Szövényi Zsolt megnyitó köszöntője elhangzott a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatóján 2006. március 21-én Budapesten, az MTA Nyelvtudományi Intézetében.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Köszöntöm a házigazdákat, a kiállítókat (az Akadémia Kiadót, a Tinta Könyvkiadót és a Typotex Kiadót), a kedves vendégeket a könyv, a nyelv, az anyanyelv ünnepén, a nyelvészeti szakkönyvbemutató és könyvvásár alkalmával. Helye és oka van annak, hogy a mai alkalmat ünnepnek nevezzem, hogy ünnepként éljük meg e találkozást.

Budapesten a Tudomány első világkonferenciáján (1999 júniusában) Federico Mayer (az UNESCO akkori főtitkára) beszédében a tudományos kutatóknak és a társadalom jövőjéért felelős vezetőinek is üzent: „Tudatosítani kell önmagunkban, hogy a természeti erőforrásaink vészesen fogynak, az energiára pedig szükségünk van. Egyetlen egy természeti erőforrásunk van, amely növekvő mértékben áll rendelkezésünkre, és ez az emberi agy szürkeállománya: a teremtő értelem.”

Grétsy László (szerk.): A mi nyelvünk

Ezért ünnepek azok az alkalmak, amelyek „a teremtő értelem”, a szavak védelmét szolgálják, a tudományos értékek őrzéséről tanúskodnak, amelyek gondolatainkat pallérozzák, segítenek a megértésben, a világ megértetésében. Ezért ünnep a párbeszédet, a megértést szolgáló könyvek megszületése, bemutatója, a mai alkalom. Ezért méltók az ünnepélésre a nyelvészeti szakkönyvek, a könyvek szerzői és kiadói.

A könyvbemutató programja

Az ünnep egyben figyelmeztetés! Hiába szólnak a hírek a Gutenberg-galaxis végéről, hiába akarják a könyvek lapjait, a könyveket, a könyvtárakat háttérbe szorítani, felváltani az információs technológiák, a számítógépek világa, amely a betűkbe, szavakba zárt gondolatot megőrizve képernyőn „lapoztatják velünk a könyveket”. A könyvtár csendje, az írások időtállósága, a könyvek illata, a lapok zizegése, emberi, tapintható közelsége nem helyettesíthetők.

Péter Mihály: Nyelv, stílus, költői beszéd

A felgyorsult XXI. század a szimbólumok, a képek világa, és napjainkban a vizuális, képi kultúra térnyerésének, uralkodásának időszakát éljük. Vele egyidejűleg mintha a vizuális, képi kultúra lendülne támadásba a betűk világa ellen. Elég egy piktogram az utca sarkán, és Budapesten vagy Prágában egyaránt tudjuk, hogy merre forduljunk, hol találjuk meg az állomást, az intézményt, a múzeumot. Ez hasznos is, de ha a képek világa kiszorítja a szavainkat, mondatainkat, akkor a „videotizmusunk” lassan elnémítja a családokat. Hova-tovább azt is elhitetjük magunkkal, hogy minden gondolat képekben is kifejezhető, a kultúránk teljessége képekben is megőrizhető.

"a videotizmusunk lassan elnémítja a családokat"

A képi kultúra és technológiája nemcsak könnyíti, segíti gondolkodásunkat, de kényelmessé tesz. Az idő távlatai, történeteink is percekbe sűrűsödnek, a térben elválasztó távolságok képernyő méretűvé törpülnek. Az internet, a számítógépes levelezés, a maroktelefon SMS-e egyszerűsít, észszerűsít, tömörít és elszürkít. Elvész a levél varázsa, amelyben megszólíthattuk a címzettet, elbeszélgethettünk vele, és helyette gépi úton kommunikálunk.

Grétsy László, Kiss Gábor (szerk.): A magyar nyelvről

A példák felidézésével nem a képi kultúra, a vizualitás ellen szólok. Magam is tudom, hogy az egykor tanult tanári szakomon, a biológiában a „képtelen fogalmak” hamar elvésznek. Tudom, hogy a „Biblia Paupeuromok”-nak milyen szerepe volt az írni, olvasni nem tudók megszólításában, nevelésében. A mértékről és mértéktelenségről, az erőszakos előrenyomulásról, a kiszorítósdi ellen szólok, amikor az anyanyelv, az idegen nyelv, a nyelvtudomány írott megjelenését, a nyelvészeti, a nyelvművelő kiadványok, a szótárak megjelenését, vásárát, a könyvek mai ünnepi alkalmát köszöntöm.

Szövényi Zsolt portréja [TINTA Könyvkiadó]

Tisztelt Hallgatók!

Sokan Ismerjük a határainkon túl, a kisebbségi sorban élő magyarok anyanyelvi megpróbáltatásainak, talpon maradásának történéseit, Dobos László és Sütő András írásait, segélykiáltásait. Az Európai Közösséghez történő csatlakozás eufórikus hangulatú első időszakát éljük, és talán bizakodással tölthetnek el az Európai Közösség vállalt értékei, az európai úton megtett lépések.

Az Európai Közösség alapító tagjaként ismert Robert Schuman (1950) sorai reményt keltőek: „Ez a közösség nem csupán gazdasági és technikai vállalkozás lesz. Nem szabad, hogy az legyen. Lelket kell adnunk neki. Európa csak akkor fog élni és megmaradni, ha tisztában lesz önmagával és felelősségével, ha visszatér a testvériség és a szolidaritás keresztény elveihez.” A nyelv, az anyanyelv kultúrát hordoz, a kultúrában a lélek nyilvánul meg, és a könyvek ennek őrzői, hordozói.

Vörösmarty Mihály portréja [TINTA Könyvkiadó]

Az Európai Közösség nyelvpolitikájában és dokumentumaiban a 90-es évekre ezt az önmeghatározást, ezt a felfogást fedezhetjük fel:

• deklarálták, hogy a tagállamok nyelve, a közösség nyelve;
• a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját elfogadták;
• az európai nyelvek sokszínűségének megőrzése – a kulturális identitás mellett – „egy szolidaritáson, közös értékrenden és sokszínű kulturális örökségen alapuló, szabadabb, toleránsabb társadalom felépítéséhez vezet.”

A piacosodó, haszonelvű világunkban egyaránt az érték kategóriába tartozik az identitást őrző anyanyelv és a soknyelvűség, az egyén többnyelvűsége. S ezen a ponton a nyelv, nyelvtudás már nem csupán az egyén, a tudomány ügye, hanem közügy, a társadalom, az áhított demokrácia, a polisz ügyévé válik. Nem engedhető meg, hogy a demokráciában a nyelvtudás hiánya megakadályozza a polgárok aktív részvételét a döntéshozásban és a társadalmi életben.

Simoncsics Péter: Paradigmaváltás légüres térben

A nyelvészeti szakkönyvek szerzői már nem csupán tudományukat művelik, hanem vállalva a „nem középiskolás fokon tanítás” hivatását, a társadalom ügyét szolgálják. A szótárak kiadói, szerkesztői a kultúra szolgálatában a többnyelvűség kialakításának, a demokrácia iskolájának tanítómesterei. Kiváltképp itt és most, amikor az ország lakosainak harminc százaléka vallja magáról a második idegen nyelv tudását.

A nyelvész, a tudós, a nyelvészeti könyv szerzője, a szótárak szerkesztője és a kiadó tevékenysége is a „pusztába kiáltó szava” marad, ha nincs, akit megszólítson, ha a könyvei nem fogynak. Az árak és jövedelmek, a költségek és a fogyasztói igények egymásnak feszülő világában mindennapos jelenség a vásárlóra váró kiadó és a könyvekre vágyó érdeklődő. Ma, a bővülő könyves kínálat mellett még van kereslet, és ez az informatika, a számítógépek századának világában jó jel, és megbecsülendő.

Szemere Pál portréja [TINTA Könyvkiadó]

Tisztelt Hallgatók!

Önmagunkat erősítendő nem árt idézni olyan példákat, amelyek az anyanyelvről, az anyanyelv becsületéről, és azt befogadó, értő emberek nyitottságáról, mecénás magatartásukról szólnak. Az egyik történetem – a véletlen folytán – a nyelvészeti könyvek kiadásának küldetését vállaló és itt is kiállító Tinta Kiadóhoz kötődik.

A minisztériumi munkám során a kilencvenes évek végén ismerkedhettem meg közelebbről az erdészeti egyetemmel, oktatóival, az erdészhallgatók hagyományőrző közösségével. A magyar nyelvről íróink és költőink megnyilatkozásait összefoglaló „A mi nyelvünk” kötettel is a minisztériumi munkám, a nyilvános megnyilatkozásaim és a „beszédírói feladataim” hoztak össze.

Kazinczy Ferenc portréja [TINTA Könyvkiadó]

A megszólalás kötelezettségének súlyát és felelősségét átérezve az ember ilyenkor keresi a kapaszkodókat, a megértetést segítő, biztos pontokat, az irodalmi példákat, az íróink megnyilatkozásait. Ezért vettem meg és használtam a könyvet, és közben felfedeztem, hogy Grétsy László professzor úr értékőrző munkája, az általa válogatott írások az Országos Erdészeti Egyesület millenniumi összefogása eredményeként jelenhetett meg.

Sokan ismerik és tudják a bányászati és erdészeti képzésünk és a tudomány eredetét, selmeci hagyományait, a szakma szókincsének német gyökereit, és azt is, amit tettek a szakmai nyelv magyarrá formálásában. Azt is tudjuk, hogy az erdész emberek igazán a természet, a fák alkotta csend templomában, az erdőben érzik otthon magukat. Az ő munkakörük nem beszédes, csendes, de nem néma. Akkor szólalnak meg, ha kell, és akkor tudják, hogy mit mondjanak. Az ezredfordulón is ezt tették. Az erdészek közössége szólalt meg, és „A mi nyelvünk” kötetének megjelentetését támogatva üzent a XXI. századnak, nekünk, az európai úton járóknak, adott mintát, példát az anyanyelvet tisztelő „beszédes szótlanságra”.

Maradva szülőföldemen, a Dunántúlon, még egy régebbi könyves példát is idéznék az ünnepre. Berzsenyi Dániel 1812-ben a pesti papnevelde növendékeinek levélben köszönte meg versei kiadásáért tett erőfeszítéseiket. A név szerint említettek között volt Guzmics Izidor, aki akkor vélhetően a Központi Papnevelő Intézet növendékeit szervezte meg és nyerte meg a nemes ügy támogatására. Később Guzmics, mint Pannonhegyi bencés az anyanyelvről, az anyanyelvű nevelésről, a könyvkiadásról, nemzeti értékeink őrzéséről folytatott levelezést Kazinczy Ferenccel, Döbrentei Gáborral, Szemere Pállal, Toldy Ferenccel, Kölcsey Ferenccel, Bajza Józseffel, Vitkovics Mihállyal, Vörösmarty Mihállyal, és nyelvújítóként Széphalom mintájára adta a nevét Pannonhalmának.

Döbrentei Gábor portréja [TINTA Könyvkiadó]

Guzmics, a magyar nyelv és irodalom megújulásáért küzdő literátus kör jeles alakja „A nyelvnek hármas befolyása az ember nemesítésében, nemzetesítésében és hazafiúsításában” című dolgozatában írta:

„…a nyelv ne csak költeményes, hanem tudományos is legyen; ne csak képekkel éltesse a fantáziát, hanem elvont fogatokra emelje az értelmet.” Majd folytatja: „de aki tudja, hogy a nyelvnek csinosításával s tökéletesítésével a nemzeti csinosodás és tökéletesedés csalhatatlanul együtt jár, az előtt az ebbéli munkálkodás megbecsülhetetlen értékű.”

Ezt a megbecsülhetetlen értékű munkát köszönöm meg a szerzőknek, szerkesztőknek, kiadóknak, és az ünnepi alkalom házigazdáinak.

Szövényi Zsolt
Az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztálya vezetője
Budapest, 2006. március 21.