Szerencsés módon néhány napot Berlinben tölthettem. Már előre készültem a Pergamon Múzeum meglátogatására. Tán több is mint három évtizede jártam ott először nagybátyámmal. A világ nagyvárosainak múzeumaiban szerzett sok-sok élményem közül az Istár-kapu volt a legemlékezetesebb. Nem csalódtam most sem.

A kék mázas csempék, a kimért mozdulatokkal lépő oroszlánok domborművei, az asszír szálfaegyenes katonák menetének fegyelmezett sora semmihez sem hasonlítható. Csak állsz ott, földbe gyökerezik a lábad és arra gondolsz: emberek készítették ezeket vagy földre szállt istenek?

Nézed a szakállas uralkodók hatalmas kőszobrait, és nem tudsz továbblépni. Mereszted a szemed: a kőszobrot több helyen ékírásos felirat borítja.

Mégis csak szabadulsz valahogy a gigászi kőszobrok vonzásából és megpillantasz egy tenyérnyi agyagtáblát. És nem is azt kérdezed magadtól, hogy pontosan három vagy négyezer éve készítették-e ezeket, hanem az jár a fejedben, hogy vajon reggel vagy este írták. Vajon hány éves lehetett aki készítette? Hány táblácskát kellett neki pálcájával naponta megírni aztán a napon megszárítani? Szerette-e csinálni, vagy unta? Miközben dolgozott éhes, talán szomjas volt? Szigorú volt-e a főnöke? Szólt-e neki a felügyelő, hogy baj lesz mert néhol görbe a sor. Várta-e munka után otthon valaki: felesége, gyerekei. Szerette-e amit csinál?

Vagy rideg kötelességnek, csupán pénzkereseti forrásnak tekintette a napjait kitöltő munkát? És ezekről nem tudunk semmit, csak azt közli ridegen az agyagtábla: A kincstárba beérkezett 12 fekete kecske, 60 kosár búza és 120 szál fa.

És magad ott állsz, földbe gyökerezett lábbal, fejedben kavarognak a történelemkönyvek mondatai. Népnevek jutnak eszedbe: sumérok, asszírok, akkádok, hettiták, pártusok, médek. Tanulmányaidból tudod, hogy megtámadták egymást, leigázták a gyengébbet, adót hajtottak be a másik néptől, a vesztes nép fiait elhajtották rabszolgának. Látod szemed előtt a földrajzi atlasz térképét: azon a Tigrist, az Eufráteszt, a két nagy életet adó folyamot. Hallottad valaha az iskolában, hogy az első centralizált hatalomközpontok voltak ezek a városok. És egy pillanat alatt tanulmányaid, olvasmányélményeid szertefoszlanak. Csak arra tudsz gondolni, hogy az ismeretlen írnok gondolta-e, hogy alkotását évezredek múlva csodálni fogják.

És ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy évezredeket repülj vissza. Kívánod, bárcsak megállhatnál mögötte egy pillanatra csendesen, szeretnéd finoman megveregetni a vállát, hogy aztán szemébe nézz és megszorítsd a kezét.

Cserháthalápy