Érdekességek karácsony ünnepe körül

Az alábbiakban Supka Géza írását olvashatjátok a Tolnai Világlapja 1941. december 24-i számából.

Európa népe újra egyszer fegyverben üli meg szent karácsony ünnepét, úgy mint negyedszázaddal ezelőtt. Bármennyire fájó is az ellentét a Béke eszménye és a politikai valóság között, le kell vele számolnunk, hogy a háború nem ismer kalendáriumot, nem törődhetik szent ünnepekkel.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy az emberiség megért egyszer már olyan háborút is, amely nem karácsony idején folyt le, hanem éppen a karácsony miatt s véletlenül éppen ott folyt le, ahol most dühöng a háború fúriája: Dél-Oroszországban, a Krím-félsziget körül, kilencven évvel ezelőtt.

Karácsonyi háború

A dolog elég régen kezdődött, ott, hogy 1740-ben I. Mahmud szultán és XV. Lajos francia király egyezményt kötött egymással, amely szerint a Török Birodalom egész területén, tehát a Szentföldön is, a francia király a kereszténység legfőbb protektora s ennélfogva a palesztinai szent helyek is az ő védelme alá tartoznak. Ez az egyezmény aztán a francia felvilágosodás és a forradalom kora alatt feledésbe ment. Ezt a körülményt használta fel később az orosz cár, hogy a franciák s az általuk képviselt római kereszténység helyébe a görögkeleti egyházat állítsa be a Keleten mindenütt, a kereszténység legfőbb védőjéül. Ezentúl a görögkeleti barátok vélték át a betlehemi szent helyek, főként a Szent Barlang fölé emelt templom fölött is a protektorátust.

A betlehemi Születés Temploma (Forrás: Wikipédia)

Így ment ez egészen III. Napóleon császárságáig, aki egyszeriben rájött, hogy ezzel a ténnyel szörnyű sérelem érte a francia katolicizmust. III. Napóleont persze nem vallásos aggodalmak vezették ebben, hanem az a remény, hogy itt olcsón arathat majd sikert, szemben az oroszokkal, akik bizonyára nem fognak majd ilyen mellékes kérdés fejében háborút kezdeni. III. Napóleonnak pedig ekkoriban, császársága első napjaiban, feltétlenül szüksége volt egy ilyen politikai sikerre.

III. Napóleon

A betlehemi főtemplom alatt lévő Szent barlang tudvalevőleg három részből áll. Az első, kissé magasabban fekvő barlangban történt a legenda szerint Jézus születése. A második barlangban állott a Kisded bölcsője s állítólag itt folyt le a Három királyok imádása is. A két barlang közötti átjáró-ajtó fölött emberemlékezet óta hatalmas ezüstcsillag ragyogott, amely régebben latin nyelven, majd utóbb, az orosz protektorátus idején, ószláv nyelven hirdette a boldog újságot, hogy: „Itt szülelett a szűz Máriától Jézus Krisztus!”

III. Napóleon 1851-ben parancsot adott, hogy az eddigi ószláv szövegű ezüstcsillag helyébe az ott élő francia szerzetesek tegyenek egy latin felírású és a napóleoni császárkoronával díszített ezüstcsillagot. Egyben elrendelte azt is, hogy a francia szerzetesek követeljék ki az orosz pópáktól a két barlangrész közötti átjáróajtó kulcsát.

Ne lódítsuk sokat a dolgot: a pópák nem adták ki a kulcsot, ellenben leszedték a francia címeres csillagot s a magukét helyezték vissza. Szó szót követett s – szégyen ide, szégyen oda – a kalugyerek’ [görögkeleti szerzetes] és a francia barátok közölt kemény közelharcra került a sor ott magában a Szent Barlangban. A török szultán ijedtében mi mást tehetett: mozlim katonákat állított posztra az ajtó elé, hogy legalább a közvetlen tettlegességektől megvédje a szent helyet; egyébként az egész ügyet sürgősen a nagyhatalmak ítélete alá terjesztette. A diplomaták hamarosan összeültek s közülük természetesen nem hiányozhattak Anglia képviselői sem, mert hiszen London nyomban felismerte, hogy itt módja van Oroszországon egyet ütnie, amelynek tekintélyemelkedése az elő-ázsiai népek között már veszedelmes méreteket kezdeti ölteni. Ekkor esett az a világhistóriai kijelentés, amelyet Sir Hamilton Seymour tett Szentpétervárott, ahol a Török Birodalmat elnevezte „beteg embernek”.

Miklós cár most már juszt is álláspontra helyezkedett, mert abban reménykedett, hogy a fiatal I. Ferenc József császár, akit ő egy-két évvel korábban a magyar szabadságharc leverésében segített, most majd hálából melléje áll és segít neki az egyesült francia-angol frontot megtörnie. De Ferenc József nem tette meg ezt a szívességet. Erre az összes nagyhatalmak riadtan fegyverkezni kezdtek s 1853. július 3-án kezdetét vette az úgynevezett krími háború, amelynek során angolok, franciák és törökök nyomultak be a Fekete-tengerre, majd a Krím-félszigetre. Három év múlva, 1856 márciusában ért ez a háború véget, éspedig azzal az eredménnyel, hogy Oroszország elvesztette a hadjáratot s fel kellett szabadítania az Alsó-Duna menti államokat az eddigi orosz fővédnökség alól. Ekkor született meg Románia is, amely megkapta Besszarábiát. Az oroszoknak ezenfelül le kellett mondaniok mindenütt a Keleten a kereszténység főprotektorátusáról is.

Így végződött az a háború, amelyet igazság szerint „karácsonyi háborúnak’’ kellene neveznünk.

A karácsony neve

Ha már háborút is viselt az emberiség a karácsonyért, elgondolható, hogy ennek az ünnepnek még a nevében sem tudott nemzetközileg megegyezni. Ahányféle nép van, annyiféle szóval fejezik ki Jézus születésének emléknapját. Például mindjárt az oroszok Rozsdesztvo-nak („születés”) hívják, amely körülbelül megfelel a latin Nativitas és az olasz Natale fogalmának. A németek Weihnacht-ot (szent éj) mondanak s őket követi a szlovák és a cseh nyelv, amely Vianoce néven ismeri a karácsonyt. A rác bozsics-ot mond („Isten fia”, német „Christkind”) s ezzel némiképp rokon az angol karácsony első napjának a neve, Christmas (helyesebben Christ-mass, vagyis Krisztus-mise). A második napot viszont a gyakorlatias angol már más néven emlegeti: azt mondja róla, hogy Boxing-day („skatulyás nap”, vagyis az ajándékozás napja). Az északi népek Jul-klapp-ot ismernek (vagyis Jul-klopfen, bekopogtat Jul-isten, a Napébredés istene). Valószínűleg ők is a kelta Jul-istenséget vették át, amelynek emlékezete a karácsony francia nevében: Noёl (vagyis novo-jul, új-Jul) maradt fenn. Igaz, hogy vannak, akik a francia Noёl-szót a latin Natalisból, esetleg Jézus zsidó nevéből: Emma-nuel eredtetik.

http://biblia.hu/a_biblia_a_magyar_kepzomuveszetben/pictures/big/273.jpgBorúth Andor: Jézus születése, 1905 (Forrás: biblia.hu)

Egészen rejtélyes a magyar „karácsony” szó eredete. Egyes nyelvészek szerint az orosz, bolgár, keleti lengyel és kisorosz nyelvben előforduló kracsany vagy korocsun szóból ered, amely „rövidülést”, illetőleg „téli napéj-egyent” jelent. A furcsa csak az, hogy – ha már valamelyik szláv nyelvből vettük át, a románokkal együtt, akik „kracsun”-t mondanak, a karácsony fogalmát – miért nem az orosz karácsonynak, a „rozsdesztvó”-nak nevéhez fűztük a magunk szavát. Így hát sokan valószerűbbnek vélik, hogy a magyar és a román „karácson” fogalma az év végén esedékes „keresztényadóból” származik, amelyet dézsma formájában kellett a keresztényeknek a törökök számára lefizetniök. Ebben az esetben a magyar karácsony a török „karadzs” (harács) és „on” (tized) szóból származnék. A régi magyar helynevek csakugyan ismerik a Karács, Karácsfa, Karácsfalva szókat. S tudjuk a régi adóösszeírásokból, például Andrásy Péter 1675-i, vagy a haskuthi uradalom 16. századi összeírásából, hogy karácsonykor kelleti a jobbágyoknak ökröt, borjút, tyúkot, mézet és más terményeket adó fejében beszolgáltatniok.

Milyen régi a magyar karácsonyfa?

A karácsonyfa-állításról szóló tanulmányok rendszerint el szokták mondani, hogy ezt a szokást a harmincéves háború idején, 1623-ban egy svéd tiszt hozta magával északi hazájából. A liszt Lützennél sebesült meg, s ott ragadt egy parasztházban; karácsonykor aztán azt ajánlotta a gazdáinak, hogy ők is hozzanak be egy fenyőfát és díszítsék fel gyertyákkal és ragyogóval, mint ahogy ez Svédországban szokás. Állítólag innen terjedt el aztán a szokás Németországban, míg Franciaországba a német származású orléans-i hercegnő, a Princesse Palatine vitte át. Hozzánk – Podmaniczky Frigyes báró memoárjai szerint – állítólag csak 1625 táján jutott el ez a szép szokás.

Karácsonyfa 1911-ből (FORTEPAN / Gyollai Jánosné)

Mindezekkel szemben tény az, hogy Nagybánya városának statútuma már 1633-ban eltiltja úgy a jobbágyokat, mint a bírót is attól, hogy a tilalmas fenyőerdőt vágassák, ellenben a város jobbágyainak meghagyja, hogy „az karácsonyfáját az Tarmezeiből” hordassák. Miután aligha valószínű, a harmincéves háború idején tíz esztendő alatt már Magyarországon is elterjedt volna ez a szokás, hogy már tilalmazni kellessen, ennélfogva elhihetőbb az, hogy a karácsonyfaállítás nálunk már korábban is dívott. Az lehet, hogy aztán kiment a divatból, és csakugyan 1825 táján kaptuk fel újra német példa nyomán.

,,Karácsony bácsi’’ meghalt

Ha ennyiben tisztáztuk a karácsonyfa megszületésének dátumát, szóljunk még egy szót – bármennyire szomorú is a dolog – „Karácsony bácsi” haláláról is. Kevesen tudják ugyanis, hogy még nemrégiben élt csakugyan egy „Karácsony bácsi” (nem gondolunk most a különböző magyar-örmény „Karácson” nevű emberekre), aki hivatásszerűen űzte ezt a szép mesterséget.

Az indianai Santa Claus postahivatala

Természetesen Amerikában élt, éspedig Indiana államban, ott volt postamester. Tudnunk kell előzetesen, hogy az angol nyelvű népek a karácsonyi ajándékozást nem az „angyalkára” vagy a „krisztkindlire” bízzák, hanem Santa Clausra, szent Miklós püspökre, aki nálunk tudvalevőleg külön ünnepen lepi meg a gyerekvilágot. Mármost van Indiana államban egy Santa Claus nevű helység. Ennek derék postamestere vállalta a fáradságot, hogy az egész USA területéről karácsony előtt oda küldött levelezést lebonyolítsa. Az eljárás az volt, hogy a gyerekek, szüleik felszólítására, levelet írlak „Santa Claus”-nak, vagyis „Karácsony bácsinak", s elmondták, hogy mit szeretnének karácsonyra kapni. Ezt a levelet aztán a szülők, mindjárt a válasszal és a válaszborítékkal együtt eljuttatták Santa Claus városka (mindössze 75 lakosa van) postamesteréhez, aki a gyermekek nevére és címére szépen visszaküldte Mikulás bácsi feleletét, s ebben természetesen a szükséges jótanácsokat is az illető gyermek személyes hibái vagy tanulási előmenetele dolgában. A postamester szívességből, jószívvel végezte ezt a feladatot néhány millió gyermek örömére, de persze azt sem vette rossz néven, ha a szülők egy-két dollárocskát mellékeltek a levélhez, annál is inkább, mert hiszen a postamesternek ilyenkor rendszerint külön munkaerőket kellett szolgálatba állítania, hogy idejére elláthassák a milliós levelezést. Ez a derék „Karácsony bácsi" 1935 tavaszán elhunyt, de az amerikai postaigazgatóság emberies gondolkozásáról tanúskodik, hogy hivatalosan is belement ebbe a kegyes csalásba, s a postamester utódát már azzal a kikötéssel nevezte ki, hogy az „angyalka” szerepét karácsony táján el fogja látni.