Hogyan jelennek meg nyelvünkben a különböző divatszavak, milyen mintára jönnek létre, milyen előzményeik vannak és hogyan érdemes használni őket? Efféle kérdéseket járunk körül néhány divatos kifejezést megvizsgálva most induló sorozatunkban.

BÉBICSŐSZ

Először egy magyarra szinkronizált amerikai videófilmben találkoztam a bébicsősz szóval. Gyermekgondozással megbízott, gyermekek felügyeletére alkalmazott személyre, rendszerint nőre vonatkozik. Azóta is fel-felbukkan ez a félig-meddig bizalmas használatú, ötletes szóösszetétel. Előtagja, a bébi angol eredetű, jelentése ’csecsemő, kisgyerek’, az argóban, szlengben fiatal nőre is mondják. Utótagja régi, kun-besenyő eredetű szavunk, etimológiailag összefüggésben van a ’futár’ jelentésű csausz főnévvel. A csősz kezdetben királyi tisztségre utalt, valószínűleg olyan személyre, aki a királyi háznak szánt állatok kezelésével volt megbízva. Már a középkorban kialakult a mai ’mezőőr’ értelme. Jelölhet parkőrt, felügyelőt, ellenőrt, tehát gyermekekre felügyelő személyre is vonatkoztatható. A bébicsősz mintája egyébként az angol babysitter. Magyarul gyermekőrzőnek is nevezhetnénk a bébiszittert, de a már meglevő hasonló jelentésű szavak közt is válogathatunk.

A csecsemő vagy kisgyermek gondozására, felügyeletére felfogadott nőnek közönségesen dajka a neve a magyarban. Ennek bizalmas stílusminősítésű, gyermeknyelvi változata a dada. Kiveszőben van már a szárazdajka összetétel, amely olyan nőszemélyre utal, aki a karjában tartja a csecsemőt, ápolgatja, vigyáz rá, de nem szoptatja. Az ilyen szerepet betöltő serdülő lányokat pesztonkának vagy pesztrának is nevezik. Ez az utóbbi népnyelvi szó. Hivatalosan gyermekgondozónőnek nevezik a gyermekek gondozására képesített nőt (aki rendszerint intézményben tevékenykedik). Régebben a nörsz számított a dajka választékos megfelelőjének, gazdag és előkelő családoknál alkalmazták. Manapság a bébiszitter van divatban, meg magyarosított változata, a bébicsősz.

FALODA

Budapesten az V. kerületben járva akadt meg a szemem egy vendéglátóüzem cégtábláján: FŐZELÉK FALODA ÉS KÁVÉZÓ. Sajnos egyéb irányú elfoglaltságom nem tette lehetővé, hogy be is térjek, mindenesetre eltöprengtem az érdekes néven. Minden bizonnyal vegetáriánus jellegű létesítményről lehet szó, ahol különféle növényi eredetű ételeket fogyaszthat az ember. A faloda megnevezéshez az ötletet egyrészt a már meglevő falatozó adhatta (amely olyan kisebb vendéglátóüzemre vonatkozik, ahol általában hideg ételeket árusítanak pultnál), másrészt a -da, -de igéhez járuló főnévképzőnek még mindig eleven volta. Ezzel a képzővel különösen a nyelvújítás idején jött létre sok származék, de ma sem tekinthető terméketlennek.

A -da, -de képző rendszerint a cselekvés helyét jelöli: járda, iroda, óvoda, szálloda, uszoda, kötöde, öntöde, mosoda, nyomda, zárda, lövölde, varroda, étkezde stb. Ilyen a ma már régiesnek számító tanoda (’iskola’), dalárda (’műkedvelő énekkar’), képezde (’tanítóképző’), csillagda (’csillagvizsgáló’) stb. is. Amint látható is, egyes igetövekhez közvetlenül illeszkedik a szóban forgó képző, másokhoz viszont kötőhang (o vagy ö) közbeiktatásával. Jellemző ezeknek a főneveknek a kiejtésére és írására, hogy az igei alapszóban levő hosszú magánhangzó megrövidül. Így az ír igének iroda a származéka, az úszik igének uszoda, a lő igének lövölde. Az óvoda kakukktojásnak számít, ugyanis benne az óv ige hosszú magánhangzója nem rövidül meg. Kodály Zoltán annak idején szóvá tette ezt a következetlenséget, és védelmébe vette a már akkor is elterjedt rövid magánhangzós kiejtésváltozatot, mondván, hogy ennek megfelelően kellene írnunk is ezt a szót. Az addigra kialakult nyelvszokáson azonban már nem sikerült változtatnia.

Noha furcsának tűnik a faloda szó, teljesen szabályos alakulat. Egyébként a fal igének régente már voltak a mai fülnek szokatlanul hangzó származékai, mégpedig a falók (amely részint nagyevő, falánk emberre utalt, részint hússal táplálkozó északi medvefajra, az Ursi galo nevűre), a falatol (’falatokra metsz, vág, oszt’, illetve ’falatonként eszik’), a faldogál (’folytonosan falva eddegél’), a faldokol (’mohón, nagy falatokban kapja be az ételt’), valamint a faldos (’szaporán, mohón eszik, nyeli az ételt’).

IMIDZS

Manapság bárkinek lehet imidzse, ha divatosan öltözik, eredeti a megjelenése és a viselkedése. A fiatalok persze szívesen utánoznak híres énekeseket, színészeket és egyéb neves személyiségeket, átveszik az illető imidzsét. Másodlagosan ezt is az imidzs szóval jelölik a beszélők, de indokolatlanul, mert az utánzásból éppen az eredetiség hiányzik, ami a kérdéses fogalomnak alapvető jellegzetessége. Az imidzs voltaképpen ’valaminek lényegét kifejező külső megnyilvánulása, jellemző külső képe, látható része’. Nemcsak személyre vonatkoztatható, hanem városra, országra, cégre is. Az a jó, amikor ez a leginkább megfelel az illető személy vagy dolog belső világának.

Az angol image többféle jelentést is hordoz: ’kép, alak’, ’tükörkép’, ’hasonlóság’, ’képszerűség, képletesség’, ’ikon’. Az image-designer arra a személyre utal, aki valamely híresség vagy vállalat képének megtervezésével, kialakításával foglalkozik. A szó a franciából került az angolba, a francia image (kiejtése: imázs) pedig a latin imago származéka. Az imágó már régebbről ismert a magyarban mint ’kép, képmás’, továbbá ’kifejlett, ivarérett, szárnyas rovar’ (állattani szóhasználat), ’beképzelés’ (orvostudományi jelentés).

Az imidzs eredetileg a show-biznisz szavaként terjedt el számos nyelvben és popénekesre vonatkozik. Azt fejezi ki, milyennek látszik és hogyan viselkedik az illető, arra törekedve, hogy ez eredeti és modern legyen. Az énekes megjelenését gyakran különleges tanácsadók formálják, nem csak ő maga. Az imidzs fogalma később más foglalkozásokra is kiterjedt, sőt személytől elvonatkoztatva dolgokra is használni kezdték.

Voltaképpen nem szükségszerű, hogy idegen szóval nevezzük meg azt a képet, amely egy emberről vagy intézményről a közvéleményben kialakul, illetve amelyet az illető saját magáról kialakítani igyekszik. A nyelvművelők a hírkép vagy a közkép szót ajánlják helyette, szerintem a már meglevő arculat is megfelel (a választékos beszédben).

VINOTÉKA

A szlovéniai Népújságban figyeltem fel nem egészen egy évtizede erre a szóra. A következő mondatban fordul elő: „A jubileumi év alkalmából a helyi várban megnyitották az iskolai borospincét és a vinotékát.” A magyar nyelvnek eddig még nem volt ilyen szava. Mi borkimérésnek, bormérésnek, borozónak, borkóstolónak, poharazónak stb. mondjuk az olyan helyet, ahol bort árusítanak. Azóta már széles körben elterjedt a vinotéka ’palackozott borok raktára vagy gyűjteménye’, illetve ’nagy borválasztékot kínáló, csak a borra specializálódott üzlet’ jelentésben.

Néhány olyan főnév is akad nyelvünkben, amelynek -téka az utótagja (fototéka, fonotéka, hipotéka, bibliotéka), itt van továbbá a vele összefüggő kartoték és a patika, valamint maga a téka főnév is. A fototéka fényképtárra, fényképgyűjteményre vonatkozik, a fonotéka magnetofonszalagok, hanglemezek, CD-lemezek tárára. A hipotéka a kereskedelmi és a jogi szóhasználatban szerepel ’jelzálog’ értelemben (amikor az ingatlan elzálogosítása együtt jár a hitelező jogának a telekkönyvbe való bejegyzésével. A bibliotéka a könyvtár szónak egyik előde volt a nyelvújítás előtt a könyves kamra, a könyvház, a könyvtartó hely stb. elnevezéssel együtt. A kartoték értelme ’adattár, kartonlap, tartódoboz’. A ’gyógyszertár’ jelentésű patika a latin apotheca megfelelője. A téka fali polcot, szekrénykét, állványt, tokot, tartótáskát jelöl, és inkább regionális, tájnyelvi használatú. A ’borító, tok, hüvely’ jelentésű latin theca származéka, ez pedig a ’tartó(hely), tár’ értelmű görög téka szóra vezethető vissza.

Más nyelvekben is megtalálhatók a téka megtelelői. A német die Theke söntésre utal, a szerb teka füzetre, noteszre, az olasz teca tokra, a lengyel teka aktatáskára, miniszteri tárcára stb.

Molnár Csikós László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Molnár Csikós László: Divatszavak. 222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázata, TINTA Könyvkiadó, Budapest, 2009.