személy szabadon válaszol. Forrása az erkölcsi rend legfőbb törvényhozója, Isten Tízparancsolata. Ezért Teremtőnk iránt is vannak kötelességeink, elhanyagolásuk vagy megtagadásuk: bűn, amint azt a Könyvek Könyve, a Biblia is üzeni: „Aki tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, bűne az annak” (Jakab 4,17). Ha egyszerre többet kellene teljesíteni, a magasabb rendű törvényből fakadót elébe kell helyezni az alacsonyabb rendűnek. Azaz a természettörvény parancsai fölötte állnak a tételes kötelezettségeknek; az isteni parancsok az emberi törvénynek. Megható és máig élő példa Jókai A kőszívű ember fiai című regényében Jenő vállalása, aki életét adta a családi szeretet, megbecsülés, tisztelet sugallta benső kötelessége teljesítéséért.