Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Fejlődik-e a nyelvünk?

Nyelvszemlélet II.

Megjelent: Magyarország 1977/32, 21. o.

Egyfelől tehát áz írók vészjelzéseit hallani a magyar nyelv hanyatlásáról, másfelől a nyelvtudomány tárgyilagos megállapításait a fejlődésről. „Fölmagasodni / nem bírhatsz. De lobogsz még, / szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat / kígyóként a talaj szintjén iramítva — sziszegvén / néha a kíntól, / többször a béna dühtől, megalázott. / Elhagytak szellemeid” — olvassuk Illyés „Koszorú” című versének bevezető sorait, s bár a végkicsöngés nem ennyire lehangoló, a „szél-kaszabolta” nyelvről festett kép csöppet sem szívderítő.

Nem könnyű ezzel szembeállítani a nyelvtudomány szikár érveit: „A nyelv fejlődésének lényege — írja Kovalovszky Miklós az idén megjelent Nyelvfejlődés — nyelvhelyesség című könyvében —: állandó egyensúlykeresés a folyamatosságot biztosító megőrzés szüksége és a változó élet követelte megújulás igénye közt. És a nyelv e kettős követelménynek — rendszere és belső erői folytán, elsősorban természetes automatizmusának önvezérlésével — kitűnően megfelel.

E folyamatban pozitív és negatív irányú, illetve értékű változások egyaránt végbemennek. Ez a nyelv életének és sajátos dialektikájának másik fő vonása, s ezért a nyelv fejlődése voltaképpen ellentétes irányú jelenségekben megnyilvánuló változások sorát jelenti; ezeknek eredője azonban — a nyelvek történetének bizonysága szerint — az elsődleges értelemben vett fejlődés, a tökéletesedés felé mutat.”

Balassi panasza

Aki figyelmesen veti össze az író és a nyelvtudós szavait, az korántsem csak a közöttük feszülő ellentmondást veszi észre. Föl kell figyelnie mondandójuk rokon vonásaira is. Melyek ezek?

1. A nyelv életének lényege — mindkettőjük más-más megfogalmazása szerint — a küzdelem. (A tudós megőrzés és megújulás közötti „állandó egyensúlykeresésről” beszél, az író — jelképesen — széllel dacoló lángról, amely kígyóként földre lapulva sem alszik ki.)

2. Még a költő egyáltalán nem derűlátó vélekedéséből is bizonyos reménység — jövőbe vetett bizalom? — csendül ki, bárha ő csupán a bajok-csapások átvészeléséről szól, nem pedig a „tökéletesedés felé mutató” változásokról. („...most mutatod meg, / most igazán — nekem is, mire vagy jó, / most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek / kőharapó erejét” — írja Illyés említett versében, félreérthetetlenül a nyelv mai lehetőségeire utalva.)

3. A tudós sem süti le szemérmesen a tekintetét azoknak a sebeknek a láttán, amelyeket a szóban forgó küzdelemben „a kíntól”, a „béna dühtől” sziszegő anyanyelv kénytelen elszenvedni. (Más lapra tartozik: ő ezeket a sebeket — saját kifejezésével élve: „negatív irányú, ill. értékű változások”-at — az élet velejárójának tekinti, s nem tulajdonít nekik drámai jelentőséget. Elsősorban azért nem, mert a harc eredményeit — a kifejezés gazdagodását, a szókincs gyarapodását — is számításba veszi. A tárgyilagosság megköveteli, hogy itt jegyezzük meg: Illyés 1964-ben írt „Szerszámaink, a szavak” című tanulmányában elismeri a hazai nyelvkultúra egészséges kiteljesedését. „Magyarul ma összehasonlíthatatlanul jobban beszélünk, mint tíz, húsz vagy ötven éve — állapítja meg. — Közművelődésünk gócainak, főképp tehát városaink nyelvére gondolok. Újságírásunk, irodalmunk nyelve határozottan jobb. Ez csaknem teljességgel nyelvészeink buzgalmának, nyelvápoló mozgalmainak köszönhető. A küzdők és a nézők örvendetes együttműködésének.”)

https://egyeb.kultura.hu/uploads/media/default/0002/97/thumb_196492_default_big.jpg

Tovább olvasom

Romlik-e a magyar nyelv?

Nyelvszemlélet I.

Megjelent: Magyarország 1977/31, 21. o.

Úgy tetszik, szinte kérdezni is fölösleges, olyannyira magától értetődő rá a válasz: előnyére vagy hátrányára változik-e a magyar nyelv? Íme, a vészjelzések közül néhány: „Nyelvünk romlik” — állapítja meg Déry Tibor „Nyögvenyelő” című eszmefuttatásában, javarészt ismert kortárs írók munkáit olvasva. S a közös tünetekről készített terjedelmes látlelettel bizonyítja: „Legjobbjainknak is, néhány ritka kivétellel, tetemesen alacsonyabb a nyelvi szintje annál a folytonosan emelkedő kaptatónál, amelyen az előző nemzedékek jártak.”

Karinthy Ferenc jóval indulatosabb: „Aki belepillant a folyóiratok, az újságok kritikai rovataiba, az elő- és utószavakba, a vitacikkekbe és álvitacikkekbe, tapasztalni fogja, mennyire elharapódzott nálunk ez a dagályos, nagyképű, az igazi problémákat megkerülő semmitmondás, s milyen szerepe van a tiszta elvek és gondolatok elködösítésében, az irodalmi gőz szétárasztásában. Biz’ isten, elfog a méreg, ha csak így szó kerül is rá: látom már, neki kell menni egyszer ennek a kásahegynek, s egy általános iskolai nyelvtankönyv segítségével szétszedni fontoskodó, szörnyszülött mondatait, kezdve már azon, hogy hol az alany és hol az állítmány...”

https://nfi.hu/files/slide/image/17951/fe_896_504_fortepan_106855_.jpgKarinthy Ferenc is a nyelv romlását érzékelte

Tovább olvasom

Az idő pénz a németben is, és ugyanúgy minden kezdet nehéz, mint a magyar nyelvben

Német közmondások magyar megfelelőkkel

Balázsi József Attila: Német—magyar közmondásszótár. 1000 német közmondás magyar megfelelőkkel és művelődéstörténeti magyarázatokkal. Tinta Könyvkiadó, Budapest 2023. 250 lap. (Híd szótárak)

Balázsi József Attila egy sor népszerű művet jelentetett meg a Tinta Könyvkiadónál. Közéjük tartozik a Hasonlatszótár (2017), a Szólásbúvárlatok (2021) és az Angol elöljárószók kézikönyve (2023). A kezünkben megfordult kiadvány méltó módon áll kiváló munkái között.

Német-magyar közmondásszótár
Balázsi József Attila: Német—magyar közmondásszótár

Wolfgang Mieder német frazeológusnak a Bevezetőben (7–24) ismertetett definíciója szerint „A közmondás rövid, általánosan ismert, bölcsességet, igazságot, tanulságot és hagyományos felfogást tartalmazó népies kifejezés, amely rögzített, könnyen megjegyezhető és metaforikus formában száll nemzedékről nemzedékre.” Ez a könyv ezer német közmondás magyar fordítását, magyar köznyelvi, nép-, ill. tájnyelvi és régies megfelelőit, idegen nyelvi párhuzamait tartalmazza, gyakran művelődéstörténeti és néprajzi magyarázatokkal fűszerezve. A proverbiumok között a szerző az internetes találatok alapján háromszázat a leggyakoribb német közmondásnak ítél meg, és ezeket csillaggal (*) jelöli. Rendkívül érdekes, hogy a kötet ezer német közmondása mindegyikének a magyarban van, vagy különösen a régiségben volt teljes, illetve részleges megfelelője. Egy sor proverbium más nyelvekben is általános. A műben több mint háromszáz esetben két tucatnyi nyelvből olvashatók párhuzamok: a középalnémet és a középfelnémet mellett az angol, óangol, középangol, a francia, ófrancia, középfrancia nyelvváltozatokból, illetőleg az ősi sumerből, a hollandból önállósodott nyelvből, az afrikai afrikaansból és a szuahéliből.

Tovább olvasom

Regényeihez méltóan kalandos életet élt Jack London

1876. január 12-én született San Franciscóban Jack London amerikai író. Életének utolsó évtizedében születtek legértékesebb művei: az erőteljesen önéletrajzi vonásokat mutató Martin Eden, az Országúton, az utópisztikus jellegű, a fasizmus előérzetét tükröző A vaspata és két kutyatörténete, A beszélő kutya és Az éneklő kutya.

Élete olyan kalandos volt, mintha ő maga írta volna meg valamelyik regényében. Házasságon kívül született John Griffith Chaney néven. Anyja zenetanárnő és nevezetes spiritiszta, apja újságíró, ügyvéd, de leginkább asztrológus volt, aki még fia születése előtt faképnél hagyta kedvesét.

Az író anyja egy John London nevű kétgyermekes özvegyemberhez ment feleségül, John az ő nevét vette fel íróként, a Jack keresztnevet pedig maga választotta. Az immár háromgyerekes család - egy rövid időszakot leszámítva - iszonyatos szegénységben élt, s mivel apjuk betegeskedett, tizenöt éves korában Jack lett a családfenntartó.

Volt újságkihordó, hajósinas, szövőgyári munkás, fűtő, konzervgyárban is dolgozott, és egy ideig osztrigatelepek fosztogatásából élt. Matrózként eljutott Koreába és Japánba is, tehervonatok potyautasaként becsavarogta Amerikát, rövid ideig börtönben is ült.

https://www.loa.org/wp-content/uploads/2023/08/london_jack_WD-1.jpg

Tovább olvasom
Címkék: Jack London

Állathangutánzó igék, hívogatók és terelők

Milyen hangot ad a kutya, ha el akarják venni tőle az ételt?

Megjelent: Magyarország 1976/27, 22. o.

Kérdés: „Milyen hangot ad a kutya, ha el akarják venni tőle az ételt?” Felelet: Mrr-grr”, vagyis „morog, dörmög”, és erről mondóka is van: „Hol jártál sógorrr? Csontérrr. Hány fontérrr?” Kérdés: „Milyen hangot ad a disznó, ha megvakarják a hátát?” Felelet: „Rörö, röf-röf, grö-grö”, vagyis „röfög”. Erről is van mondóka: „Róssz gazdasszony, róssz gazdasszony”. Kérdés: „Milyen hangot ad a kakas, amikor cicerélés után leszáll a tyúkról?” Felelet: „Futakitíkó”, a mondóka pedig: „Ugye, de jó vót?”

https://hirek.agrointel.ro/wp-content/uploads/2021/03/hirek-cocos-varsta-calcare-gaini.jpg"Futakitíkó”, „Ugye, de jó vót?”

Ezeket a kérdéseket — 230 további kérdéssel együtt — Balogh Lajos és Király Lajos nyelvjáráskutatók tették fel 60 Somogy megyei faluban, ahol 14 háziállattal — disznó, szarvasmarha, bivaly, ló, tyúkfélék, liba, kacsa, pulyka, galamb, juh, kecske, kutya, macska, házi nyúl — kapcsolatos tájszavakat gyűjtöttek. A gyűjtés eredményei hamarosan könyvalakban is megjelennek. Az állathangutánzó igék, hívogatók és terelők somogyi nyelvatlasza című munkájukban (Akadémiai Kiadó), amelynek térképlapjai elsősorban a szakembereket érdeklik, de szövegrésze a nagyközönségnek is sok elgondolkoztató információt nyújt. Már csak azért is, mert a gyűjtés Somogyra korlátozódott ugyan, de a tanulságok — bizonyos korrekciókkal — többnyire általános érvényűek.

Tovább olvasom

Milyen a helyes nyelvművelés?

Megjelent: Magyarország 1976/16, 23. o.

Két nagy megrázkódtatás érte nyelvünket a XIX. században. Az első, amikor a század elején az új fogalmakra és eszmékre ezerszámra új szavakat és kifejezéseket kerestek és sokszor erőszakosan gyártottak nyelvújítóink. A másik, amikor a szabadságharc bukása után évtizedekig az osztrák önkényuralom nyomására a németesítés öltött olyan arányokat, hogy anyanyelvünk magyarsága veszélybe került. A nyelvújításra Kelet-Európa kis népeinek körében társadalmi és gazdasági elmaradottságuk miatt mindenütt szükség volt. A haladottabb és polgárosultabb nemzetek művelődésének eredményei e térség népeihez csak anyanyelvük megújítása révén juthattak el. Ezt az itt kibontakozó nemzeti reformmozgalmak képviselői mindenütt világosan felismerték. Jellemző, hogy nálunk éppúgy, mint a körülöttünk élő népek körében a nyelvújítás vezetői rendszerint a leghaladóbb társadalmi és politikai mozgalmak hívei voltak.

A XIX. század első évtizedeiben lezajlott magyar nyelvújítás eredményeképpen nyelvünk sok ezer új szóval és kifejezéssel gazdagodott. Tolnai Vilmos e mozgalom történetéről írt és 1929-ben közzétett munkájának végén meggyőzően mutatott rá, hogy Kazinczyék munkája nyomán szókincsünk felfrissült, megbővült, stílusában megtisztult, hangzásában megszépült és alkalmassá vált a legelvontabb tudományos fogalmak kifejezésére éppúgy, mint a legrejtettebb érzelmek tolmácsolására. (A Szily Kálmántól szerkesztett Nyelvújítási Szótár két kötete — 1902—1908 — kereken tízezer új szót tartalmaz. Tekintélyes a nyelvújítás új szókapcsolatainak és kifejezéseinek száma is, de ezeket máig sem gyűjtötte össze senki.)

„Mindenféle izmusok”

Mai szemléletünk szerint a nyelvújítás mindenütt kikerülhetetlen és jótékony hatású interferencia-jelenség volt. A fejlődés más-más fokán álló nyelvek gyakran szembekerülnek egymással, s ilyenkor a fejlettebb hat a fejletlenebbre olyanformán, mint amikor a fizikai interferencia-jelenségek során fény-, hang- vagy rádióhullámok találkoznak össze egy időben, ugyanazon helyen. De míg a XIX. század eleji nyelvújítási küzdelmekben megnyilvánuló nyelvi interferencia anyanyelvünk kívánatos fejlődését eredményezte, a szabadságharc leverését követő erőszakos németesítés nemzetünket és nyelvünket létében fenyegette.

Az államigazgatásban, a bíráskodásban és az oktatás felsőbb szintjein a német nyelv lett kötelező. Nagyobb városainkban még a mindennapi életben is egyre jobban terjedt a német, a magyar rovására. így a magyar nyelvű társalgásban, majd a közigazgatás, a hírlapírás, az ipar és a kereskedelem nyelvében ijesztő mértékben elszaporodtak az idegenszerűségek. Ez az osztrák szuronyokra támaszkodó, új nyelvi interferencia évtizedekig sorvasztotta anyanyelvünket, az idegen szavak, kifejezések, szólások áradata létében fenyegette nyelvünk szellemét, eredetiségét. Arany János „a magyar nyelvet éktelenítő és megrontó germanizmusok és mindenféle izmusok ellen” erélyes fellépést követelt.

https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2018/08/1534258040-hypFUFlQP_md.jpg

Tovább olvasom

Balga belga, avagy a nyelvbotlások lélektana

Oroszlán és elefánt — orofánt

Megjelent: Magyarország 1974/28, 22. o.

„Balga mérnök találmánya” — mondta felszólalásában egy magyar mérnök azon a szakmai tanácskozáson, amelyen egyebek között belga műszaki újdonságokról volt szó. Ha Freud elmélete az elszólásokról erre a nyelvbotlásra is érvényes, akkor nem éppen hízelgő lehetett a magyar szakember véleménye belga kollégájának alkotásáról. Egy másik tudományos ülésen történt, hogy a felszólaló „a tudósok élettől való elragaszkodásáról”. beszélt. Az „elrugaszkodásba” vegyülő „elragadtatás” és „ragaszkodás” egy egész magatartásforma lényeges jegyeit sűríti magába.

A nyelvbotlások azonban nemcsak a lélek mélyére, hanem a nyelv, a beszéd kialakulásának folyamatába is bepillantást engednek. Victoria A. Fromkin, a Kaliforniai Egyetem nyelvészeti tanára öt éven át több mint 6000 spontán nyelvbotlást jegyzett fel és elemzett nyelvészeti-beszédtechnikái szempontból (Scientific American 1973/12). Annál is inkább érdekes vállalkozás, mert a beszéd folyamatában csak a hangképző szervek működését, a nyelv- és szájizmok mozgását, a hangszalagok rezgéseit, az artikuláció módját s a beszéd hangzását, a hangok színét, dinamikáját lehet egzakt módon vizsgálni; az agyba nem tudunk bepillantani, hogy tetten érjük a gondolat születését és beszéddé alakulását.

Kódolás és kódfejtés

Minden információ az agyban keletkezik, s onnan indul el a parancs az idegpályán át a hangképző szervekhez a megfelelő izmok összehúzására, mozgatására, hogy létrehozzák végül a hangosan kiejtett szót. Ezt a hangjelet a másik félnek, a hallgatónak meg kell fejtenie, hogy hozzájuthasson a beszélő agyában keletkezett eredeti információhoz. Mindez egy információátviteli rendszerként fogható fel, amelynek adójából a kódolt információ mint hangok sorozata jut a vevőbe, s ezt a jelet a vevőnek vissza kell alakítania a másik fél agyában megszületett gondolatokig. A kódolást és a kódfejtést, a gondolat szóban való kifejezését és annak megértését a nyelv ismerete, a nyelvtani szabályok alkalmazása teszi lehetővé. Ez az oka annak, hogy az információátviteli rendszer hibáinak, a véletlen nyelvbotlásoknak, elírásoknak, szótévesztéseknek is megvan a maga törvényszerűsége. Mivel a legtöbb „baki” a nyelvtani kódolás és kódfejtés közben keletkezik, V. A. Fromkin szerint ezek a hibák sokat elárulhatnak a beszédfolyamatnak arról a szakaszáról, amelyről egyébként semmilyen egzakt módszerrel nem lehet felvilágosítást kapni.

Rudolf Meringer volt az első, aki Karl Mayer pszichiáterrel közösen írott könyvében (1895) kimondta: a nyelvbeli botlások okai között csaknem mindig ott lappang a szóelemeknek egymással vagy a szomszédos szók elemeivel való hasonlósága. Ranschburg Pál „Az emberi tévedések törvényszerűségei” című munkájában (1939) is ilyen alapon csoportosította az elszólások, téves olvasások, elírások és sajtóhibák különféle formáit. Szerinte a leggyakoribbak a sorrendi felcserélések („kristálytiszta” helyett „tisztálykrista”); a keverések („hamutárca” vagy „orofánt” az „oroszlán” és az „elefánt” összevonásából); a szóhelyettesítések (könyvek — könnyek); a hangzók előreejtése (anyaghiány helyett hanyaghiány); a betűk felcserélése (korreláció helyett koleráció).

https://ocdn.eu/images/pulscms/ZWY7MDA_/e29a5f6975a58d4386c1d6c967cd1d0a.jpegNem orofánt, csak oroszlán és elefánt...

Tovább olvasom

Egy meg nem értett zseni tragikus élete

Theo Malade: Semmelweis. Az anyák megmentője. A legnagyobb magyar orvos életregénye.

A TINTA Könyvkiadó 2018. december 14-én mutatta be a Semmelweis Ignác életéről szóló regényt - az akkor elhangzott előadás írásos szövege olvasható alább.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves barátaim!

A könyvet, amelyet be kell mutatnom, pompásan jellemezi a címe és a két alcíme. Semmelweis. Az anyák megmentője. A legnagyobb magyar orvos életregénye. Aki ért a szavakból, annak ennyi is elég lehetne, de engedjék meg, hogy néhány mondattal melegen ajánljam figyelmükbe, és felkeltsem érdeklődésüket az olvasmányos regény iránt, és pár szót szóljak a regény főszereplőjéről.

semmelweis-portre.jpg

Tovább olvasom

A templomi énekek nyelvünk múltjának megőrzői

Grétsy László a „Sík–Schütz” imakönyvről

91 éves korában elhunyt Grétsy László Prima Primissima díjas nyelvész, a TINTA Könyvkiadó szeretett szerzője. Rá emlékezve tesszük közzé az Édes Anyanyelvünkben megjelent 2020-as írását. Nyugodjék békében!

Grétsy László

A könyv, amelyből a következőkben gyakran merítek, Sík Sándor és Schütz Antal „Imádságoskönyv, egyszersmind kalauz a lelki életre – a tanulóifjúság számára” című, csaknem 700 oldalas munkájának 11., 1940-ben megjelent kiadása, amelynek Énekek című, 140 oldal terjedelmű fejezete kétszáznál is több templomi ének pontos szövegét tartalmazza. Diákkorom egyik kedves emléke ez a kötet, amelyet több mint nyolc évtizede éveken át tankönyvként is használtunk a gimnáziumi hittanórákon. Annak szemléltetésére – s egyúttal bizonyítására is –, hogy a templomi, vallási énekek régi voltuk, állandóságuk, folyamatosságuk következtében hűségesen őrzik számunkra nyelvünk korábbi, akár több évszázaddal ezelőtti arculatát, úgy érzem, kiválóan alkalmas.

https://cdn11.bigcommerce.com/s-62bdpkt7pb/images/stencil/1280x1280/products/9019/60920/IMG_7109__78645.1539092506.JPG?c=2

Feledésbe merülő szavak, szójelentések

Az énekekben több olyan szó is szerepel, amelynek régies vagy elavulóban, kiveszőben levő voltára mai szótáraink már figyelmeztetnek. A Jöjj, Szentlélek Úristen című vers 2. szakasza így kezdődik: „Jöjj el, árvák gyámola”, a Jézus Szíve, legtisztább szív címűnek 3. versszakában pedig ezt találjuk: „Légy Te, Szent Szív, én istápom”. E két rokon jelentésű szót ma már sokan nem ismerik. A gyámol valakinek segítőjét, gondozóját jelenti, a ’bot, pálca’ jelentésű német Stab szóval összefüggő istáp pedig, amely a szó eleji mássalhangzó-torlódás kikerülésének jó példája, lényegében ugyanazt, vagyis ’aki vkit istápol, gyámolít’. Az elsőként idézett vers 4. versszakában ez olvasható: „Fáradságban nyugalmunk, / Hévben hűvös árnyékunk.” Mivel az egykori hév és hő alakváltozatok között jelentésmegoszlás ment végbe, s ma már a hő elsősorban konkrét jelentésű, a hév pedig átvitt értelmű, a hévben alaknak ma leginkább ez felel meg: hőségben, forróságban.

Főleg ülőalkalmatosságot jelentő szék szavunknak több énekben más szerepe van. Két példa: „Isten jobbján ülsz most széket, / Atyádéval egy fölséged” (Téged, Isten, dicsérünk), illetve „Születék Erzsébet jó órában, / Királyi Atyátul székes várban” (Szent Erzsébet Asszony életéről). A szék szó ugyanis jelentésmódosulással, főleg érintkezésen alapuló névátvitellel a régi nyelvben hivatali tisztséget, hatóságot, tanácskozó vagy ítélő testületet is jelentett, sőt ezek tevékenységét is. A széket ül jelentése ez volt: ’bíráskodik, ítélkezik felette’. A székes vár pedig természetesen Székesfehérvár, amelynek előtagja, a székes azt jelenti: ’királyi székhelyül szolgáló’. Székesfehérvár a királyi székváros, évszázadokon át ott koronázták s ott is temették el a királyokat és családtagjaikat.

Szín főnevünknek is van olyan jelentése, amely a vallási énekekben szinte természetes ugyan, de amúgy egyáltalán nem az. Íme, két példa! „Itt emberi tested előlünk elrejted / Színek alatt titkolván” (Leborulva áldlak, 2. vszak), „E vallásban tarts meg, szent színedet add meg / Égben egykor meglátnom” (uo., 3. vszak). Itt a szín szónak a ’megjelenési forma’ jelentésével van dolgunk, mivel a vallását gyakorló személy egy, illetőleg két szín alatt, kenyér, illetve kenyér és bor formájában veszi magához az oltáriszentséget, az úrvacsorát.

https://magyarmezogazdasag.hu/app/uploads/2017/07/misebor_0.jpgKenyér és bor színében

Grammatikai archaizmusok

Számos esetben nem szókincsbeli, hanem nyelvtani régiességekre bukkanunk. Véleményem szerint a templomi énekek régies, archaikus arculatát elsősorban ezek adják meg, mert a grammatikai rendszerbe beépültségük következtében sokkal sűrűbben tűnnek föl, mint a szókincsbeli archaizmusok. De lássunk ezekre is néhány példát!

Az énekekben nem ritka az elbeszélő múlt használata: „Isten angyali jövének melléjük, / Nagy félelemmel telék meg ő szívük” (Csordapásztorok), „Virágos kert vala híres Pannónia, / mely kertet öntöze híven Szűz Mária” (Ah, hol vagy, magyarok), „Ó dicső békekirály, / Ki halállal megvívál” (Áldozatot hoz neked). A szenvedő ragozás hasonlóképpen gyakori az énekekben, holott a rázúduló s csak részben jogos össztűz következtében („-tatik, -tetik a magyarban nem használtatik”) a huszadik századra már jócskán megritkult, főleg kikristályosodott alakokra korlátozódott a használata. A templomi énekekben bőven van reá példa: „A szerető tanítványnak, Szent Jánosnak mondatott: / Írd föl: Boldog mindörökké az Úrban elhunyt halott” (Adj irgalmat, adj nyugalmat), „A kereszt oltárán Jézus, égi Bárány / Atyjának föláldoztatott” (Kezdődik az ének, 5. vszak), „Jézusé legyen életünk, / Ki értünk fölfeszíttetett” (uo. 6. vszak). A latin grammatikán alapuló, régies számbeli egyeztetés is felbukkan nemegyszer: „S midőn annyi ellenségek/Romlására esküvének, / Tőr veré át lelkedet” (A keresztfához megyek), „Téged minden szép angyalok, Kerubok és szeráfkarok, / Egek és minden hatalmak / Szüntelenül magasztalnak” (Téged, Isten, dicsérünk). Mind az igék, mind a névszók paradigmatikus alakjaiban bőven akadnak olyanok, amelyek akár több évszázaddal korábbi nyelvállapotot tükröznek. Ismét csak néhány példát mutatok be, a bővebb szövegkörnyezet és a forrás megadása helyett itt most pusztán az idézett szóalak, szókapcsolat mai köznyelvi megfelelőjét jelölve meg: „Te hét ajándok (> ajándék) Istene”, „Isten angyali” (> angyalai), „Jézusunk lett bimbaja” (> bimbója), „Százszorta érdemesb” (> érdemesebb), „Onnan leszel eljövendő” (> jössz el), „Szereteted bizonysága az ég és föld alkotmánya” (> megalkotása, megteremtése), „Hogy elhagyta a hajlokot” (> hajlékot), „S melyek [ti. törvények] élte alkonyával, a keresztfán tűrt halállal / Lettenek (> lettek) végrendelet”, „Ennél többet ki adna? – Nincs mód benne.” (> Nincs rá mód), „Sebhedettek (> sebessé lettek, sebesültek) orvosa”, „Dicsőség szentek Szentinek (> szentjének) – Ki alkotója mindennek”. „És véremet szomjúhozzák” (> szomjazzák).

Magam is jól tudom, hogy egy mindössze egyetlen oldal terjedelmű cikkel – legalábbis a nyelvészetben – nem lehet hegyeket megmozgatni, nem lehet tudományos értékű, nagy horderejű megállapításokat elfogadtatni. A megállapítás a jelen esetben az, hogy bár a nyelv, mint minden más, folyton változik, örökösen mozgásban van, bizonyos nyelvi produktumok, nevezetesen a templomi énekek, zsoltárok akár évszázadokkal is túlélhetik korukat azáltal, hogy megszakítás nélkül élnek velük, éneklik őket, a jelenben is. Annak szemléltetésére, amit a címben állítottam – vagyis hogy ezek az énekek nyelvünk múltjának megőrzői –, reményeim szerint már az itt közölt adatok is elégségesek. De hogy állításom bizonyítására is elegendők-e, azt csak maguk az olvasók dönthetik el.

Grétsy László

Forrás: Édes Anyanyelvünk, 2020/4.

Grétsy Lászlónak a TINTA Könyvkiadónál megjelent kötetei:

  • A mi nyelvünk (2000)
  • Nyelvművelő kéziszótár (2005, Kemény Gáborral közösen)
  • Vallomások (2009, összeáll. és szerk.)
  • Nyelvi játékaink nagykönyve (2012)
  • Anyanyelvi séták (2014)
  • Anyanyelvünk tájain (2016)
  • A magyar nyelvről (2018, Kiss Gáborral közösen)
  • Melyiket válasszam? (2022, Kiss Gáborral közösen)

Megjelent vele továbbá 2022-ben egy interjúkötet is, Erdélyi Erzsébet szerkesztében: A nyelvész emberközelből.

„Így írunk összevissza"

Másfél százados harc - Helyesírásunk története

Megjelent: Magyarország 1974/19, 23. o.

Éppen száz éve, hogy Arany János 1874. évi akadémiai főtitkári jelentésében ezt írta: „A helyesírás nem siet eldöntéseivel.” Ha végigtekintünk az akadémiai helyesírás immár közel másfél százados történetén, egyetérthetünk Arany megállapításával. Aranyt igazolja Szemere Gyula „Az akadémiai helyesírás története” című műve is, amely a közeljövőben jelenik meg az Akadémiai Kiadónál.

helyesirasi-szotar-05.jpg

Kiejtés, szóelemzés

Az első akadémiai helyesírás „Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai” címmel 1832-ben került kiadásra. Kimondatlanul már ebben a szabályzatban is érvényesült a helyesírásunkat meghatározó két fő alapelv (amelyet először az 1856-os szabályzatban fogalmaztak meg): a kiejtés és a szóelemzés elve. Ezt Arany más szavakkal így fogalmazta meg: helyesírásunk „részint az élő szokással haladni akar, részint a történeti múltból is köteles annyit megtartani, amennyi a hagyomány megőrzésére szükséges”. A legtöbb vita egyébként éppen a két alapelv összecsapásából adódott, és lényegében akörül zajlott, hogy meddig kell követni a kiejtést, és hol kiált megálljt a szóelemzés.

helyesirasi-szotarak-3.JPG

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása