Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 97. évf. 1973., 488–489. oldal.

E szó eredetével a szakirodalom már többször is foglalkozott. Melich nyelvünkben német jövevénynek tartotta, Körösi az olasz eredetet hangsúlyozta. Karinthy az utóbbit nem fogadta el. A német nyelvben is élő szót Kluge az olaszon és latinon át erős fenntartásokkal az arabig vezette vissza. A Nagyszótár adatgyűjtéséből tudjuk, hogy a XVIII. század utolsó évtizedétől kezdve nyelvünkben kimutatható trafikol, trafikáz, trafikáns és trafika s ezek származékai, valamint összetételei a ’kereskedik, szövetkezik, tárgyal, ármánykodik’ jelentéskörbe tartoznak. Csak főelemükkel és időbelileg alkotják előzményét a dohányárusítással kapcsolatos jelentésű trafik szónak. Ez utóbbinak dohány vonatkozású jelentése nem magyar földön jött létre, mégpedig jóval a magyar nyelvben való megjelenése előtt. A Nagyszótár cédulaanyaga 1854-től tudja adatolni a ’dohánybolt’ jelentésű trafik szót, valamivel későbbről az azonos jelentésű trafika főnevet, a trafikás (dohányboltos) szót, a trafikol (trafikban kapható dohányt szív) igét, valamint összetételeket, mint trafikdohány (kincstári jövedéki dohányáru), trafik füst (az előző füstje) stb.

E száraz tények mellett érdemes arra is rámutatni, hogy a trafik szó megjelenése nyelvünkben korszaknyitó politikai, gazdasági és társadalmi változásokkal esett egybe, illetve volt azok következménye. Magyarországon a dohánynemű az abszolutizmus koráig lényegében szabad forgalom tárgya volt, a termelőtől közvetlenül juthatott el a fogyasztóig. Az utóbbinak dohányzási kedvét és jogát csak csekély mértékben korlátozták helyi jellegű közigazgatási (pl. tűzkárvédelmi) intézkedések. Ezzel szemben Ausztriában már a XVIII. század utolsó negyedében állami kezelésbe vették a dohányárusítást, jelentékeny jövedelmi forráshoz juttatva ezzel az államkincstárt. Magyarországon azonban az uralkodóház ilyen szándékával szemben ellenállás mutatkozott (Grünwald Béla: A régi Magyarország. Budapest 1888. 299). Csak a szabadságharc bukása adott alkalmat a dohánymonopólium megvalósítására, amit az 1850. november 29-i császári nyílt parancs deklarált. Elsőnek az árusítási, később a dohánygyártási monopóliumot vezették be (Borovszky Károly: A dohányjövedék Magyarországban. Nemzetgazdasági Szemle, 1888. 12: 212; Daróczi Vilmos: A dohány Magyarországon. Budapest, 1890).

Magyarországon a császári önkény emez intézkedése a legszélesebb körű felháborodást keltette. (Legalábbis a férfiak körében.) A sérelem ugyanis többszörös volt. Először is beavatkozott a férfilakosság magánéletének egy mindennapos, évszázadok óta korlátozást nem ismerő jelenségébe. Másodszor, megdrágította egy fogyasztási cikk árát. Harmadszor és legfőképp: a gyűlölt idegen elnyomó hatalomnak hozott igen jelentős hasznot, s egyben demonstrálta e hatalom jelenvalóságát és erejét.

Az országos méretű érzelmi visszahatást jól szemlélteti egy magánember naplója e korból. Egyben e naplófeljegyzés tudomásom szerint a trafik szónak eddig kimutatott első előfordulása nyelvünkben. A pápai születésű Francsics Károly veszprémi borbélymester több évtizeden át vezetett gondos és részletes naplót a múlt század közepén. Az OSzK-ban található nagy terjedelmű kézirat fontos művelődéstörténeti dokumentum, s egyben nyersanyaga lehetne pszichológiai tanulmányoknak is. Francsics naplójából Vörös Károly tett közzé egy kis kötetnyi válogatást 1973-ban Kis kamorámban gyertyát gyújtok címen.

A naplóíró erős dohányos volt. 1851-ben többször is foglalkozott a dohányzás kérdésével, a nemzet egyéb politikai és gazdasági sérelmei számbavételekor. Hamvazószerdán, 1851. március 5-én ezt írta: „Egyik nagy adó a másik után rohant hegyibénk: bejött a fogyasztási adó! – a dohány Trafik! – a bélyeg! – melyek felől előbb mit sem tudott a magyar!” (290). Április 14-én kissé nagyobb távlatból látta már e kérdést: „Hogy dohányunkat elrabolták tőlünk, és a császári trafikok megnyittattak, ennél kissé nagyobb bajunk is volt e korban” (291).

Ugyanazon év augusztus 27-én, a naplóíró és nyilván sok más kisember számára oly fájdalmas témára visszatérve Francsics már észrevette, hogy az új intézkedésnek van jó oldala is, ha nem is sok. „Robot és dézsma eltöröltetett ugyan, de bezzeg jött helyette mindenféle tarkabarka adó, milyen a bélyeg, a fogyasztási adó, a dohány trafik, útcsinálás stb. Hagyján volna, csak volnánk hát érte szabadok, hanem egész szabadságunk abból állt, hogy elrablott dohányunkat drága pénzért megvéve az osztráktól, utcáról utcára szabadon szíhattuk, pörköltük; ezt forradalmunk előtt kisebb városokban és falvakban tennünk szabad nem volt” (294).

Az eddigi naplófeljegyzések a trafik szónak már a mai, ’dohánybolt’ jelentését használják. A későbbi bejegyzésekben a szó már egy összetételnek első eleme, így 1851 november 23-án: „Alig van már egy font dohányod, a trafikféle pedig majd nem fog tetszeni… Átelleni szomszédom, Gothard Theodor kereskedésében már trafik volt: átmentem hozzá, s vettem nála egynegyed font trafikdohányt 11 ezüstkrajcárért, melyből azonnal rá is gyújtottam, azon gondolkodva, hogy vajon kénytelen leszek-e én teljes életemben ezen komisz trafikdohányt színi vagy se. Pedig nem volt egészen megvetendő azon komisz dohány. Mégis nem magyar dohány volt biz az” (295). E passzusból arra is lehet következtetni, hogy az illegális dohánykereskedelem, ill. annak tárgya, az ún. szűzdohány is hamarosan megjelent.

Tizenegy évvel később, 1862. január 16-án olvasunk a naplóban (legalábbis annak 1973-ban közzétett részeiben) utoljára a trafikról. „Ha egykor, a magyar forradalom után, a trafik bejöttével el tudtad hagyni [a] nagy dohányzásokat, mért ne tudnád elhagyni ezt az undok burnót szipákolást?” (428).

Az utolsó bejegyzésből kitűnik, hogy voltak olyanok e korban, akik hazafiságból, az ellenállás egy szelíd formájaként bojkottálták a trafikokban kapható s Ausztriának jövedelmező dohány elfüstölését. Helyette pótmegoldásokat kerestek, ami sokkal kisebb mértékben volt jövedelmező a császári kincstárnak. De talán az is beleolvasható az 1862-i naplóbejegyzésbe, hogy a trafik már nem csupán ’kincstári, dohány jövedéki árut forgalomba hozó bolt’-ot jelentett, hanem magát ’az e boltokban árusított jövedéki dohány’-t, az árut is. Ez az utóbbi jelentés egyébként 1870 táján más szerzők írásaiban is egyre gyakoribbá vált, s tömören kifejeződött a szűzdohányt és a jövedékit szembeállító mondásban: „Magyar ez, nem trafik!”

Szomorúan jellemzi múlt századi lexikográfiánk rendkívül lassú mozgását, hogy több mint fél évszázadig kellett várni, míg a trafik szó idegenszó-szótárainkban megjelent (Radó Antal, 1904).

Országh László