A tájszólás nem csak az időseké

Interjú Parapatics Andreával a tájszólásról

Az alábbi interjú eredetileg a veol.hu-n, a Veszprém megyei hírportálon jelent meg.

A közelmúltban jelent meg Kiss Gábor főszerkesztésében a Nagy magyar tájszótár. Parapatics Andrea nyelvésszel, a szótár lektorával, a Pannon Egyetem oktatójával beszélgettünk a nyelvjárások jelenéről, a Nagy magyar tájszótárról és a Nyelvjárástani munkafüzetről.

 

A Nagy magyar tájszótár bemutatóján azt mondta, hogy „a nyelvjárások kihalásáról beszélni minimum felszínes”. Ezek szerint nincs eltűnési tendencia

Visszaszorulási tendenciáról szoktunk beszélni, területi és használati szempontból. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb olyan szituáció van, ahol ezt a beszédmódot vesszük elő, még vidéken is. Az is igaz, hogy egyesnyelvű nyelvjárási beszélőt, tehát aki csak nyelvjárási beszélő lenne, már keveset tudunk mutatni. Mindez azért nem egyenlő a nyelvjárások kihalásával, mert a nyelv természetes velejárója a területi és társadalmi változatosság. Úgy tűnik, nem tud megtörténni, hogy teljesen homogénné váljon a nyelv. Nem is várhatjuk azt, hogy tizennégymillió magyar ember teljesen egyformán beszéljen.

Mostanra a globalizáció, a mobilizáció, az urbanizáció miatt a területiség már veszített a nyelvhasználatot befolyásoló szerepéből, de attól még ma is jelentős tényező a nyelv variabilitása szempontjából. Nem vált mindenki köznyelvi beszélővé, hanem regionális köznyelvek alakultak ki, ami egy köztes „megoldás”. Ez az egyik, amivel a kérdést illetően számolni kell.

Fotó: Horváth Virág / veol.hu

A másik pedig, hogy a hétköznapi emberben akkor válik tudatossá az, hogy beszédében táji jellemzők is vannak, amikor erre valaki más felhívja a figyelmét. Elmegy otthonról egy másik településre tanulni, dolgozni, élni, és valamit ki fognak javítani a beszédében. Egyetemisták körében készítettem egy országos szintű felmérést, és rengeteg példát írtak az adatközlők, mit javítottak ki rajtuk, és hogy őket mi zavarja mások beszédében. Ezek döntő része táji eredetű nyelvi jelenség volt. Mivel az embereknek nincsen elegendő ismeretük erről a témáról, a beszélők nem szokták tudni, hogy amit kijavítanak rajtuk, az egy regionális jegy.

Ezért sokan el is szégyellik magukat, a kijavított nyelvi formáról pedig igyekeznek leszokni. Sok nyelvjárási jelenséget így gyerekeiknek sem adnak át a beszélők, mert nem szeretnék, hogy lenézzék őket (még ha alaptalanul is).

Amiről viszont nem tudják, hogy nyelvjárási jelenség, amire nem hívják fel a figyelmüket, azt használni fogják, és tovább is fogják adni, tudattalanul, persze.

Nagy magyar tájszótárKiss Gábor (szerk.): Nagy magyar tájszótár

Tudna erre példát mondani?

Például a hátrébb képzett (vagy posztalveoláris), azaz erősebben megnyomott ’t’ tipikusan egy ilyen jelenség. Erről a legtöbben azt hiszik, hogy olyan beszédhiba, mint mondjuk a szigmatizmus (selypesség) vagy a rotacizmus (raccsolás), holott ez is egy területi sajátosság: a magyar nyelvterületnek csupán két régiójában jellemző (illetve az onnan származó szülők gyermekei beszédében). Ez éppolyan regionális fonéma, mint mondjuk az ’e’ nyíltabb vagy az ’á’ zártabb ejtése, csak ez sokaknak bántja a fülét. Így az erősen t-zők közül vannak, akik logopédushoz fordulnak segítségért, míg a környékünkre szintén jellemző nyílt ’e’ kevésbé feltűnő akár a beszélő, akár a hallgatóság számára, így annak az elhagyására kevésbé törekszenek a beszélők.

Általában tehát a kevésbé feltűnő nyelvjárási eredetű jelenségek, mint a nyílt ’e’-zés, vagy a magánhangzóközi nyújtás (például a [terittő], [pappir]-féle ejtésmód) is megmaradnak a használatban. De megmaradnak olyan tájnyelvi szavak is, amik nem a régi paraszti kultúra részei, hanem a mindennapi kommunikációban ma is használatos tárgyak (pl. sámli), növény- és állatnevek (pl. bicske, kánya), tulajdonságok (pl. nagyevő), ételek (pl. barátfüle), cselekvések szavai (pl. tutol). Ezt egy másik felméréssel igazoltam nemrég.

Gimnazista fiatalokat kérdezve kiderült, hogy ők is szép számban ismernek még tájszavakat: olyannyira, hogy sokat nem is tudtak máshogyan definiálni, mint lerajzolva, tehát nem is tudnak rá másik, köznyelvi megfelelőt, például az imént említett szavakra sem.

Nyelvjárástani munkafüzetParapatics Andrea: Nyelvjárástani munkafüzet

A pedagógusok is leszoktatják a diákokat a nyelvjárásiasságról

Azt mondta, hogy a fiatalok nyelvében is élnek még ezek a tájszavak és más nyelvjárási jegyek. Sokszor viszont azt tapasztaljuk, hogy a közoktatásban igyekeznek „kinevelni” ezeket a változatokat a gyerekek szókincséből, kiejtéséből. Később talán már az egyetemen megismerhetik a nyelvjárásukat, és tudatosabb nyelvhasználók lehetnek, az addig okozott károkat viszont már nem lehet helyreállítani?

Az egyetemen sem találkoznak ezzel. Amikor kijavítják, kinevetik őket a beszédük miatt, akkor sem mondja el nekik senki, hogy itt valójában egy területi változatról van szó. Kivételt képeznek a magyar szakosok, ahol van dialektológia óra. A Pannon Egyetemen például nagy hangsúlyt fektetünk a leendő tanárok felkészítésére e téren is. Egy korábbi kutatásom során az is kiderült: a pedagógusok nagy része két okból szoktatja le a tanulókat a nyelvjárásiasságról: vagy azért, mert nem tudják egy jelenségről, hogy nyelvjárási eredetű, és hibának tartják, vagy tudják, hogy az, de jót akarnak a tanulóknak azzal, ha azt a formát felcseréltetik velük egy olyan alakra, ami a köznyelvi norma szerint is helyes, tehát nem lenézett.

Márpedig ha valakit leszoktatunk egy regionális jelenségről, akkor őt nehéz lesz meggyőzni arról egy másik leckében, hogy a nyelvjárások nyelvünk értékes részei, amelyet becsülnünk, tisztelnünk kell. A Nemzeti alaptanterv ugyanis ezt az attitűdöt várja el az anyanyelvi neveléstől, helyesen. A gond az, amikor egy közösség ezt csak elméletben tanulja és vallja.

Fotó: Horváth Virág / veol.hu

Mi lehetne erre megoldás?

Érhető, hogy a pedagógusok a köznyelvet célozzák meg az oktatásban. A közoktatás feladata, hogy megtanítsa a köznyelvet, hiszen ez az, amin mindenki megérti a másikat, ami nem okoz megértési problémákat. Ezzel együtt a nemzetközi minták azt mutatják, hogy a nyelvjárást a köznyelvre felcserélő anyanyelvi nevelés helyett jóval több haszonnal járhat a hozzáadó nevelés, azaz amikor a köznyelvet a tanulók nyelvjárási háttere mellett tanítjuk. Ez több nyugati országban is így működik. Erről is vannak kutatási eredmények, hogy egy nyelv két változatának a birtoklása a kétnyelvűséghez hasonló kognitív előnyökkel járhat.

A megoldás tehát ez lehetne az anyanyelvi tudatosság fejlesztésével: megtanítani a gyerekeknek azt, hogy felismerjék, mikor melyik változatot érdemes használni.

Attól még, hogy idegenekkel, más régióban élőkkel köznyelven kommunikálok, a saját családommal, az otthonom lakosaival társalogva még használhatom az anyanyelvként elsajátított változatot. Ennek a megkülönböztetéséhez persze nagyfokú tudatosságra van szükség, aminek a fejlesztésére nem sok lehetőségük nyílik a pedagógusoknak a sok feladat mellett. Nem egyszerű minden témakört olyan élvezetesen és részletesen tanítani.

Ebben nyújt segítséget a Nyelvjárástani munkafüzet.

A munkafüzet az általános iskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolás tanulók számára készült. Helyesebben a pedagógusoknak, akik bevihetik ezt a tanórára, ha fontosnak tartják a témakört. A munkafüzet nem arra törekszik, hogy ötven oldalnyi feladatot csak a nyelvjárások témakörében oldjanak meg benne, hanem nagyon sok gyakorlat másik anyanyelvi témakörökhöz is kapcsolódik. Hangtani, alaktani, szófajtani, szókincstani ismereteket gyakoroltat, szótárhasználati, szövegértési és szövegalkotási kompetenciát fejleszt, de tájszavakkal, és segít a nyelvjárási eredetű helyesírási hibák tudatosításában is (gondoljunk a terittő alakban kiejtett szó hibalehetőségeire írásban). Ha a gyerekek rendszeresen és folyamatosan, más témaköröknél is foglalkoznak a nyelvjárásokkal, akkor megszokják, megtanulják azt, hogy ez nem egy elkülönülő területe a nyelvnek, hanem a mindennapi nyelvhasználat része.

Nyelvjárástani munkafüzet
Egy oldal a Nyelvjárástani munkafüzetből

Tehát van egy mindennapos használatra szánt, a nyelvtanórákat segítő munkafüzet, és elkészült a Nagy magyar tájszótár ötvenötezer szócikkel, ami ezzel ellentétben nehezen kézbefogható.

Ez egy elég vaskos, több mint ezeroldalas kiadvány, de minden relatív. A negyvennyolc oldalas nyelvjárástani munkafüzethez képest ez a keményfedeles szótár természetesen egy nagy könyvnek tűnik, az is. Ahhoz viszonyítva, hogy mennyi tájszótárnak és A magyar nyelvjárások atlaszának a (nem a teljes) anyagát tartalmazza, és hogy ezek mennyire nehezen érhetők el – az atlaszból 1400 példány jelent meg összesen, az Új magyar tájszótár öt ugyanekkora kötetből áll, ezeken kívül még két értelmező szótár és húsz regionális tájszótár tartalmát dolgozza fel –, ehhez viszonyítva mégiscsak egy könnyebb, kézbefogható, egykötetes kiadvány. Ez egy esszenciája az imént felsorolt szótáraknak. Ahogyan Kiss Gábor főszerkesztő, a kiadó igazgatója fogalmazott a bemutatón, részben ez egy szómúzeum, ami konzerválja, rögzíti a paraszti kultúrának azt a szókészletét, ami már nem része a mai nyelvhasználatnak.

A másik előnye az, mint általában a szótáraknak, hogy megkereshetünk benne ma is hallható szavakat is, amiről így kiderülhet, hogy tájszó.

A korábban emlegetett szituációkban, amikor ki akarnak javítani bennünket azzal, hogy „ilyen szó márpedig nincs”, akkor erre ott van ez az egy nagy kötet, amit fel lehet lapozni, és meg lehet benne mutatni, hogy „de, igen, létezik”.

Érzékenyebbé válnak minden másra

Most, hogy megjelent a Nagy magyar tájszótár és a munkafüzet, mondhatjuk azt, hogy elkezdődött egy érzékenyítő, nyelvi tudatosságra nevelő folyamat?

Bízom benne, hogy elkezdődött. Nem a tájszótár és nem a munkafüzet miatt, mert ezek csak segítenek ebben a folyamatban, nem a kezdeményezői. Az, hogy már a Nemzeti alaptantervben is szerepelnek ilyen törekvések, hogy egyre több olyan generáció válik pedagógussá, aki megkapta a lehetőséget, hogy utazzon, világot lásson, akár a magyar nyelvterületen belül, akár külföldön, ez mind-mind erősíti azt a pedagógiai kompetenciát, hogy ők maguk is érzékenyebbé váljanak minden másra, ami nem saját jellemzőnk, és így talán a gyerekeket is tudják erre nevelni. Általánosságban indult el egy olyan érzékenyítés, ami sok társadalmi jelenséget is érint, és ebbe a nyelvhasználati változatosság is beletartozik.

A Nagy magyar tájszótár és a Nyelvjárástani munkafüzet kedvezményesen megvásárolható a TINTA Kiadó webshopjában! (www.tinta.hu)