Az anyanyelv

Rejtélyes és végtelen anyanyelvünk – Kosztolányi Dezső gondolatai a nyelvről 3. rész

1. rész - Nyelvújítás, nyelvművelés
2. rész - A régi és új szavakról

 

A nyelvvel minden szellemi kincsünk alapföltételét, a képzelhető legnagyobbat kapjuk, melyért semmi fáradság nem sok. Nélküle nem lennénk emberek. Nem tudnánk gondolkozni. (A nyelvtanulásról)

*

Mesebeszéd, hogy az anyanyelv megtanulása könnyű. Nehéz, a legnehezebb. Meddig selypítünk, meddig dadogunk, míg hosszú évek múlva az első értelmes mondatot ki tudjuk erőlködni. (A nyelvtanulásról)

*

A gyermekéveink úgyszólván egymásba fonódó, okosan alkalmazott nyelvórákból állanak. (A nyelvtanulásról)

*

Állítólag szegénységünk mögött gazdagság lappang, s ezt bárki megleli, mihelyt anyanyelve kincsesládájában turkál, és nem kapkod idegen pénznemek után. (Pár szó a nyelvújításhoz)

*

Aki már az anyanyelvét sem ismeri, az ember sem lehet. (Pár szó a nyelvújításhoz)

*

A természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet. (Pár szó a nyelvújításhoz)

*

Csak anyanyelvem az igazi, a komoly nyelv. A többi, melyen sokszor olvasok, és néha beszélek is, csak madárnyelv. (Nyelvtudás)

*

Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. (Abécé a nyelvről és lélekről)

*

Anyanyelvünk rejtélyes és végtelen, mint az élet. (A lélek beszéde – 3. Egy aggódó anya)

*

Anyanyelvünknek mind a száznegyvenezer szavára vágyakozunk, melyet akár tudunk, akár nem, bármikor kitalálhatunk az ösztönünknél fogva, anyanyelvünknek e korlátlan lehetőségére és bűvös szellemi légkörére van szükségünk, mely levegő gyanánt vesz körül bennünket, él és éltet. (A lélek beszéde – 5. Az anyanyelv édessége és végtelensége)

*

Csak anyanyelvünket érdemes beszélni, mindenkinek a magáét. A többi nem alkalmas a lélek kifejezésére. (A lélek beszéde – 6. Halhatatlanságunk)

*

Az, hogy anyanyelvemen írok, nem fogalmazás, hanem a lélek lélegzése, a legközvetlenebb közlés, szabad úszás, ösztön és élet. (A lélek beszéde – 6. Halhatatlanságunk)

*

A nemzeti nyelvben, mely bensőséges árnyalatával és szólásaival nemzedékről nemzedékre öröklődött, valamiképp még kifejeződött a tömegek egyénisége, s a tömegek halhatatlansága. (A lélek beszéde – 6. Halhatatlanságunk)

*

Nem tudom elfogadni, hogy szellemiségemnek legalább az a töredéke ne maradjon utánam, melyet valaha átitattam lelkemmel, s hogy miután lélegzetem mindörökre elakad, legalább azok a szavak ne lebegjenek sírom fölött, melyeket egykor a leheletemmel mozgattam, az anyanyelvem, a legközelebbi testvéreim beszéde, a lélek beszéde, mely minden elmúláson túl is olyan, mint a családi folytonosság dallama. (A lélek beszéde – 6. Halhatatlanságunk)

*

Csak az anyanyelvvel nem lehet soha jóllakni, csak attól nem kapunk soha csömört, csak azt fogadjuk magunkban korlátlanul úgy, hogy minden szemerjét azonnal vérré változtatjuk. (Lélek és nyelv)

*

Neveljünk gyermekeinkből olyan embereket, akik nem kongó szólamokra büszkék, akik mélyen érzik anyanyelvükkel való kapcsolatukat, ennek minden árnyalatát és finomságát, a múltját és a jelenét is. (Túlvilági séták)

*

Nyelvünk az egyetlen élő valóság, melyet még az ország földarabolói se vehetnek el. (Csonka magyar nyelv)

*

Nyelvünk mostoha századokon nőtt nagyra, amikor az idegenek tiporták, s börtönbe vetett íróink a vérükből, a bilincs rozsdájából kevertek tentát, hogy feljegyezzék egy-egy elfeledett szavunkat. (Túlvilági séták)

*

Aki anyanyelvét nem ismeri tüzetesen, az egy nyelvet se bírhat, az holta napjáig szellemi vakarcs, lelki nyomorék marad, ízetlen, tartalmatlan és kedélytelen, s ha mégannyi nyelven is gagyog, minden nyelven csak légüres általánosságot mond. (Túlvilági séták)

*

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (Ábécé a nyelvről és lélekről)