„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” Tette fel Vörösmarty Mihály a kérdést több mint 170 évvel ezelőtt, 1844-ben, Gondolatok a könyvtárban című versében. Fordítsunk kicsit a kérdésen: Vittük-e előrébb mi magunk a világot úgy, hogy megkerestük, aztán megfogadtuk a könyvek bölcsességét? Ismerjük-e a könyveket, olvassuk-e az évszázadok hosszú során elkészült klasszikus alkotásokat? Komolyan vesszük-e kortárs nagy gondolkodóinknak az intelmeit? Leszűrjük-e a tapasztalatokat a velünk élő nagy írók remekműveiből? Hisszük-e, hogy a könyv értéket közvetít, útmutatást ad, és ha arra van szükségünk, megvigasztal? Vagy legyintünk, hogy már Vörösmarty Mihály is kételkedett, hogy megleli az igazat „Fehérre mosdott könyvnek lapjain”

És kételkedésünk csak fokozódik, mikor látjuk, hogy vonaton, buszon, metrón utazva, sőt a nagyváros forgatagában gyalogló fiataljaink lehorgasztott fejjel okostelefonjaikra szegezik tekintetüket. Tud-e az okostelefon olyan bölcs és igaz lenni, mint a könyv? Közvetíti-e vajon az örök igazságokat, a magyar és az egyetemes kultúra értékeit?

Egy könyv előszavához írta 1945-ben Kodály Zoltán az alábbi sorokat: „Kultúránk hasonló egy remekbetervezett, de félbemaradt szőnyeghez. A történelem viharai bele-bele téptek, szálai szakadozva lengenek a szélben. Aki megsejti a terv nagyszerűségét, nem állhatja meg, hogy ne próbálja folytatni, ahol abban maradt.” Csak magunktól függ, hogy a fenti veretes sorokban említett szőnyeget mi magunk tovább szőjük úgy, hogy a szálakat aprólékos munkával egyenként a helyükre illesztjük, vagy hagyjuk, hogy korunk viharos szele teljesen széttépje.

Honnan kaphatnánk útmutatást, bátorítást a fenti képletes szőnyegszövés folytatásához, ha nem a könyvekből? Hol találnánk meg a széltépte szőnyeg hiányzó részének „mintázatát”, ha nem a könyvekben? Felelősségünk, kötelességünk a könyvek olvasása, a könyvekben rejlő ősi és újabb bölcsességek kibányászása és megfogadása. Ezt Corvin Mátyás, korának legpazarabb könyvtárát létrehozó királyunk így fogalmazta meg: „Mi másért olvasunk könyveket, ha nem azért, hogy a jó példákat látva, a jót kövessük, a rosszat pedig elkerüljük”.

A Szent István Társulat 2017. évi karácsonyi könyvkatalógusa csokorba fogja azokat a műveket, melyet a kiadók gondos mérlegelés után megjelentetettek, mert úgy látja, hogy ezek a bölcseleti munkák ‒ mobiltelefonos korunk emberének ‒ igenis útmutatóul szolgálnak. Eligazítanak, hogy földi vándorlásunk végén célba érjünk.

A kételkedők közbevethetik, miféle útmutatást adnak a mesekönyvek vagy az ifjúsági regények? Meggyőződésem, hogy a tartalmas, jó ifjúsági könyv egy életre szólóan hordoz fontos üzenetet. Korunk magyar ifjúságát úgy is nevelhetjük, a jövőjét úgy is befolyásolhatjuk, hogy számukra a karácsonyfa alá a betlehemi Kisded jászla mellé nekik szóló könyvet teszünk.

Kosztolányi Dezsővel vallom: „A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít.”

Kiss Gábor,
főszerkesztő, TINTA Könyvkiadó