A betegségek olyan rendkívüli állapotok, amelyek eseményszámba mennek, megkülönböztetett figyelmet kapnak. Akárcsak más, hasonlóan problematikus, rendkívüli állapotokkal szemben, a velük szembeni reakció is többféle lehet. Az ellenük való aktív, gyakorlati fellépés mellett (amilyenek általában a gyógyítás legkülönbözőbb műveletei) több olyan attitűd létezik, amelyeket általában az olyan tapasztalati kategóriákkal szemben veszünk fel, amelyek nem egyeznek a normálisról alkotott elképzeléseinkkel. Általában háromféle attitűd felvétele szokás: (1) a tényeknek való hátat fordítás, elhallgatásuk, amikor is a téma tabuvá válik, (2) a tények természetfelettivé nyilvánítása, amit irányukban félelemmel vegyes tisztelet kísér, és (3) a dolgok tréfára vétele. A tényeknek való hátat fordítás és nevetségessé tételük egyaránt a belőlük adódó következmények érvénytelenítésére tett kísérletnek értelmezhetők.

Bár a magyarság betegségekkel szembeni attitűdjei viszonylag csekély figyelmet keltettek tanulmányozóik körében, a velük kapcsolatos, egymással összefüggésben álló tabu és eufemizmus viszonylag jól számon vannak tartva. Annál kevesebb figyelmet kapott a különösen az erdélyi folklórból kimutatható, betegségeket tréfára vevő attitűd.

Gyógynövények száradnak - vajon van köztük tűrömfű és jajlapi?

„A nevek maguk költőiségében a beteg ember reménytelenségét is képesek kifejezni. Arra ugyanis, amikor más orvosság nincs, csak a tűrés és a jajgatás, Kalotaszegen azt mondják: most csak a tűrömfű és a jajlevél segít” – olvashatjuk Péntek Jánosnál. Az általa említett kifejezések, a tűrömfű vagy tűrfű és a jajlevél vagy jajlapi az erdélyi magyarságnál, Kalotaszegtől Háromszékig széles körben elterjedt tréfás gyógyító tanácsok különböző változataiban fordulnak elő. Oláh Andor békési gyűjtésében is „az életbölcsesség népnyelvi megnyilvánulásai” között idézi, hogy Tűrömfű kell hozzá! A tűrömfű kifejezés Szinnyei József adatai szerint az egykori Gömör, Abaúj, Borsod, Zemplén, Szatmár, Veszprém megyék területén is használatos volt, akárcsak a tűrömháj a Csallóközben, a tűrömolaj pedig az Alföldön. A tűrolaj és tűrömolaj kifejezések Dugonics András műveiből is, már a XVIII. század vége óta ismeretesek.

A tűröm-fű elnevezés előfordul Arany János 1852 októberében, költőtársához, Tompa Mihályhoz írt levelében is: „No de ecsém! nincs még épen vége a világnak; várt leány várat nyer, tűröm-fűvel orvosoljuk a bajt, nohabár, a nagy lyány szava szerint: könnyű a fonás, de nehéz a várakozás”.

Rácz János: Gyógyhatású növények 250 gyógynövény leírása, nevének magyarázata és gyógyhatásának ismertetése

A gyógyító tanácsok már Kriza János székely népköltési gyűjteményében is megtalálhatók: Annak az az urussága, hogy kösd bé tűrömfűvel s jajlapival. Horváth István Magyarózdról kétféleképpen is közöl egy szólásszerű változatot: Tégy rá türemfüvet, jajlevelet, ha fáj és türemfüvet s jajlövölöt tégy rá ‘viseld türelemmel a fájdalmat’.

A lapi a székely nyelvjárásokban a levél megfelelője; a -fű, -levél, -lapi utótagú szóösszetételek pedig gyakran használatosak gyógyító és egyéb növények jelölésére. A fű és a lapi kategóriák egyébként csak ideális esetben egymást kölcsönösen kizáróak, például a Plantago nem különböző fajainak elnevezéseként Erdélyben egyaránt használatos az útifű és az útilapi.

Gencsy István Gyergyóból a betegekről szólva a következőket is megemlíti: „Ezek között találhatók azok a nagy-nagy betegek, akik olyan betegëk, hogy százfélét is mëgësznek (csúfolás arra, aki tetteti magát). Ilyen beteg az

Oláfáta – fáj a háta.
Mëggyógyiccsa – mogyorófa páca.

Sikeresebb orvosság a türömfü és jaj lapi (tréfásan mondják annak, aki nem beteg). S ha az se használna, akkor valóban hozni kell

Doktort, papot
S ha nem jő, egy nagy szalmakalapot

(ez is tréfás mondás).”

A tűrömfüves–jajlapis gyógyító tanácsok a (népi) orvoslás parodizálása mellett a népi betegségszemlélet és gyógyító gyakorlat alábbi alapvetően fontos elemeit tükrözik: (1) a betegségek tipikusan (de nem okvetlenül) fájdalommal járnak, (2) erre válasz lehet (a) kifejezésük, tipikusan a jajgatás, (b) néma tűrés, (3) a betegségeket tipikusan (de nem okvetlenül) növénnyel gyógyítják. Ezen utóbbi mozzanatról Berde Károly is megemlékezett: „A phytotherapia diadalául kell elkönyvelni, hogy a nép arra a betegségre és fájdalomra, amire nem sikerül orvosságot lelnie és egyszerűen elviselendőnek nyilvánítja, szintén csak ’növényt’ rendel, ha ezzel képletesen csak az eltűrést kivánja is a betegnek tanácsolni”.

Rácz János: Növénynevek enciklopédiája

Végezetül pedig egy tréfás, minden lehetséges orvosság végigpróbálását parodizáló tanács Kriza háromszéki gyűjtéséből:

„Fogfájás ellen urusság
A kinek a foga fáj,
Nem kell egyéb urusság,
Nagy sült lúd, meleg máj,
Felnőtt fának tetejibe ződ füvet,
Tinótáncot, lórugást,
Hódos kossó sikótást,
Mázas kemence sirást,
Hót malom zugását,
Essze kell szedni,
Mozsárba kell tenni,
Jól meg kell törni,
Fog udvába tenni.
Ha használ, használ,
Ha nem használ, menny a választott hejjre,
Ott találsz egy embert,
Felesége Lukács,
Maga Guia Tamás,
Jár kurta beleznába,
Övedzik hót pallagba,
Ott vagyon egy fa,
A kapun kivűl, az ajtón belül,
Világtalan szilvafa,
Ezen terem a türömfű,
Ebből nő ki a jaj-lapi,
S ha én elégre nem tuttalak taníttani
A többre tanítt.”

Kicsi Sándor András

Irodalom

Arany János: Levelezése író-barátaival. I. kötet. Bp.: Ráth Mór 1888.
Berde Károly: A magyar nép dermatologiája. A bőr és betegségei népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban. Budapest: Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat 1940.
Gencsy István: „A gyergyói nyelvjárás.” Magyar Nyelvőr 34(1905)2: 80–86, 4: 188–195, 5: 258–268, 6: 321–9.
Hegedűs Lajos: „Adalékok a nyelvi tabu és návmágia kérdéséhez.” Magyar Nyelvőr 80(1956)1: 101–113.
Horváth István: Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz egy erdélyi magyar faluról. Bp.: Magyar Helikon 19802. (Kolozsvár: Dacia 19701.)
Implom József: „Tűrömolaj.” Magyar Nyelv 48(1952)1–4: 208–9.
Kriza János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár: Stein János 18631. Bukarest: Kriterion 19754.
Kriza János: „Fogfájás ellen urusság. (Háromszéki tájejtés szerint.)” Magyar Nyelvőr 2(1873)4: 174–5.
Oláh Andor: „Fűbe-fába az orvosság!” (Békés megyei népi orvoslás.) I. kötet. A mirigy hét lánya, hét fia és hetvenhét unokája. (A népi orvoslás értelmezése, jellemzése.) II. Adat-tár. Egészség, betegség, gyógyítás. Szeged: Békés megyei Tanács V. B. Tudományos Koordinációs Szakbizottság 1985.
Péntek János: „Tűrömfű és jajlevél.” Korunk 40(1981)10: 769–771.
Réthei Prikkel Marián: „A régi magyar tréfaszók.” Magyar Nyelv 3(1907)7: 289–301, 8: 337–344, 9: 385–395.
Szabó Attila & Péntek János: Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató. Bukarest: Kriterion 1976.
Szeremlei László (= Gaál Gábor), szerk.: Tréfás és csúfolódó erdélyi népköltészet. Kolozsvár: Lepage Lajos 1942.
Szinnyei József: Magyar tájszótár. Bp.: Hornyánszky 1: A–Ny 1893, 2: O–Zs 1901.
Zlinszky Aladár: Az eufémizmus. Bp.: Magyar Tudományos Akadémia 1931.