Hull az eső, sejehaj...

Nyelvművelő levelek XXVIII.

Noha még nem a tél, hanem csupán az ősz felé lépdelünk, úgy érzem, nem időszerűtlen dolog meghányni-vetni azt a kérdést, amelyet Csiszár Károly küldött nekünk a Kolozs megyei Kackóról. Mint írja, amikor csak otthon, a lakásában tartózkodik, mindig hallgatja a Kossuth Rádiót, s az Édes anyanyelvünk műsort is nagyon szereti. Levelében számos nyelvi észrevételt is tett, s ezek között ott található a következő is:

„Ha már rávettem magam, hogy írjak Önöknek, megemlítek még egy érdekességet, mégpedig a hull és az esik használatára vonatkozólag. Erdélyben a kisebb fajsúlyú tárgyak általában hullnak, míg a nagyobb fajsúlyúak esnek. Vagyis a nálunk szokásos használat szerint a levél, a pihe, a toll és főleg a hó hull, ellenben az eső, a kő, a jég stb. inkább esik. Azt vettem észre, hogy akik az időjárási előrejelzést adják a Kossuth Rádióban, többnyire nem azt mondják, hogy hull a hó, hanem hogy esik a hó. Ez sem rossz, de ezt hallván mindig eszembe jut régi tanárom, Daday Loránd író, aki a megfelelő »jó szóért«, vagyis a helyes, valahova legjobban illő szóért mindig 10-est adott a tanulónak. Az esik a hó-ért, azt hiszem, nem adott volna 10-est.”

Hull a hó... esetleg esik vagy szakad?

Érdekes és tanulságos, amit levélírónk kifejt, és semmi okunk kételkedni abban, hogy az erdélyi magyarok nyelvhasználatában a hó inkább hull, mint esik, de azért megnyugvással hallhattuk leveléből azt is, hogy rossznak az esik a hó formát sem tartja. Megnyugvással, mert az ilyen stiláris kérdésekben egyébként sem mondhatjuk szinte sohasem azt, hogy ez vagy az a használat rossz, legföljebb azt, hogy kevésbé szokásos, esetleg azt, hogy nekünk ezért vagy azért nem tetszik. Nem is lenne jó, ha minden csapadékfajtának megvolna a maga egyetlen, saját igéje, s csak azt használhatnánk mellette! Azt készséggel elismerem, hogy vannak olyan igéink, amelyek az eső és a közül – az egyszerűség kedvéért most csupán ezt a kettőt vetem össze – vagy csak ehhez, vagy csak ahhoz kapcsolódnak. Permetezni, cseperegni, verdesni pl. csak az eső szokott, mármint nyelvhasználatunk szerint, szálldogálni, szállingózni viszont csak a hó, bár erre már nem tenném le a nagy esküt. De az eső és a hó egyárant eshet is, hullhat is, sőt szitálhat és szakadhat is, még ha vidékenként, tájegységenként akadnak is eltérések. A közkeletű példákat százával sorakoztathatnám, de jelzésül legyen elég csupán egy-egy. Hogy az eső hullhat, arra jó példa a közismert cserkész-, illetve katonanóta, amely így kezdődik: „Hull az eső, sejehaj, erdei virágra…”. Arra, hogy ugyanakkor a hó is eshet, talán az egyik legismertebb példa Szabó Lőrinc Versek a gyerekszobából című versfüzérének negyedik darabja, amelynek nemcsak a címe „Esik a hó”, hanem az egész vers erre van kihegyezve, hiszen így fejeződik be:

és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Ami pedig a szakad igét illeti, lehetséges, hogy az esőhöz jobban illik, de ha nagy, sűrű pelyhekben hull a hó, szinte hófüggönyt húzva elénk, arról is mondhatom, hogy szakad. Mint ahogy 1847 januárjában Petőfi is ezt írta két klasszikus versének, „A kutyák dalá”-nak és „A farkasok dalá”-nak közös kezdő szakaszában:

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Vagyis, bár kötöttségek a rokon értelmű szavak használatában is vannak – a könny vagy a vér szóhoz pl. az esik és a hull ige közül csak az utóbbi, a hull kapcsolható, önmagában, alany nélkül viszont csak az esik jelez csapadékot, pl. egy efféle mondatban: „már megint esik” –, azt mégis kimondhatjuk, hogy ha Daday Loránd tanár úr, aki egyébként Székely Mózes írói néven alkotta regényeit, elbeszéléseit, nem is adott volna 10-est az esik a hó formára, azért nincs azzal semmi baj. Annak persze, hogy ha időjósaink olykor a hull a hó változattal is élnének, mi is őszintén örülnénk.

Permetezik, csepereg, verdes, esik, szakad...

Grétsy László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.

Korábban itt írtunk már a közhelyekről.

A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései: