Velője és veleje

Nyelvművelő levelek XXII.

Egyszer valaki méltatlankodva azt mondta nekem: nyelvünk nem elég szabatos, nem elég egzakt, mert íme, itt van daru szavunk, amelynek a többes számát kétféleképpen is használjuk: hol daruk-at, hol darvak-at. mondunk. Hát hol itt a rend, a pontos szabály?.

A kérdésre egy-két mondattal válaszolok. Igenis, van rend, mivel a darvak változat csakis a hosszú nyakú és lábú, jellegzetes madarat jelentő daru szó többes számaként fordul elő, az ’emelőgép’ jelentésű daru többes számú formája csak ez lehet: daruk. Ennek a daruk – darvak kettősségre vonatkozó kérdésnek a megkapásakor döbbentem rá: hogy szólnom kell nyelvünknek arról a hallatlan termékenységéről, amely e szóalakburjánzásban megnyilvánul. Most itt az alkalom, élek vele.

daruk.jpg

Darvak és daruk...

Szavainkat általában szóalkotással hozzuk létre. Na meg úgy is, hogy idegen nyelvekből veszünk át kész termékeket, ez azonban kevésbé kívánatos, mert a szóval együtt az idegen hangképzést, hanghordozást, hangkapcsolatokat is magával hozza és terjeszti, ezért az idegen szavak özönének ellen kell állnunk, ahogy csak lehet. Erről nem is szólok a továbbiakban. A szóalkotásnak több módja van: szóösszetétel, szóképzés, szóelvonás, mozaikszó-alkotás stb. Tárgyunk szempontjából figyelemre méltó szóalkotásmód a szóhasadás, amelynek az a lényege, hogy egy szó hangalakjában és jelentésében egyaránt kettéoszlik, kettéhasad, osztódással szaporodik, sejt módjára. Az egykori török kïlavuz-ból így jött létre nyelvünkben a kalauz és a kalóz, továbbá így fejlődött ki egymás mellett a dulakodik és a tülekedik, a lombos és a lompos, a perem és a prém, a magános és a magányos, a nedv és a nedű és még sok száz szópár. Mint minden szóalkotásmód, ez is értéke, nyeresége nyelvünknek. Nos, ugyanilyen értéke, ugyanilyen nyeresége az a sajátsága is, hogy nem csupán a szavak alapalakjában, szótári alakjában fejleszt ki ilyen kettősségeket, hanem egy régióval lejjebb, a szóalakok tartományában, vagyis a szavak toldalékos, raggal vagy jellel ellátott alakjában is. Ez tehát nem szóhasadás, hanem annak kistestvére, amelyet leginkább szóalakhasadásnak nevezhetünk. Ilyen volt a darukdarvak kettősség, amely, ugyebár csak többes számban jelentkezik. És több ilyen talán nincs? Ugyan, kérem! Ahogy a nóta mondja, „száz is akad”. Anya – mármint anya szó – csak egy van. Ám anyja a gyermeknek van, a csavarnak viszont anyája. Hasonló a borjú esete is. A tehénnek borja van, a gazdának ellenben borjúja. Közismert példa az éber melléknév. Ez csak egy szó, de határozóragos alakjában kettéhasad, mert nem mindegy, hogy egyszerűen ébren vagyunk, vagy éberen figyelünk. Másképp hangzik az elmarad ige befejezett melléknévi igeneve az elmaradt bér és az elmaradott ország szókapcsolatban. Első – ez egy szó. De megkettőződik, ha azt mondom: „ma december elseje van”, illetve „Zsolt az osztály elsője”. A felelős szó többes száma, ha főnév, felelősök, ha melléknév, felelősek. Az anyának fia van, a kislánynak fiúja. Gyors – ez egy szó. De nem mindegy, hogy gyorson – azaz gyorsvonaton – vagy gyorsan kell valahova eljutnom. Jel – ez is egy szó. De itt sem mindegy, hogy valaki jelet rajzol valahová, vagy jelt ad valakinek. További példák: kalaposokkalaposak, lába – lábja, megszállt (terület) – megszállott (ember), neje – nője, odúja – odva, támadt (pl. szél) – támadott (pl. a sereg a csatában), terhet (cipel a hátán), de: az állomásfőnök útjára engedte a tehert (vagyis a tehervonatot).

Ez kinek az anyája?

Végezetül – sok egyéb példát mellőzve – a háziasszony azt kérdezi a hentestől: „Van-e velője?” Én viszont abban bízom, hogy hallgatóim megértették, mi is a szóalakhasadásról szóló kis eszmefuttatásom lényege, azaz veleje.

Grétsy László

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.

A Nyelvművelő levelek sorozat korábbi bejegyzései: