Vörös csillag, piros lap

Interjú Kiss Gáborral, a TINTA Kiadó igazgatójával

A magyar nyelv a legnagyobb hungarikum – vallja Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Könyvkiadó tulajdonos-főszerkesztője, akivel cirkuszokban fellépő szótárakról, eltűnő magyar tájszólásokról és a szavakba zárt történelemről beszélgettünk.

Évente negyvenöt-ötven kötetet adnak ki, többnyire a magyar nyelvet sokoldalúan leltározó egynyelvű szótárakat, illetve nyelvészeti szakmunkákat különböző tematikus sorozatokba rendezve. Hogyan indult a kiadó története? 

– Pont húsz éve jelent meg az első könyvünk, a Magyar szókincstár, amely óriásit robbant a magyar könyvpiacon: ez az egyetlen magyar szótár, amely heteken keresztül vezette az országos könyveladási sikerlistát. Bizonyára nem véletlenül, hiszen ez a széles szógyűjtéssel, alapos szerkesztéssel összeállított szinonimaszótár nemcsak a magyar szókincs gazdagságát mutatja, hanem segítséget nyújt az írónak, olvasónak ahhoz, hogy ebből a hihetetlenül változatos szókincsből mindig a legmegfelelőbbet, legtalálóbbat, legkifejezőbbet válassza ki. Gárdonyi Gézának van egy szép hasonlata erről, miszerint a beszélő vagy az író ember olyan, mint a gyöngyfűző asszony, aki az előtte lévő tálból gondosan, egyesével válogatja össze az ékszer odaillő elemeit. 

beolvasas0001.jpg

Kiss Gábor, a TINTA Kiadó igazgatója (Kép forrása: Magyar Krónika)

Hogy ön éppen ennek a művésze lett, minek köszönhető? 

Nem is tudom, tudatos volt-e, hogy végül a szótárszerkesztés, -kiadás lett a hivatásom, sőt mániám. Egyetemistaként egyszerre végeztem a természettudományi karon a programozó matematikus, a bölcsészkaron pedig az általános nyelvészet szakot. 1979-ben megkeresett Bolla Kálmán az Akadémia fonetikai osztályától, hogy csatlakozzam ahhoz a csoporthoz, amelyik „megtanítja” magyarul és oroszul beszélni a frissen vásárolt számítógépüket. Nagy örömmel mondtam igent, és néhány év múlva, 1985-ben Moszkvában már be is mutathattuk az orosz beszélőgépünket többek közt Farkas Bertalan űrhajóstársa, Kubaszov jelenlétében, a magyarul beszélő számítógépünk pedig többek között vakügyi segédeszköz lett. Amikor ez a munka befejeződött, átkerültem Akadémia Nyelvtudományi Intézetének nagyszótári projektjéhez. A földrajzi nevek etimológiai szótárát is jegyző Kiss Lajos lett a főnököm. Tulajdonképpen ő volt az, aki számtalan beszélgetésünk során felkeltette a figyelmemet a szótárak iránt, és biztatott a szóanyagában hiánypótló Magyar szókincstár, a leggazdagabb magyar szinonimaszótár elkészítésére. 

Magyar szókincstárMagyar szókincstár

Ma pedig már nemcsak a megélhetése miatt foglalkozik szótárakkal, egész gyűjteménye van belőlük. Mindenevő, vagy csak a valódi régiségekre, ritkaságokra utazik? 

Valóban, tréfásan azt szoktam mondani, hogy nemcsak egy kiadót vezetek és szótárszerkesztő vagyok, hanem cirkuszigazgató is. Ebben a cirkuszban viszont nem hosszú combú artistalányok és púpos tevék lépnek fel, hanem szótárak. A körülbelül 2-3 ezer darabos gyűjtemény válogatott darabjait időnként könyvtárakban, művelődési házakban turnéztatom. Vannak köztük régebbi kötetek és azok reprintjei a különösen gazdag magyar szótárirodalomból, ám a kollekció jellegzetessége inkább a sokféleség. Őrzök például egy Moszkvában kiadott 26 nyelvű szótárt, egy filléres, de nagyon érdekes orosz–magyar kis katonai szótárt, amit 1944-ben, a Vörös Magyar tájszótár  (1838)Hadsereg érkezésére készülve adott ki egy élelmes békéscsabai nyomdász, vannak pici szótáraim, csak képeket tartalmazók és számtalan magyar tájszótár. Utóbbiak közös őse az az 1838-ban megjelent Magyar tájszótár, amely az Akadémia, korabeli nevén Magyar Tudós Társaság megbízásából Vörösmarty Mihály és Döbrentei Gábor szerkesztésében, ma is példamutató nemzeti összefogással, sok lelkes és önkéntes szógyűjtő munkája nyomán készült. A nyelvújítás mozgalmának ugyanis kifejezett célja volt, hogy minél több tájnyelvi szó kerüljön be a köztudatba, ezzel is gazdagítva az irodalmi, végső soron az egész magyar nyelvet. Így került például az istállóban a lovak előtti szénatartó páholy neve a szélesebb köznyelvbe másik több ezer népies szóval együtt. 

beolvasas0007.jpg

– Ellentétben azzal a jó néhány évtizede megfigyelhető tendenciával, miszerint a magyar nyelvjárások mintha örökre kiveszőben volnának. 

– Sajnos e szempontból már túl vagyunk a huszonnegyedik órán is. Míg például Olaszország vagy Németország egyes vidékein ferde szemmel néznek arra, aki nem tanítja meg gyermekének a helyi dialektust, nálunk éppen az ellenkezője figyelhető meg: a nyelvjárásban beszélő diákot kinevetik az osztálytársai, ezért ő, érthetően, amilyen gyorsan csak tudja, elhagyja az otthonról hozott nyelvi ízeket. Ugyanez vonatkozik a színészekre, médiaszereplőkre is, pozitív példaként talán csak a felvidéki születésű Reisz András meteorológus jellegzetes palócos kiejtése jut most hirtelen eszembe. Pedig nagyon szép és jó volna, ha több ízes beszéd hangzana el a szűkebb-tágabb környezetünkben, és visszatérhetne sírjából a már leginkább csak az idősek által, otthon négy fal közt használt szegedi ő-zés, észak-magyarországi í-zés vagy a zalai zs-ző nyelvjárás. Pláne mert a magyar nyelv esetében ezek használata nem zavarja az érthetőséget, mindössze gazdagodunk a szépségük által.

Nagy magyar tájszótárKiss Gábor: Nagy magyar tájszótár

Mit lehetne tenni a tájnyelvek feltámasztásáért? 

– Az oktatásban kellene nagyobb szerepet adni a nyelvművelésnek. Hogy ennek mi lenne a módja, nem tudom, mert a négy gyerekemnél is azt tapasztaltam, hogy a legtöbb magyartanár valamiért ódzkodik a nyelvtanórától. Pedig a nyelvtanon, a nyelvészeten belül annyi érdekességről lehetne mesélni! A nyelv, a szó ugyanis tényleg az egész élet tükre. A kiadónkban tíz éve van egy szavazás az előző esztendő jellemző szavairól, és nincs az a vaskos történelmi monográfia, ami pontosabb látleletet adna az aktuális hazai viszonyokról, közgondolkodásról, történésekről, mint az év szavai. Volt, amikor a H1N1 influenzavírus, máskor a vörösiszap, a végtörlesztés, a szelfi vagy a devizahitel vezette a listát, 2017-ben pedig a migráns és a kerítés szavak állnak az élen. Kosztolányi Dezső nagyon líraian fogalmazta meg ugyanezt: „Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom.” 

Nyelvjárástani munkafüzetParapatics Andrea: Nyelvjárástani munkafüzet

– Hogy a szó az élet tükre, az is bizonyítja, hogy a nyelv természetes állapota szerint állandó változásban van, számtalan régi szavunkat, használati eszközünket ma már csak a lassabban kikopó szólások, közmondások – Kordában tart, Leesett a tantusz, Fába szorult féreg, Nincs egy fillérem sem stb. – őrzik. Kell-e félteni a magyar nyelvet ettől, az angol nyelv révén is egyre felgyorsulni látszó változástól? 

Egy nyelv valójában csak akkor él, csak akkor tölti be feladatát, ha folyton-folyvást változik, gondoljunk csak a latinra, amit nem véletlenül neveznek „holtnak”. Baj azonban akkor van, ha ez a változás olyan gyors, hogy nagymama és unoka már nem érti meg egymást. Szerencsére ma még nem tartunk itt. Nyelvünk egyik jellegzetessége ugyanis, hogy nagyon stabil a szerkezete, a nyelvtani szabályai, és szókincsünk is csak lassan változik – ha ma valaki elővesz egy középkori iratot, feljegyzést, meg fogja érteni a lényegét. Ilyen szempontból tehát egyáltalán nem kell félteni a magyar nyelvet, az egyes beszélők szókincsének szegényedése, szűkülése sokkal aggasztóbb viszont.

beolvasas0004.jpg

– Pedig, legalábbis a mi hitünk szerint a magyar az egyik leggazdagabb nyelv a világon. Valóban így van? 

– A magyar nyelv eredete mellett talán ez az a kérdés, ami leginkább foglalkoztatja az embereket, és amit szintén számtalan irányból meg lehet közelíteni. Természetesen azt senki nem tudja megmondani, hogy egészen pontosan hány szó van a magyarban vagy bármely másik nyelvben. Mert mi számít ebbe bele? Az összes kémiai elem, az összes családnév, a Földön élő összes bogár és ritka ásvány neve, a földrajzi nevek, egy szó számtalan továbbképzett alakja külön veendő? Mindenki érzi, hogy az olvas az egy szó, de az olvashatatlanság is az? Ezért nehéz mindezt számszerűsíteni. Az már könnyebben összeszámolható, hogy egy-egy szótárban hány szó van. Tehát a különböző nyelvek szótáraiban található címszavaknak a számát lehet összehasonlítani. De talán ennél fontosabb, hogy az ember, éljen a világ akármelyik táján, bármely nyelven képes gondolatait, érzelmet pontosan kifejezni. Lírai módon is megközelíthetjük persze ezt a kérdést: a mi szemünkben, ahogyan egy szerelmesében, amikor a párjára néz, a magyar nyelv a leggazdagabb, legszebb. És kétségtelenül vannak sajátosságai, amelyek megkülönböztetik a többitől. 

– Például? 

– A már említett stabil szerkezet mellett jellemző a tömörítés, a sűrítés, azt az egyetlen magyar szót, hogy „lefényképezhetnélek”, az angol egy hétszavas egész mondatban képes csak kifejezni. Vagy a képszerűség, amire jó példák a „hátba támad”, a „lehull az álarc” vagy a „pengeélen táncol” kifejezések. És érdekesség, hogy mi vagyunk talán az egyetlenek a világon, akik a piros színt kétféleképpen is jelöljük, ráadásul gyakran nem felcserélhető módon: a focista nálunk piros lapot kap, a húsvéti tojás és a jó pont piros, viszont a csillag, a zászló és a bor is általában vörös. Ennek miértje már régóta foglalkoztatja a külföldi nyelvészeket is. 

– Visszatérve a nyelvről a Tinta Könyvkiadóhoz, a műhelyben továbbra sem áll le a munka, nemsokára kijön az ezeroldalas Nagy magyar tájszótár, előkészítettek egy rímszótárat, egyes szótáraik pedig már online formátumban is megtalálhatók a honlapjukon. Ez lesz a jövő útja: papír helyett a virtuális térben fűzzük majd a gyöngysorainkat? 

Szlengszótár– Szerintem, és ezt olvasóbarát kiadványaink, a Kádár-korszak kifejezéseit összegyűjtő Retró szótár, a fiatalok szavait leltározó Szlengszótár vagy a több mint négyszáz kutyafajta nevének eredetét és jellegzetességeit feldolgozó Kutyaszótár nagy sikere is mutatja, a papíralapú kiadványok sem mentek ki még a divatból. Viszont botorság lenne Retró szótárnem haladni a korral, és nem közkinccsé tenni az évtizedek alatt felhalmozódott nyelvi tudásunkat. Ehhez azonban azt is el kell mondanom, hogy egy szótár kifejlesztése, mindegy, hogy egy- vagy kétnyelvű változatról van szó, öt-tíz ember többévnyi munkája. Ezt meg kell finanszírozni valamiből, annak idején például a Magyar szókincstár létrejöttét egy budaörsi lakás és egy diósdi gyümölcsös bánta. Most ilyen lehetőségünk nincs, ezért állami segítségre volna szükségünk, hogy a ma már kész, egy gombnyomásra induló, kizárólag a magyar nyelvre, szókincsre, kifejezésekreKutyaszótár, szólásokra és közmondásokra stb. koncentráló elektronikus szótárcsomagunk, a Szó-Tudás-tár minél több könyvtárba, illetve oktatási intézménybe eljuthasson. Ez nemcsak a mostani kormány múzeumi, könyvtári, levéltári digitalizációt támogató koncepciójába illeszkedne, hanem a magyarság összetartozását is erősíthetné. Mert ha igaz, hogy „nyelvében él a nemzet”, akkor néhány kattintás segíthetne a legnagyobb hungarikum, azaz a magyar nyelv megőrzésében – Csángóföldtől a Felvidéken át Ausztráliáig.

A fenti interjú eredetileg a Magyar Krónika 2018. augusztusi számában jelent meg.

A TINTA Kiadó kiadványai kedvezményesen megvásárolhatók a kiadó webshopjában (www.tinta.hu)!