Október hónapban született neves magyar nyelvészek, szótárírók életrajzai a "tovább olvasom" gombra kattintva olvashatók.

Otrokocsi Foris Ferenc
Született–meghalt: (Otrokocs, 1648. okt. – Nagyszombat, 1718. okt. 1.)
Foglalkozása: teológiai és nyelvészeti író
Élete: Tanulmányait Sárospatakon kezdte. 1669-től szatmári rektor, 1671–72-ben az utrechti egy.-en tanult. Hazatérése után, 1673-tól ref. lelkész Rimaszécsen. 1674-ben – az összes mo.-i protestáns papokkal együtt – törvényszék elé idézték Pozsonyban, itt börtönbe vetették; majd gályarabságba hurcolták, ahonnan 1676-ban szabadult ki. Egy ideig külföldön (Svájcban, Németo.-ban, Angliában és Németalföldön) tartózkodott, majd 1678-ban hazatért. Előbb ismét rimaszécsi, 1681-től gyöngyösi 1677–90-ben kassai ref. lelkész, 1690–93-ban Angliában és Németalföldön élt. Mo.-ra visszatérve a kat, és prot. egyházak egyesítésére törekedett. 1694-ben áttért a kat. vallásra. I. Lipót császártól évdíjat nyert. 1696-ban Rómába ment, s itt kat. teológiai, jogi és filozófiai doktorátust szerzett. 1699-től jogtanár a nagyszombati ak.-n, s egyúttal a káptalani levéltár őre. Számos latin és m. nyelvű teológiai értekezést írt. Összehasonlító nyelvtudományi munkájában (Origines Hungaricae, Franeker, 1693) délibábos szófejtésekkel a magyar–zsidó nyelvrokonságot bizonygatta.
Irodalom: Fallenbüchl Ferenc: O. F. F. élete és irodalmi működése (Esztergom, 1899).

Csopey László
Született–meghalt: (Ramocsaháza, 1856. okt. 1. – Bp., 1934. jún. 23.)
Foglalkozása: pedagógus, fordító
Élete: A bp.-i egy.-en 1883-ban tanári oklevelet szerzett. 1879-től a miniszterelnöki fordító-osztályon rutén-orosz fordító, 1883–1925-ben bp.-i gimn. tanár. Több éven át a Nemzet munkatársa. 1885-ben a Magyar Ifjúság Lapja szerk.-je, 1896-tól 1905-ig a Természettudományi Közlöny társszerk.-je. Természettudományi és szépirodalmi műveket fordított, elsősorban oroszból (Gogol, Turgenyev, Tolsztoj), jelentős érdemei vannak az orosz irodalom megismertetésében. 1883-ban rutén-m. szótárt és több rutén tankönyvet adott ki.

Mikesy Sándor
Született–meghalt: (Bp., 1917. okt. 1. – Bp., 1975. jan. 8.)
Foglalkozása: nyelvész
Élete: A bp.-i egy.-en szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet (1940) és doktori diplomát (1941). 1943-tól a bp.-i tudományegy., utóbb Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Magy. Nyelvtudományi Intézetében tanársegéd; 1950-ben Tito melletti állásfoglalása miatt elbocsátották és a következő évben kitelepítették Bihar m.-be. 1953-ban visszatérhetett Bp.-re, s az MTA Nyelvtudományi Intézetében külső munkatárs, 1955-től adminisztrátor. 1957-től az ELTE magy. nyelvtörténeti és nyelvjárástani tanszékén könyvtáros, majd 1973-tól tudományos munkatárs. Haláláig a Magy. Nyelv technikai szerk.-je volt. Szűkebb szakterülete a névkutatás, eleinte inkább a helyneveké, később a személyneveké és főleg a keresztneveké. Kb. 300 kisebb-nagyobb cikket írt a Magy. Nyelvbe, Magy. Nyelvőrbe, a svájci Onomába. Utóbbi folyóiratban tette közzé 1953-tól a Bibliographia Onomastica Hungaricát. Elsősorban az etimológiai problémák érdekelték, de ezt mindig kiegészítette a környezetre, a művelődés- és családtörténetre vonatkozó adatokkal. A veszprémmegyei lexikonban a ma élő családneveket dolgozta fel.
Fő művei: Szabolcs vármegye középkori víznevei (Bp., 1940).
Irodalom: Pusztai Ferenc: M. S. (Magy. Nyelv, 1975. 1. sz.); Benkő Loránd: M. S. (Magy. Nyelvőr, 1975. 1. sz.).

Bese Lajos, 1958-ig Ligeti
Született–meghalt: (Békéscsaba, 1926. okt. 1. – Bp., 1988. jún. 18.)
Foglalkozása: nyelvész, mongolista, a nyelvtudományok kandidátusa (1965)
Élete: 1945–50-ben végezte egy.-i tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en, 1951-ben mongol-madzsu szakon szerzett oklevelet. Egyetemistaként a Kőrösi Csoma Sándor Népi Kollégium tagja volt, ahonnan 1949-ben kizárták. 1948-tól az MDP tagj a lett, 1950 tavaszán kizárták. 1951-ben és 1952-ben az Orsz. Könyvtári Központ, 1951-ben az MTA Könyvtárának ideiglenes alkalmazottja. 1952-ben politikai okokból a tudományos pálya elhagyására kényszerült. 1952–53-ban a bp.-i Magy. Acélárugyárban segédmunkás, 1953–54-ben az Építésügyi Min. 30/1. sz. Vállalatánál, 1954–55-ben 30/3. sz. Vállalatánál, 1956–57-ben az Egyesült Izzóban, 1957-ben a bp.-i Cserépkályhaépítő KTSz-ben kőműves. Fizikai munkavállalása idején kőműves szakképesítést szerzett. 1958–61-ben az MTA Könyvtára Keleti Gyűjteményében tudományos könyvtáros. 1961-től a gyűjteményvezetője; 1982-től az MTA Orientalisztikai Munkaközösségének tudományos főmunkatársa. Többször járt kutatóúton Mongóliában és a SZU-ban. 1974–75-ben a California Egy. (USA) vendégprofesszora volt. Tanulmányai főként az Acta Orientalia c. folyóiratban jelentek meg. Elsősorban a mongol nyelv kérdéseivel foglalkozott; emellett vizsgálta a mandzsu nyelvet, valamint a mongol vallástörténet, hit-és hiedelemvilág egyes problémáit.
Irodalom: Ecsedy Ildikó: In memoriam, B. L. (Keletkutatás, 1989. ősz).

Szabó József
Született–meghalt: (Gérce, 1789. okt. 2. – Sopron, 1885. jún. 8.)
Foglalkozása: tanár, nyelvész
Élete: A soproni ev. líceumban, 1816-ban Jénában, 1817-ben Göttingenben tanult, ahol barátságba került Kőrösi Csorma Sándorral, 1817-től 1853-ig a soproni ev. líceum tanára, 1829-től 1833-ig a tanítóképző tanfolyam vezetője is volt. A főleg tudománytalan etimológiák segítségével alkotott ún. „délibábos” nyelvészet egyik jellegzetes képviselője. Ugyanekkor azt is hirdette, hogy az ázsiai nyelveket feldolgozni elsősorban a m. tudomány feladata.
Fő művei: A hősi magyar név s eredeti méltóságának kivívása (Sopron, 1825); A dicső magyar szó s nyelv őskorú régisége (Sopron, 1829); Monumenta linguae ac literaturae Hungarorum in antiquitate vetusta (Sopron, 1833); A magyar nyelv keleti emlékei (I–II. füz. Sopron, 1844, 1862).

Volf György
Született–meghalt: (Törökbálint, 1843. okt. 3. – Bp., 1897. szept. 13.)
Foglalkozása: nyelvész, az MTA tagja (l. 1877, r. 1894)
Élete: Bp.-en végezte egy.-i tanulmányait, 1872-től tanár Budán, majd 1890-től a bp.-i tanárképző intézet gyakorló főgimn.-ában ig. Tanulmányaiban főleg a régi m. műveltség és nyelv tanulmányozásával foglalkozott, de figyelme a nyelvhelyesség kérdéseire és a nyelvújítás bírálatára is kiterjedt. Ő szerk. a 15 kötetből álló Nyelvemléktárt (az I. és XV. kivételével). Egy ideig részt vett a Nyelvtörténeti Szótár szerkesztésének munkálataiban is.
Fő művei: Bátori László és a Jordánszky-Codex (Bp., 1879); Az Ehrenfeld- Codex (Bp., 1881); Kiktől tanult a magyar nép olvasni? (Bp., 1885); Régi magyar nyelvemlékek (I–II., Bp., 1888); A magyar helyesírás alapja (Bp., 1894); A honfoglaló magyarok műveltsége (Bp., 1897); Volf György összegyűjtött munkái (I–II., Bp., 1907 és 1914).
Irodalom: V. Gy. (Erdélyi Múz. 1897); N. L. (Négyesy László): V. Gy. (Magy. Paedagogia, 1897); V. Gy. (Pesti Hírlap, 1897, 255. sz.); Sebestyén Károly: V. Gy. (Bpesti Hírlap, 1907. szept. 14.); Négyesy László: V. Gy. szülőházánál (Akad. Ért., 1907); A budapesti gyakorló főgimnázium értesítője (Bp., 1908).

Muttnyánszky Ádám
Született–meghalt: (Bp., 1889. okt. 4. – Bp., 1976. aug. 2.)
Foglalkozása: gépészmérnök, egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1952)
Élete: Oklevelét a bp.-i József Műegy.-en szerezte (1911). Tanulmányainak befejezése után a műegy. alkalmazott szilárdságtani tanszékén volt tanársegéd, később adjunktus 1920-ig. 1920-tól 1938-ig a Bp.-vidéki Kőszénbánya Rt. pilisvörösvári telepén mérnök, majd üzemvezető főmérnök. 1938-tól a bp.-i műszaki egy.-en adjunktus, majd meghívott előadó és h. tanár. 1942-től nyugdíjba vonulásáig (1959) a műszaki mechanika tanszék vezetője volt.
Fő művei: A drótkötelek élettartama (Technika, 1940 3. sz.); Siklófék laza féktuskóval (Technika, 1941. 10. sz.); Síkban görbe rudakról (Bp., 1942); Statika (egyetemi tankönyv, Bp., 1951); Műszaki lengéstan elemei (Bp., 1952); Szilárdságtan (egyetemi tankönyv, Bp., 1956); Bányászati Kézikönyv I. Kinematika és szilárdságtan (Bp., 1956); Kinematika és kinetika (egy.-i tankönyv, 1957); Műszaki Értelmező Szótár II. Mechanika és Lengéstan (szerk. Palotás L., Bp., 1959).

Ribáry Ferenc
Született–meghalt: (Kolta, 1827. okt. 6. – Bp., 1880. máj. 17.)
Foglalkozása: tanár, történész
Élete: Részt vett a szabadságharcban, fogságba esett. Königgrätzba vitték, majd besorozták közlegénynek az osztrák hadseregbe. 1851-ben szabadult, utána nevelő volt, 1861-től főgimn. h. tanár. 1863-ban tanári oklevelet szerzett, s ugyanakkor r. tanárrá nevezték ki. 1869-ben a pesti egy.-en magántanári képesítést nyert. Ókortörténettel foglalkozott, emellett számos történeti és földrajzi tankönyv szerzője. Baszk nyelvtanát J. Vinson franciára fordította.
Fő művei: Babylonia és Assyria őskori történetének hitelessége (Pest, 1868); Egy lap Egyiptom őskori történetéből (Bp., 1875); A Claudiusok története (Bp., 1876); A legújabb kor története (Bp., 1878); Az ókor története (I–III., Bp., 1879–81).

Kalocsay Kálmán
Született–meghalt: (Abaújszántó, 1891. okt. 6. – Bp., 1976. febr. 27.)
Foglalkozása: orvos, c. egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1958), eszperantó nyelvész
Élete: A bp.-i tudományegy.-en orvosi diplomát szerzett (1916). Tagja volt a Galilei Körnek. 1920-ban került a fővárosi László Kórházba, itt dolgozott 1966-ig, nyugdíjazásáig, 1929-től mint főorvos. Orvosi szakíróként főleg a fertőző betegségekkel foglalkozott, a diftériával és skarláttal, ezek szérumterápiájával (humán lószérumos kezelés), majd a brucellózissal, dizentériával, hastífusszal. 1963-ban egy.-i tanári címet kapott. Az eszperantó irodalom és nyelvészet terén is kiemelkedő és világszerte ismert munkásságot fejtett ki. Az eszperantó nyelvvel még 1911-ben, Miskolcon ismerkedett meg. 1921-ben Mondo kaj Koro (‚Világ és Szív’), 1931-ben Strećita kordo (‚Feszített húr’) címmel kiadták eredeti eszperantó versesköteteit. 1922-ben Baghy Gyula és Schwarz Teodor társaságában eszperantó irodalmi lapot jelentetett meg Literatura Mondo („Irodalmi Világ”) címmel, amelynek megszakításokkal 1948-ig főszerk.-je volt. Számos fordítása népszerűsíti a m. irodalmat antológiákban (Kantata kamparo, népdalok, 1923; Hungara Antologio, 1933). Eszperantóra fordította Petőfi Sándor János vitézét (1923, 1948, ennek alapján készült a mű kínai fordítása); Madách Az ember tragédiáját (1924, 1965); Eterna Bukedo (’Örök csokor’, 1931) c. kötetében 22 nyelvből fordított át verseket eszperantóra, továbbá az Ezopa sagoban ókori fabulákat, Baudelaire és Heine költeményeit, Dante Pokolját, Shakespeare Lear király, Szentivánéji álom, Vihar c. műveit. A Magyar Fertőzőbetegségek Társasága elnöke, haláláig díszelnöke; a Korányi Társaság alapító tagja; a Magyar Eszperantó Szövetség t. elnöke; az Eszperantista Orvosok Világszövetsége m. tagozatának t. elnöke volt. A Magyar PEN-emlékéremmel tüntették ki (1970).
Fő művei: Heveny fertőző betegségek (Müller-féle Belgyógyászat, Bp., 1935); Fertőző betegségek diagnózisa (Müller-féle Diagnosztika, Bp., 1942); A heveny fertőző betegségek tankönyve (Bp., 1956); Rendszeres eszperantó nyelvtan (Bp., 1966).
Irodalom: Ferenczy Imre: Dr. K. K. (Orv. Hetil., 1976); Auld, W.: Enkonduko el Esperanta Antologio (1958); Műfordítók műhelyében. K. K.-nál (Élet és Irod., 1975. 50. sz.); Mátyás István: K. K. (Élet és Irod., 1976. 10. sz.); Varga-Haszonits Zsuzsa: K. K. (Eszperantó Magazin, 1976. 2. sz.).

Nagy Ferenc
Született–meghalt: (Hosszúpereszteg, 1941. okt. 6. – Szigetszentmiklós, 1984. aug. 12.)
Foglalkozása: nyelvész, a nyelvtudomány kandidátusa (1977)
Élete: Tanulmányait 1961–66-ban végezte a bp.-i tudományegy. m., 1964–66-ban alkalmazott és matematikai nyelvészet szakán, 1961–64-ben latin szakon tanult. 1966-ban m. szakos középiskolai tanár, 1968-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en, 1966–68-ban gyakornoki ösztöndíjas az MTA Nyelvtudományi Intézetében. 1969–72-ben a Nyelvtudományi Intézet segédmunkatársa, majd tudományos munkatársa, 1972-től a bp.-i tudományegy. magyar nyelvi tanszékének adjunktusa, majd docense. 1972-től a Belügyminisztérium Bűnügyi Technikai Intézetének segítségével nyelvészszakértői tevékenységet folytatott. 1970–74-ben kvantitatív nyelvészeti előadásokat és gyakorlatokat tartott a bp.-i tudományegy.-en. Kriminalisztikai nyelvészeti munkája során az alkalmazott nyelvészeti szövegvizsgálat módszertanát, a nőies és férfias stílussajátosságokat s egyes műfajok nyelvi-tartalmi tulajdonságait vizsgálta. Magyar nyelvészeti kutatásaiban kezdetben a melléknévképzők gyakoriságával, a magyar képzők szemantikai és transzformációs tipizálásával, a magyar nyelvi humor grammatikai és nyelvstatisztikai kérdéseivel foglalkozott.
Fő művei: A nyelvi humor főbb típusai (Bp., 1968); Kriminalisztikai szövegnyelvészet (Bp., 1980).
Irodalom: Fábián Pál: N. F. (Magy. Nyelv, 1985. 2. sz.).

Horváth János, ifj.
Született–meghalt: (Bp., 1911. okt. 7. – Bp., 1977. febr. 3.)
Foglalkozása: filológus, egyetemi tanár, az irodalomtudományok doktora (1954), Kossuth-díjas (1955)
Élete: A bp.-i tudományegy.-en szerzett tanári oklevelet (1935). 1941-ben doktorált, 1938-tól a bp.-i egy.-en előadó, proszeminárium vezető. (Horváth János egy.-i tanártól az ifj. jelöléssel különböztette meg magát, műveit is így publikálta.) 1941–42-ben ösztöndíjas a müncheni egy.-en, középkori latin filológiát tanult. Az irodalomtudományok kandidátusa (1952), egy.-i docens címet kapott, 1962-től egy.-i tanár, 1972-től a latin tanszék vezetője Bp.-en. Tudományos munkásságának fő területe a középkori latin nyelv s ezen belül a mo.-i latin nyelvű irodalom. Foglalkozott Gellért püspök legendáival, a m. történeti gestákkal, – jelentős eredményeket ért el az Anonymus-kutatásban, – folytatta a középkori latinság szótárának szerkesztését és megindította a munkát Janus Pannonius műveinek kritikai kiadására. Elkészítette a Budai Krónika és Thuróczy János magyar krónikájának fordítását. Mint a latin tanszék vezetője kitartóan szorgalmazta a középisk.-i és egy.-i klasszikus latin-oktatás fejlesztését.
Fő művei: Calanus püspök és a Vita Attilae (Bp., 1941); Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái (Bp., 1954); Legrégibb magyarországi latin verses emlékeink (Bp., 1956); A Gellért-legendák forrásértéke (Bp., 1958); P. mester és műve (Irod. tört. Közl., 1966. 1. sz.); Középkori kútfőink kritikus kérdései (szerk., Bp., 1974); Anonymus és a Kassai kódex (Bp., 1974).
Irodalom: Harmatta János: H. J. emlékezete (Antik Tanulm., 1977); V. Kovács Sándor: H. J. (Irod. tört. Közl., 1977. 3. sz.).

Gillemot László
Született–meghalt: (Bp., 1912. okt. 7. – Bp., 1977. aug. 20.)
Foglalkozása: gépészmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1949, r. 1965), Kossuth-díjas (1949, 1957).
Élete: ~ Ferenc sportújságíró fia. A bp.-i József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egy.-en 1935-ben gépészmérnöki, 1941-ben műszaki doktori diplomát szerzett. Pályája kezdetén néhány hónapig a Standard Villamossági Rt. mérnöke, utána haláláig a bp.-i műegy.-en működött. 1940-ig tanársegéd, adjunktus (1940–44), helyettes (1944–47), ny. rk. (1947–49), 1949-től tanszékvezető egy.-i tanár. 1954–57-ben rektor, 1965–67-ben tudományos rektorh. Egy.-i tanári feladatköre megtartásával fontos műszaki megbízásokat is teljesített: 1947–48-ban a Nehézipari Központ műszaki fejlesztési osztályának volt vezetője, 1949–1952 között a Vasipari Kutató Intézet, 1948-tól 1969-ig a Fémipari Kutató Intézet ig.-ja volt. Nevéhez fűződik a modern m. fémipari és kohászati kutatás alapjainak megteremtése: anyagszerkezettani és anyagvizsgálati kutatásai úttörő jellegűek voltak, ugyancsak jelentősek a hegesztések röntgenvizsgálatával kapcsolatos kutatásai. Élete utolsó szakaszában az ipari és tudományos műszaki kutatómunka elvi-módszertani kérdéseivel is foglalkozott. 1969-ben a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Ak. l. tagjává választotta. Számos tudományos és társadalmi egyesületben vállalt vezető tisztségeket. Elnöke volt az MTA Kohászati Főbizottságának, tagja a Fővárosi Tanácsnak, a Hazafias Népfront Nagy-Budapesti Bizottsága elnökségének, az Országos Béketanácsnak. Az MTA Gépészeti-Kohászati Szakcsoport, a Gépipari Tudományos Egyesület Anyagvizsgáló Szakosztályának elnöke, a Tudományos és Felsőoktatási Tanács, az Orsz. Műszaki Fejlesztési Bizottság kinevezett tagja, szerkesztő bizottsági tagja volt az Acta Technicának. Kitüntették az Ordre du Mérite pour la Recherche et ľ Invention parancsnoki fokozatával Párizsban (1966), a Pattantyús Á. Géza-díjjal (1958), a Bánki Donát-emlékéremmel (1975).
Fő művei: A hegesztés röntgenvizsgálata (Bp., 1941); Műszaki röntgenvizsgálat (Bp., 1942); Fémek technológiája 1. Fémek alakítása hőhatással (Bp., 1947); Anyagvizsgálat (Bp., 1949); Metallográfia és anyagvizsgálat (Bp., 1952); Vas- és fémipari anyagismeret (Kerpely Kálmánnal, Bp., 1952); Szerkezeti anyagok technológiája (I–II., Bp., 1954–60); Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat (Bp., 1967); Műszaki Értelmező Szótár 11.; Bevezetés az ipari kutatómunkába (szerk. Mészáros Sándorral, Bp., 1967); Proceedings of the Research Institute for Non-Ferrous Metals (szerk. Bp., 1971); Mechanikai technológia 1. Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat (szerk., Bp., 1960); Műszaki Értelmező Szótár 12. Mechanikai technológia. 2. Technológiai műveletek (szerk., Bp., 1960); The influence of tensile testing machine hardness on the flow curwe (klny., Bp., 1968).
Irodalom: Lévai András: G. L. (Magy. Tud., 1978. 1. sz.).

Wagner Károly
Született–meghalt: (Aknasugatag, 1830. okt. 8. – Bp., 1879. dec. 21.)
Foglalkozása: erdőmérnök
Élete: A selmecbányai ak.-n 1850-ben végzett. 1859-ben kinevezték a selmecbányaiak, segédtanárának. 1864-ben Nagybányára helyezték át. 1866-ban a keszthelyi gazdasági tanintézet erdészeti tanára, 1867-ben a selmecbányai ak. tanára, erdőtanácsos. 1871-ben a pénzügymin. erdészeti osztályára került, amelyet haláláig vezetett. 1862-ben Divald Adolffal megalapította az Erdészeti Lapokat, 1866-tól az Orsz. Erdészeti Egylet alelnöke volt. Bedő Alberttel, Divald Adolffal együtt készítette elő az 1877-i erdőtörvényt.
Fő művei: Segédtáblák erdőszök és erdőbirtokosok számára… (Divald Adolffal, Selmecz, 1864); Magyar-német és német–magyar erdészeti műszótár (Divald Adolffal, Pest, 1868); A Lo-Presti pálya, mint erdei szállítási eszköz (Pest, 1871).
Irodalom: W. K. (Ellenőr, 1879); W. K. (Vasárnapi Újság, 1879. 52. sz.); W. K. (Erdészeti L. 1880. 1. sz.)

Zsirai Miklós
Született–meghalt: (Mihályi, 1892. okt. 10. – Bp., 1955. szept. 9.)
Foglalkozása: finnugor nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1932, r. 1945, ig. 1945), Kossuth-díjas (1949)
Élete: Egy.-i tanulmányait 1912-ben kezdte a bp.-i tudományegy. bölcsészeti karán mint az Eötvös-kollégium tagja. Az I. világháborúban katonai szolgálatra vonult; 1915-ben a Przemyśl melletti ütközetben orosz hadiíogságba került, 1920-ban tért haza Ny-Szibériából. Egy.-i tanulmányait folytatva, 1922-ben bölcsészdoktori diplomát szerzett, 1921-től az MTA főtitkári irodájának vezetője, 1924-től az Eötvös-kollégium tanára. 1932-től a bp.-i egy.-en ny. rk., 1935-től ny. r. tanár, a finnugor intézet vezetője, 1944–52 között a Magyar Nyelvtudományi Társ. elnöke. 1932–36-ban a Magyarosan c. nyelvművelő folyóirat szerk.-je, ill. társszerk.-je. 1935-től 1953-ig a Nyelvtudományi Közleményeket is szerk. Kiadta Reguly Antal és Pápay József osztják gyűjtésének egy részét. Fő kutatási területén, a finnugor nyelvtudományon kívül a m. nyelvtudomány számos problémájával, az általános nyelvészet kérdéseivel és a m. nép történetének vizsgálatával is foglalkozott. Jelentős nyelvművelő munkássága is. A szovjet nyelvészeti irodalom eredményeit elsők között ismertette 1945 után.
Fő művei: Jugria (Bp., 1930); Finnugor rokonságunk (Bp., 1937. az MTA nagyjutalommal jutalmazta 1939-ben); Osztják hősénekek (I. Bp., 1944, II., Bp., 1951, magyar és német átírásban, tudományos bevezetéssel); A modern nyelvtudomány magyar úttörői. Sajnovics és Gyarmathi (Bp., 1952); A finnugorság ismertetése (Bp., 1952).
Irodalom: Nagy J. Béla: Zs. M. (Magy. Nyelv, 1955); Bóka László: Zs. M. (Csillag, 1955); Zs. M. irodalmi munkássága (Nyelvtud. Közl. 1955); Lakó György: Zs. M. emlékezete (Bp., 1956); Pais Dezső: Zs. M. (Magy. Nyelv, 1959. 3. sz.)

Sághelyi Lajos
Született–meghalt: (Temesvár, 1893. okt. 11. – Bp., 1975. dec. 29.)
Foglalkozása: tanár, tankönyv- és pedagógiai szakíró
Élete: Tanítói oklevelet szerzett (1912), s a temesvári elemi iskolában tanított (1912–14). Az I. világháborúban katona, leszerelése után a bp.-i Áll. Polgári Iskolai Tanárképző Főisk.-n magyar–német–történelem-földrajz szakos tanári oklevelet nyert (1919). A Bp., IX. ker. Knézich u.-i polgári fiúisk. tanára, majd a Bp., IX. ker. Mester u.-i polgári leányiskola h. ig.-ja volt. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en bölcsészdoktorrá avatták (1923). Polgári isk. ált. tanulmányi felügyelő a tanker.-i főigazgatóságon (1934–47). Szerk. az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny (1927–33), az Üvegesek Lapja c. szaklapokat (1927–46). 1945 után a dolgozók ált. isk.-jában és technikumában ált. isk. ig., illetve tanár nyugdíjazásáig (1958). Polgári iskolai tankönyvek, didaktikai, módszertani tanulmányok és cikkek szerzője. 1955–56-ban az Oktatásügyi Min. megbízásából ált. isk. kísérleti nyelvtankönyvet írt.
Fő művei: A magyar polgári iskola hatvan éves múltja (Bp., 1929); A németországi középfokú gyakorlati iskolázás szervezete (tanulmány, Bp., 1929); Ausztria és Svájc polgári iskolái (tanulmány, Bp., 1930); A magyar üvegesipar története (Bp., 1938); A nyelvhelyesség tanítása a székesfővárosi polgári iskolákban (Bp., 1939); Gyakorlati útmutató a földrajz tanításához (Bp., 1943); Az üvegmívesség könyve (Bp., 1948); Üvegezés (Szilasi Ferenccel, Bp., 1959).

Poór Imre
Született–meghalt: (Dunaföldvár, 1823. okt. 13. – Bp., 1897. aug. 20.)
Foglalkozása: orvos, bőrgyógyász, az MTA l. tagja (1864)
Élete: ~ Ferenc orvos apja. Mint kegyesrendi szerzetes gimn. tanár volt. A szerzetesrendet otthagyva, 1848-ban beállt honvédnek. A szabadságharc után a pesti egy.-en végzett orvosi tanulmányokat 1855-ben szerzett orvosi oklevelet. 1857-től tanársegéd a pesti belklinikán. 1859-ben a bőr- és nemi betegségek kórtanának magántanára. Ugyanekkor megszervezte a Rókus Kórház bőrgyógyászati osztályát, amelynek 1861-ben főorvosa lett. 1871-től egy.-i c. rk. tanár. 1857–59-ben az Orvosi Hetilap társszerk.-je, 1861-ben megalapította a Gyógyászat c. hetilapot. Mint annak szerk.-je (1861–74) és az Orvoskar ún. konzervatív szárnyának egyik vezetője élesen szemben állott a Balassa János, Markusovszky Lajos, Kordnyi Frigyes által vezetett orvoskari haladó szárnnyal, ami a Gyógyászat és az Orvosi Hetilap hasábjain gyakori vitákban is megnyilvánult. Felismerte a lupus vulgaris és scrophulosis összefüggését. Nékám Sándorral elkészítette az orvosi műszavak zsebszótárát.
Fő művei: A keletindiai hányszékelés (Pest, 1860); A görvégek (Pest, 1860); Az iblany hatása a bujakórban (Gyógyászat, 1872).

Török József
Született–meghalt: (Alsóvárad, 1813. okt. 14. – Debrecen, 1894. márc. 14.)
Foglalkozása: orvos, természettudós, tanár, az MTA tagja (l. 1843, r. 1858)
Élete: ~ Pál ref. püspök öccse. 1836-tól Pesten orvosi tanulmányokat folytatott, 1842-ben lett orvosdoktor. Ezután Berlinben, Párizsban (főleg sebészetben) képezte tovább magát. 1843-ban megszerezte Pesten a sebészdoktori képesítést és gyakorló orvos lett. 1845-ben a Természettudományi Társ. másodtitkára. 1848-tól a debreceni főisk.-n a vegy-, növény- és ásványtan r. tanára. 1849. jan.-ápr.-ban a két debreceni tábori kórház főorvosa, máj.-tól a belügymin. egészségügyi osztályán min. tanácsos volt. A szabadságharc bukása után visszatért a tanszékre, majd a jogak. átszervezése után, 1860-ban a törvényszéki orvostan és közegészségtan r. tanára lett.. Tanári működése mellett orvosi gyakorlatot is folytatott. Orvosi-egészségügyi és természettudományi munkákat írt. 1841–45-ben szerk. (Montedegoi Alberttel) a Zenetudományi Társulat Évkönyvének I. kötetét, 1847-i és 1848-i Naptárát. Bugát Pál munkatársaként összegyűjtötte a Természettudományi Szóhalmazba a m. irodalomban megjelent természettudományi és orvosi műszavakat, a m. nyelv szótára számára pedig a vegytani műszavakat (és ezeket magyarázatokkal is ellátta).
Fő művei: Magyarország közgazdaságilag nevezetes termékeiről (Buda, 1844); A két magyar haza…gyógyvizei és fürdőintézetei… (Pest, 1848); A természettudományok elhanyagolásának káros következményeiről hazánkra nézve (Debrecen, 1848); Népszerű ember-élettan (Debrecen, 1881).
Irodalom: Hőgyes Endre: T. J. (MTA Emlékbeszédek, Bp., n899); T. J. (Term. tud. Közl. 27. és 31. évf.); Kálmánchey Endre: T. J. 1813–1894 (Term. tud. Közl. 1965. 9. sz.).

Schmidt Henrik
Született–meghalt: (Újverbász, 1877. okt. 14. – Szeged, 1953. dec. 18.)
Foglalkozása: nyelvész, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1923)
Élete: 1899-ben Bp.-en – mint az Eötvös-kollégium tagja – tanári és bölcsészdoktori diplomát szerzett. Hat évig Tisza István fiának nevelője. E hat év alatt a lipcsei, berlini és heidelbergi egy: eken végzett tanulmányokat. 1907-től a bp.-i Kereskedelmi Ak.-n, 1910-ben a debreceni ref. főisk.-n a német nyelv és irodalom tanára. 1911-től 1946. dec.-ig a kolozsvári, ill. a szegedi egy. tanára; 1945 után már nem működött. 1932–1933-ban az egy. rektora. Főleg a mo.-i németek eredetét és művelődési viszonyait vizsgálta szóföldrajzi és településtörténeti alapon.
Fő művei: A hangváltozás törvényszerűségéről a középfelnémet nyelvjárások alapján (Nyelvtud. Közl. 1906); Die deutschen Mundarten (Pécs, 1928); Haus und Hof der Donauschwaben Deutsch-Ungarische Heimatsblätter, II. 1930).

Kertész Manó
Született–meghalt: (Orosztony, 1881. okt. 15. – Bp., 1942. márc. 4.)
Foglalkozása: nyelvész, tanár
Élete: Tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte. Főleg finnugor mondattannal, nyelvjárási kérdésekkel és a m. szókincs történetének kutatásával foglalkozott. 1912-ben Sámuel-díjat, 1913-ban, 1917-ben Marczibányi-díjat nyert és Baumgarten-díjban is részesült.
Fő művei: M. A zalavidéki nyelvjárás (Bp., 1903); Analógia a mondatszerkesztésben nyelvtörténeti és lélektani szempontból (Bp., 1905); Az egyenrangú mondatrészek történetéhez (Bp., 1910); A finn-ugor dualis (Bp., 1913); Finn-ugor jelzős szerkezetek (Bp., 1914); Szokásmondások (Bp., 1922); Szállok az Úrnak (Bp., 1933).
Irodalom: Nyíri Antal: K. M. emlékezete (Magy. Nyelvőr, 1953. 3–4. sz.); Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Bp., 1962).

Danczi Villebald József
Született–meghalt: (Kürt, 1910. okt. 16. – Győr, 1977. dec. 21.)
Foglalkozása: bencés tanár, nyelvész
Élete: A pannonhalmi Szt. Benedek-rend tagja lett (1931). Bp.-en, Prágában, Pozsonyban tanult, a bp.-i tudományegy.-en magyar és szláv nyelvészetből doktorált. 1941-től Pannonhalmán a gimn. és a főisk. tanára volt. 1949-től Balatonendréden plébános, 1951-től Győrött áll. iskolákban oroszt tanított. 1963–1973 között a győri Czuczor Gergely bencés gimn. ig.-ja és házfőnöke, 1973-tól orosztanár volt. A nyelvjáráskutatás témaköréről jelentetett meg nyelvészeti dolgozatokat. A Studia Slavica hasábjain Lomonoszov mo.-i kézírásos művét elemezte.
Fő művei: A kürti nyelvjárás hangtana, fonetikai és fonológiai vizsgálata (Bp., 1939); A kiskunhalasi nyelvjárás hangtanához (Magy. Nyelv, 1940); Népi növénynevek Kürtről (Magy. Nyelv, 1943); Orosz nyelvkönyv a katolikus általános iskolák V. és VI. osztálya számára (Bp., 1947); Szövegmutatvány a kürti nyelvjárásról (Magy. Nyelv, 1956).
Irodalom: Cziráki László: D. V. halálára (Új Ember, 1978. jan. 22.); D. V. (Új Ember, 1978. 4. sz.); Úrhegyi Emília: D. V. J. (Magy. Nyelv, 1978. 2. sz.).

Csatkai József
Született–meghalt: (Bánfalu, 1893. okt. 17. – Szombathely, 1937. szept. 17.)
Foglalkozása: tanár, eszperantista, ido-mozgalmi vezető
Élete: A bp.-i műegy.-en kémia szakot, s ugyanitt 1914-ben ido-tanfolyamot is végzett. 1918–20-ban a kecskeméti, 1920-tól a szombathelyi főreál-isk. kémia-, természetrajz- és zenetanára. Eszperantista tevékenysége nyomán a húszas években Szombathely vált az eszperantó nyelv megreformálását célzó ido-mozgalom mo.-i központjává, az Ido Világnyelv Mo.-i Szövetsége székhelyévé. Munkásságának köszönhetően 1930-ban Sopront, 1937-ben pedig Szombathelyt választották a nemzetközi ido-kongresszusok színhelyévé. 1925–35-ben a mo.-i szervezet alelnöke, 1935-től elnöke volt. A Szombathelyen megjelenő Avance (1921) és Ido Vivo (1934–37) ido-folyóiratokat szerk.
Fő művei: Az ido világnyelv tankönyve (Petrányi Istvánnal, Szombathely, 1924); Az ido világnyelv kézi szótára. Magyar-ido rész (Horovitz Lászlóval, Szombathely, 1932).

Cserey Adolf
Született–meghalt: (Besztercebánya, 1851. okt. 18. – Bp., 1918. júl. 18.)
Foglalkozása: botanikus és entomológus
Élete: Mint cisztercita szerzetes 1875-ben a bp.-i egy.-en tanári, 1881-ben doktori oklevelet szerzett természet- és földrajzból, később kémiatanári oklevelet is. 1874-től Pécsett, 1879-től Baján, 1880-tól Székesfehérvárott tanított: 1884-ben kilépett a rendből és Szegeden újságíró, majd 1885-től nyugdíjazásáig, 1921-ig ismét tanár. Ásványtani és florisztikai tanulmányai jelentéktelenek, de Növényhatározója évtizedeken át jó szolgálatot tett. Írt a Tudományos Zsebkönyvtár számára Ásvány-, Lepke- és Kis növényhatározót, Növényszótárt is, ezek számos kiadásban jelentek meg.
Fő művei: Növényhatározó (Selmecbánya, 1887, 4. kiad. 1906).
Irodalom: Girsik Géza: Cs. A. (11. kerületi állami reálisk. ért. Bp., 1922.)

Földessy Gyula
Született–meghalt: (Nyíregyháza, 1874. okt. 18. – Bp., 1964. dec. 18.)
Foglalkozása: irodalomtörténész, az MTA l. tagja (1960), Kossuth-díjas (1951)
Élete: A bp.-i egy.-en szerzett tanári és ugyanott 1902-ben bölcsészdoktori oklevelet. 1900 után Bp.-en főreáliak. tanár. 1946-ban nyugalomba vonult. Az elsők között volt, aki felismerte Ady költészetének nagy nemzeti értékét és harcolt annak elismeréséért. Ady baráti köréhez tartozott. Számos Ady-kötetet rendezett sajtó alá, több kötethez írt tanulmányt. Ő szerk. Dóczy Jenővel az Ady Múzeum c. kiadvány köteteit felvetette Petőfi- és Ady-szótár készítésének gondolatát. Fordítói munkásságot is fejtett ki: többek közt lefordította Goethe Faustját.
Fő művei: Petőfi elbeszélő költészete (Bp., 1902); Arany János az ember és a költő (Bp., 1917); Ady Endre (tanulmány, Bp., 1919); Ady-tanulmányok (Bp., 1921); Újabb Ady-tanulmányok (Berlin, 1927); Ady az ember és a költő (Bp., 1943); Ady minden titkai (Ady-kommentárok, Bp., 1949, 1962).
Irodalom: Pataky László: Az Ady-versek poétaadminisztrátora F. Gy. Ady-tanulmányainak bibliográfiája (Eger, 1956); Kardos László: F. Gy. (Magy. Tud. 1965. 5. sz.); Kardos László–Komlós Aladár–Tiborc Zsigmond: Búcsú F. Gy.-tól (MTA Nyelv- és Irod. Oszt. Közl. 1966. 1–4. sz.).

Bocsor István
Született–meghalt: (Enying, 1807. okt. 18. – Pápa, 1885. jún. 3.)
Foglalkozása: pedagógus, író
Élete: Pápán tanult teológiát és jogot. 1835-ben lett tanár. Ugyanebben az évben Berlinbe ment s ott folytatta tanulmányait. Mint a hegeli bölcselet híve tért haza 1837-ben. A pápai kollégiumban a m. közjogot és történelmet tanította. 1845-ben ügyvédi oklevelet nyert. 1848-ban az enyingi kerületet képviselte az ogy.-en. A szabadságharc bukása után kizárólag az irodalomnak élt. Több tárgyból írt tankönyvet. Latin nyelvtana öt kiadást ért el.
Irodalom: Emlék, B. I. főisk. tanár ... pápai főisk.-ban eltöltött félszázados tanári működése ... alkalmából (Pápa, 1882); Bíró Sándor: Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében (Bp., 1960).

Tóth Béla
Született–meghalt: (Pest, 1857. okt. 20. – Bp., 1907. márc. 3.)
Foglalkozása: író, újságíró
Élete: ~ Kálmán és Majthényi Flóra írónő fia. Természettudományi és orvosi tanulmányai után bejárta a Balkánt, Egyiptomot. Hazatérve újságíró lett, a Függetlenség, a Budapesti Hírlap, a Pesti Hírlap munkatársa. Politikai írásaiban gyakran bírálta kora társadalmának visszásságait. Nyelvészeti cikkeivel Szarvas Gábor nyelvtisztítási törekvéseit támogatta. A m. szólások, anekdoták gyűjtésében kifejtett tevékenysége mellett különösen értékes, mint kortörténeti dokumentum, a magyar anekdota kincse. Sokat fordított olasz és francia írók műveiből.
Fő művei: Konstantinápolyi emlékek (Bp., 1877); Tollheggyel (tárcák, rajzok, Bp., 1882); Szájrul-szájra (A magyarság szállóigéi, Bp., 1895); A boldogasszony dervise és egyéb históriák (elb., Bp., 1897); Oroszország (Úti vázlatok az 1897. évi moszkvai orvosi kongresszusról, Bp., 1898); Magyar ritkaságok (Curiosa Hungarica, Bp., 1899); A magyar anekdotakincs (I–VI., Bp., 1898–1903); 100 Esti levél (Bp., 1903); Szálló igék lexikona (Bp., 1906).
Irodalom: Schöpflin Aladár: Írók, könyvek, emlékek (Bp., 1925); Nagy János: T. B. élete ésmunkássága (Bp., 1932).

Szidarovszky János
Született–meghalt: (Bp., 1881. okt. 20. – Bp., 1947. dec. 30.)
Foglalkozása: nyelvész, az MTA l. tagja (1935)
Élete: Középisk. tanári (1905) és bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1904). Vidéken volt tanát 1905-től, 1914–20-ban bp.-i főgimn. tanár. 1920-tól 1940-ig, nyugdíjazásáig a bp.-i tanárvizsgáló bizottság tagja. 1924–41-ben az indogermán összehasonlító nyelvtudomány tanszéken előadó, ill. helyettes tanár. 1929-ben tanárképző intézeti tanár. Az összehasonlító indoeurópai nyelvészet művelője. Latin filológiával foglalkozott, majd egyre inkább a származtató nyelvészet kérdései felé fordult.
Fő művei: A görög és latin nyelv hang- és alaktana (I–II., Bp., 1932 – 35).
Irodalom: Sz. J. (Akad. Ért. 1947); Harmatfa János: Sz. J. (Antik Tanulm. 1954. I., 1–3. füz.)

Szilasi Móric
Született–meghalt: (Szilasbalhás, 1854. okt. 20. – Kolozsvár, 1905. máj. 15.)
Foglalkozása: egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1902)
Élete: A bp.-i és német egy.-eken indogermán nyelvészetet és klasszika-filológiát tanult. Hazatérve gimn., majd Eötvös-kollégiumi tanár, 1903-tól a kolozsvári egy.-en a m. nyelvészet és összehasonlító nyelvtudomány r. tanára. Vogul (manysi) szójegyzéke és cseremisz (mari) szótára az összehasonlító nyelvészet segédeszköze. Írt iskolai tankönyveket, nyelvhasonlító dolgozatai a Nyelvtudományi Közleményekben jelentek meg.
Fő művei: Vogul szójegyzék (Bp., 1896); Cseremisz szótár (Bp., 1901); Adalékok a finn-ugor palatalis mássalhangzók történetéhez (Akad. Ért. 1904. I. füzét).

Ballagi Aladár
Született–meghalt: (Kecskemét, 1853. okt. 24. – Bp., 1928. jún. 21.)
Foglalkozása: történész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1884; r. 1904)
Élete: Ballagi Mór fia. Tanulmányait a bp.-i és a heidelbergi egy.-en végezte. A bp.-i ref. gimn., majd a sárospataki ak. tanára. 1877-ben bp.-i egy.-i magántanár. 1880-tól helyettes, 1889-től 1924ig az újkori egyetemes történelem ny. r. tanára a bp.-i egy.-en. 17–18. sz.-i egyetemes történettel, külföldi m. vonatkozásokkal, m. művelődéstörténettel, nyelvészettel foglalkozott. Szekfű Gyulával sajtóvitát folytatott a Rákóczi-kérdésben. 1905-től 1910-ig függetlenségi párti képviselő volt.
Fő művei: A magyar kir. testőrség története, különös tekintettel irodalmi működésére (Pest, 1872); A magyar nyomdászat történelmi fejlődése 1472–1877 (Bp., 1878); Régi magyar nyelvünk és a nyelvtörténeti szótár (I. 1/2. rész, Bp., 1904–1911); Az igazi Rákóczi (Bp., 1916); XII. Károly és a svédek átvonulása Magyarországon. 1709–1715 (Bp., 1922); Buda és Pest a világirodalomban 1473–1711 (I., Bp., 1925); Élő tanítások (egyetemi előadásai, Sárkány József életrajzi bevezetésével, Bp., 1934.)
Irodalom: Balanyi György: B. A. (Századok, 1928. 7–8. sz. nekrológ); Zolnai Béla: Thaly, Ballagi, Riedl (Irod. tört. 1961. 3. sz.).

Teleki József, gróf
Született–meghalt: (Pest, 1790. okt. 24. – Pest, 1855. febr. 15.)
Foglalkozása: Erdély kormányzója, történetíró, az MTA tagja (ig. 1830 t. 1838)
Élete: László gr. (1764–1821) fia, ~ László gr. (1810–1861) féltestvére. Kolozsvári és pesti jogi tanulmányai után Pest vm., majd 1810-ben a budai helytartótanács szolgálatába lépett. 1812-ben külföldi útra indult, 2 évig a göttingeni egy.-en tanult, majd Németo.-ban, Hollandiában, Svájcban és É-Itáliában utazott. 1815-ben tért vissza Mo.-ra. 1824-ben a kir. Tábla bírája és a tiszamelléki ref. egyházkerület és a sárospataki kollégium főgondnoka, 1827-ben Csanád vm.-i, 1830-ban Szabolcs vm.-i főispán, 1832-ben a bécsi m. udvari kancellária tanácsosa. Részt vett az MTA szervezési munkálataiban, 1830-tól haláláig annak első elnöke. 1840-ben koronaőr és 1842-ben Erdély kormányzója. A szabadságharc után visszavonult a politikától és csak a tudománynak élt. Kezdetben nyelvészeti kérdésekkel foglalkozott, majd irodalmi és történelmi tárgyú tanulmányai jelentek meg. 25 évi kutatómunkája után is befejezetlenül maradt nagy műve, a Hunyadiak kora Magyarországon. 25000 kötetes könyvtárát az MTAnak adományozta, így megalapozván az Akadémiai Könyvtárat. Alapítványainak kamatát halála után drámai művek jutalmazására (Teleki-díj), a könyvtár fejlesztésére, ill. a történettudományi osztály céljaira rendelte.
Fő művei: M. Hunyadi János eredete (Pest, 1851); Hunyadiak kora Magyarországon (I–IV., Pest, 1852–1854 és X. Okmánytár, Pest, 1853. Halála után jelent meg az V. 1856 és az Okmánytár XI–XII. kötete, 1855–1857, valamint a VI. 1. része Szabó Károly gondozásában és kiegészítéseivel, 1863).
Irodalom: Toldy Ferenc: Emlékbeszéd gr. T. J. felett (Pest, 1855. Gyász- és emlékbeszédek, I. Pest, 1872); Tompa Mihály: Mit örököl a haza nagy fiai után? Halotti beszéd…gr. T. J. felett Miskolc 1855); Csűry Bálint: T. J. gr. mint nyelvész (Bp., 1909); Ferenczi Zoltán: Az MTA könyvtárának megalapítása (Akad. Ért., 1926); Lukinich Imre: Gr. T. J. (Tükör, 1940); F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig (Bp., 1959).

Moenich Károly
Született–meghalt: (Cifer, 1840. okt. 24. – Székesfehérvár, 1919. jún. 8.)
Foglalkozása: irodalomtörténeti és nyelvészeti író
Élete: Tanulmányait Mohácson, Győrött, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte. 1859-ben rövid ideig kat. papnövendék. 1861–68-ban mint titkár, majd mint gazdatiszt gr. Zichy Károly szolgálatában állt. 1869–73-ban a földművelésügyi min. tisztviselője. 1873–1911 között Székesfehérvár levéltárosa. A korabeli lapokba verseket, nyelvészeti, irodalomtörténeti, és gazdasági cikkeket irt.
Fő művei: M. Magyar Írók Névtára (Vutkovich Sándorral, Pozsony, 1876).

Veres Imre
Született–meghalt: (Orosháza, 1853. okt. 25. – Bp, 1879. febr.)
Foglalkozása: néprajzi gyűjtő, nyelvész
Élete: Tanulmányait a pesti egy. bölcsészhallgatójaként végezte. Egy.-i tanulmányai idején rendszeresen publikált népmeséket a Magy. Nyelvőrben, és munkatársa volt a Magyar Nyelvtörténeti Szótárnak. A Békés vm.-i népköltészeti emlékeket gyűjtötte. A Magy. Nyelvőr III–VII. évfolyamában megjelent népköltészeti gyűjtéseit Péter László összegyűjtve is kiadta (Az Orosházi Szántó Kovács János Múz. Évkve, 1960).
Irodalom: Péter László: V. I. Egy elfelejtett népköltészeti gyűjtő halálának 80. évfordulójára (Ethnographia, 1959).

Országh László
Született–meghalt: (Szombathely, 1907. okt. 25. – Bp., 1984. jan. 27.)
Foglalkozása: filológus, egyetemi tanár, szótáríró, a nyelvtudományok kandidátusa (1957), az irodalomtudományok doktora (1974)
Élete: Egy.-i tanulmányait mint az Eötvös Kollégium növendéke Bp.-en kezdte, majd ösztöndíjjal az USA-ban (Rollins College) fejezte be. 1932-től Bp.-en volt gimn.-i tanár. 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1937-től az Eötvös Kollégium tanára, 1942-től egy.-i magántanár a bp.-i bölcsészkaron (angol irodalomtörténet), majd 1947-től 1950-ig és 1957-től 1969-ig az angol nyelv és irodalom tanszékvezető tanára a debreceni Kossuth Lajos Tudományegy.-en (KLTE). Főszerk.-je volt a hétkötetes Magyar Nyelv Értelmező Szótárának (1950–1962), s közzétett különféle terjedelmű angol–magyar és magyar–angol szótárakat is, melyek egymilliót meghaladó példányszámban jelentek meg. 1963-ban megindította a KLTE angol tanszékének évkönyvsorozatát, a hazai anglisztika egyik legfontosabb fórumát Angol Filológiai Tanulmányok (Hungarian Studies in English) címen. USA-beli tanulmányútjai révén jelentős mértékben járult hozzá az amerikanisztika mo.-i fejlesztéséhez is. Fő kutatási területe az angol és amerikai irodalom története volt, s foglalkozott az angol és m. művelődési kapcsolatok alakulásának egyes korszakaival is. A londoni Institute of Linguists 1970-ben szaktudománya művelésében elért eredményeiért jubiláris aranyérmével tisztelte meg, az angol kormányzat pedig hetvenedik születésnapján, 1977-ben az angol nyelv és kultúra terjesztésében vállalt szerepéért a brit birodalmi lovagrend t. parancsnokává (C. B. E.) nevezte ki.
Fő művei: Az angol regény eredete (Bp., 1941); Shakespeare (Bp., 1944); Az amerikai irodalom története (Bp., 1967); Bevezetés az amerikanisztikába (Bp., 1972); Angol eredetű elemek a magyar szókészletben (Bp., 1977). – Publikációinak könyvészete az Angol Filológiai Tanulmányok 1977/XI. kötetében található.
Irodalom: Kéry László: O. L. köszöntése (Nagyvilág, 1977. 10. sz.); Bakos Ferenc: O. L. (Magy. Nyelvőr, 1984. 2. sz.); Balázs János: O. L., a nyelvész; Egri Péter: O. L. irodalomtörténeti munkásságáról; Abádi Nagy Zoltán: Búcsú O. L.-tól (Filológiai Közlöny, 1984. 3–4. sz.); Pálffy István: O. L. emlékezete (Alföld, 1984. 5. sz.); Kontra Miklós: O. L. (Nyelvtud. Közl., 1985. 1. sz.); Balázs János: O. L. emlékezete (Magy. Nyelv, 1985. 2. sz.); Ruttkay Kálmán: To the memory of O. L. (Hung. Stud., 1985. 2. sz.); Simon Myron: Remembering O. L. (New Hung. Qu., 1987.).

Kubinyi László
Született–meghalt: (Bp., 1927. okt. 26. – Bp., 1973. nov. 30.)
Foglalkozása: nyelvész
Élete: A bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karán folytatta tanulmányait magyar–német szakon (1948–52). A bp.-i ELTE m. nyelvészeti tanszékén volt tanársegéd (1952–58). 1958 nyarától 1963 nyaráig középisk. tanár a bp.-i Eötvös József Gimn.-ban, 1964 őszétől haláláig az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa. A m. nyelv történeti-etimológiai szótára (I–III., Bp., 1967–76) munkatársa, III. kötetének szerk.-je volt. A történeti és leíró nyelvészetnek szinte valamennyi ágát művelte; foglalkozott szótörténettel, történeti hangtannal, alaktannal és mondattannal, nyelvjárástörténeti, névtani, jelentéstani és stilisztikai kérdésekkel.
Fő művei: Anyanyelvünk aranybányájából (Magy. Nyelvőr, 1959); Adalékok a régi Zala megye történeti földrajzához és földrajzi neveinek történetéhez (Magy. Nyelv, 1965).
Irodalom: Benkő Loránd: Búcsú K. L.-tól (Magy. Nyelv, 1974); Szathmári István: Búcsú K. L.-tól (Magy. Nyelv, 1974).

Putnoky Imre
Született–meghalt: (Pozsony, 1883. okt. 27. – Bp., 1977. okt. 31.)
Foglalkozása: nyelvész, szerkesztő
Élete: A bp.-i tudományegy.-en magyar–latin szakot végzett. Pancsován, majd 1944-ig, nyugdíjazásáig a bp.-i Tavaszmező utcai gimn.-ban tanított. 1911-ben az MTA Szótári Bizottságának adatgyűjtő, rendszerező, kijelölő tagja. 1937–45-ben a Magyarosan c. nyelvművelő folyóirat szerk.-je volt. A Magy. Nyelvben több mint félszáz szó-, szólás- helynévmagyarázata és nyelvhelyességi cikke jelent meg. A magyar nyelv értelmező szótára és a Magyar értelmező kéziszótár munkatársa volt.
Irodalom: P. Balázs János: P. I. (Magy. Nyelv, 1978. 3. sz.).

Ligeti Lajos
Született–meghalt: (Balassagyarmat, 1902. okt. 28. – Bp., 1987. máj. 24.)
Foglalkozása: orientalista, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1936, r. 1947)
Élete: Szülővárosában érettségizett, majd az Eötvös József Kollégiumba került és a bp.-i tudományegy.-en tanult klasszika-filológiát és törököt. Doktorátusa után 1925-től 1928-ig Párizsban tanult orientalisztikát. Első tudományos publikációja 1925-ben jelent meg, de egy rovásírással kapcsolatos cikkéért már 1926-ban megkapta a Magy. Nyelvtudományi Társ. akkori legnagyobb elismerését, a Szily-jutalmat. 1928–30-ban kelet-ázsiai, 1936–37-ben afganisztáni kutatóúton volt. Érdeklődése középpontjában Közép-Ázsia története, az onnan nyugatra induló áramlatok álltak. Legjelentősebb eredményeit (mesterei, Németh Gyula és Gombocz Zoltán nyomán) a m. nyelv korai török jövevényszavainak kutatásában érte el. 1949-től 20 éven át az MTA alelnöke, 1956 és 1957 fordulóján ügyvezető elnöke volt. A negyvenes évek második felében a Magy.-Szovjet Művelődési Társ. egyik vezetője lett, később a Magy.-Szovjet Baráti Társ. egyik alelnöke. A Magyarságtudományi Intézet ügyvezető ig.-jaként is tevékenykedett. A bp.-i egy.-en előbb magántanár, majd rendkívüli egy.-i tanár és 1939-től r. egy.-i tanár volt a számára kialakított belső-ázsiai tanszéken. 1942-től 1962-ig ő vezette a kelet-ázsiai tanszéket is, majd 1964-től 1971-ig a török filológiai tanszéket is. Az akadémiai Orientalisztikai Bizottság irányítása mellett létrehozta az Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoportot, amelyet, miként a négy orientalista tanszékből álló Orientalisztikai Tanszékcsoportot, nyugalomba vonulásáig, 1972-ig irányított. 1969-ben újjászervezte a Körösi Csoma Társaságot, amelynek első elnöke lett. Részt vett a szegedi altajisztikai oktatás és képzés megindításában (1974), a bp.-i (1982), majd a szegedi egy. is díszdoktorává avatta. Az ő szerkesztésében indult meg az Acta Orientalia (1950), szerk. a Bibliotheca Orientalis Hungarica és a Kőrösi Csoma Kiskönyvtár sorozatokat is. A mongol, török, mandzsu-tunguz és belső-ázsiai filológiában elért eredményeiért három földrész sok tudós szervezete választotta meg tiszteleti tagjai közé. Magyarra fordította Szászkja pandita bölcs mondásainak tárházát (Bp., 1984. Tandori Dezső költői tolmácsolásában) és a Mongolok titkos történetét (Bp., 1962), továbbá megalkotta több keleti nyelv normatív m. átírását.
Fő művei: Rapport préliminaire ďun voyage ďexploration fait en Mongolie Chinoise 1928–1931 (Bp., 1933); Sárga Istenek, sárga emberek. Egy év Belső-Mongólia lámakolostoraiban (Bp., 1934); Afgán földön (Bp., 1938); Az ismeretlen Belső-Ázsia (Bp., 1940); Catalogue du Kanjur mongol imprimé (Bp., 1942–1944); A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van (Bp., I. 1977, II. 1979); A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban (Bp., 1986).
Irodalom: Benkő Loránd: A nyolcvan éves L. L. köszöntése (Magy. Nyelv, 1983. 3. sz.); Kara György: L. L. emlékezete (Népszabadság, 1987. jún. 10.); Kara György: L. L. (Magy. Tud., 1987. 10. sz.); Róna-Tas András: L. L. (Keletkutatás, 1987 ősz).

Kelemen Béla
Született–meghalt: (Csíkkozmás, 1913. okt. 28. – Kolozsvár, 1982. dec. 8.)
Foglalkozása: nyelvész, szótárszerkesztő, egyetemi tanár, a filológiai tudományok doktora
Élete: A kolozsvári egy.-en 1935-ben szerzett tanári oklevelet román nyelv és irodalomból, mellékszakként a romanisztikát és a latin nyelvet végezte el. 1945-ig a kolozsvári r. k. főgimn.-ban tanár, közben 1941–44-ben főigazgatósági szakelőadó. 1945-től a Bolyai Tudományegy.-en adjunktus, majd előadó tanár, a tanulmányi ügyek főtitkára. 1950-től a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézetben nyugdíjba vonulásáig, 1978-ig osztályvezető, a román-m. és a magyar–román szótárak főszerk.-je. Közben 1957-től 1968-ig a kolozsvári egy. román nyelvtudományi tanszékén egy.-i tanár. Tagja a Cercetări de Lingvistică és a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerk. bizottságának, az utóbbinak 1964-től h. felelős szerk.-je. Fő kutatási területe a lexikográfia és a lexikológia. Vezetése alatt évtizedeken keresztül jelentek meg román-m. és magyar–román nagy-, közép-, iskolai és zsebszótárak. Közreműködött a román nyelv szótárának (Dicţionarul limbii române) és az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak a munkálataiban, nyelvművelő kézikönyvek szerkesztésében is. Foglalkozott a modern nyelvelméletekkel, a statisztikai módszerekkel. M.-ra fordított Bălcescu, Sadoveanu és Delavrancea műveiből.
Fő művei: Noţiuni generarlede gramatica română (Bukarest, 1957); Helyesírási tájékoztató (Gálffy Mózessel és Márton Gyulával, Bukarest, 1969); Magyar helyesírási szótár (szerk., Balogh Dezsővel, Gálffy Mózessel és Szabó T. Attilával, Bukarest, 1978).
Irodalom: Balogh Edgár: A szótárszerkesztő öröksége (Utunk, 1982. 52. sz.); Köllő Károly: K. B. emlékezete (Igazság, 1982. dec. 26); Méhes György: Aki két életre való munkát végzett (A Hét, 1983. 2. sz.).

Baritz György, Báricz
Született–meghalt: (Nagyenyed, 1779. okt. 28. – Zára, 1840. dec. 27.)
Foglalkozása: mérnökkari ezredes, az MTA l. tagja (1832)
Élete: Tanulmányait a bécsi hadmérnöki ak.-n végezte. Horváto.-ban és Dalmáciában szolgált. Műszaki és tudománypolitikai tárgyú cikkeket írt s közreműködött az MTA hadtudományi szótárának szerkesztésében. 1823-ban értekezése jelent meg a Pest és Buda között létesítendő állandó híd szükségességéről. Sokat fordított Tacitus és Plinius műveiből, munkái azonban jórészt kéziratban maradtak.
Irodalom: Toldy Ferenc: B. Gy. (Akad. Ért., 1840–41.)

Pröhle Vilmos
Született–meghalt: (Fűtelek, 1871. okt. 29. – Berchtesgaden, Németo., 1946. okt. 2.)
Foglalkozása: orientalista, egyetemi tanár
Élete: Tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte, 1895-ben bölcsészeti doktorátust szerzett török nyelv és irodalomból. 1899-től 1919-ig a nyíregyházi ev. gimn. tanára, 1908-tól a kolozsvári egy.-en a török-tatár nyelvek magántanára. 1919-től a debreceni egy.-en a török nyelv és irodalom ny. r. tanára, 1923-tól 1943-ig a bp.-i egy.-en a kelet-ázsiai nyelvek ny. r. tanára, közben helyettes is az arab filológiai tanszéken. Az első ngy.-ben 1920 tól 1922-ig debreceni képviselő. Szélsőjobboldali politikus, az Etelközi Szövetségnek, az Ébredő Magyarok Egyesületének egyik vezetője, a turanista eszme híve és hirdetője. Tanulmányutakat tett több ízben Töröko.-ban és Oroszo.-ban (Baskírföldön, Karacsájban), valamint Japánban. A baskír, karacsáj és balkár nyelvekből jelentős anyagot gyűjtött. A kínai és a japán nyelv és irodalom hazai tanulmányozásának úttörője.
Fő művei: Rendszeres oszmán-török nyelvtan (Pozsony, 1899); Baskír nyelvtanulmányok (Keleti Szle, 1903–1905); Tatár nyelvjárási tanulmányok (Nyelvtud. Közl. 1908); Karatschajisthe Studien (Keleti Szle, 1909); A törők irodalom története (Egyet. irod. tört. IV., Bp., 1910); Napkeletről (Bp., 1910); Balkarische Studien (Keleti Szle, 1914–15); Studien zur Vergleichung der japanischen Sprache mit den finnisch-ugrischen und ural-altaischen (Keleti Szle, 1917); A japán nemzeti irodalom kis tükre (Bp., 1937); Grundriss einer vergleichenden Syntax der uralaltaischen Sprachen mit besonderer Berütksichtigung der japanischen Sprache (Bp., 1943).
Irodalom: Stupp, Johann Adam: Professor Wilhelm P. (Südostdeutsche Vierteljahresblätter, 1961.)

Ferenczy Géza
Született–meghalt: (Külsővat, 1901. okt. 30. – Bp., 1974. márc. 27.)
Foglalkozása: nyelvész
Élete: A bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karán – mint az Eötvös Kollégium tagja – magyar–német szakon tanári oklevelet és doktori diplomát szerzett. Közben Berlinben és Bécsben filológiai, fonetikai, esztétikai, neveléstudományi, lélektani és művészettörténeti előadásokat hallgatott. 1926 őszétől könyvtáros a bécsi Collegium Hungaricumban, 1929-ben a Teréziánumban a magyar nyelv és irodalom tanára, 1936-ban a m. nyelv lektora a bécsi egy.-en. 1949 jan.-jától az Orsz. Könyvtári Központban, majd ennek megszűnése után az OSZK-ban dolgozott. Innen 1953. márc.-ban az MTA Nyelvtudományi Intézetébe került. 1956–57-ben a Magyar Enciklopédia szerkesztőségének tagja, majd 1966. dec. 31-ig, nyugdíjba vonulásáig, az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt tudományos munkatársa. A magyar nyelv értelmező szótárának (I–VII., Bp., 1959–1962) belső munkatársa. Könyvismertetéseket írt a Könyvtárügyi Szemlébe, s kb. félezernyi nyelvművelő cikke jelent meg nyelvtudományi folyóiratokban, napilapokban és az Édes anyanyelvünk (szerk. Lőrincze Lajos, Bp., 1961), az Anyanyelvi Kaleidoszkóp (szerk. Grétsy László, Bp., 1973) c. kötetekben.
Fő művei: Zrínyi idilljeinek és életének kapcsolata (Bp., 1929); Kosztolányi Dezső, a magyar nyelv művelője és művésze (Bp., 1956); Arany János, nyelvünk búvára és művelője (Nyelvőr Füzetek, 6. sz., Bp., 1958); Nyelvművelő levelek (Az Akadémia Nyelvtudományi Int.-ének levelesládájából. Szerk. Ruzsiczky Évával, Bp., 1964); Egy emberöltő nyelvünk védelmében. Nagy J. Béla tanulmányai és cikkei (szerk. és bevezette, Bp., 1968); Anyanyelvi őrjárat (szerk., Bp., 1971).
Irodalom: Balázs János: F. G. (Magy. Nyelvőr, 1974); Grétsy László: Eltávozott egy nyelvművelő (Élet és Irod., 1974. 14. sz.).

Imre Samu
Született–meghalt: (Felsőőr, 1917. okt. 31. – Bp., 1990. nov. 6.)
Foglalkozása: nyelvész, az MTA tagja (l. 1976, r. 1985)
Élete: A debreceni tudományegy.-en magyar–latin szakon végezte tanulmányait 1937–42-ben. 1942-ig a debreceni egy.-en, majd 1942–44-ben Szabó T. Attila mellett a kolozsvári Erdélyi Tud. Intézetben dolgozott. A II. világháborúban katona, majd hadifogoly a SZU-ban. Hazatérése után az úttörő mozgalomban dolgozott (1948–1950), Kartalon volt általános isk. tanár 1950–51-ben, 1951-től az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozott tudományos kutatóként, 1970-től 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig mint ig. h. – Tevékenységének középpontjában a m. nyelvjárások kutatása állt. Első tudományos közleményei szülőfaluja, az ausztriai Felsőőr nyelvjárását tárgyalták. Szerk. bizottsági tagja volt az Acta Linguistica és a Magy. Nyelv c. folyóiratnak. A nyelvjárások kutatása mellett a m. nyelvtörténet kérdéseivel is foglalkozott. A Szabács viadala c. monográfiájában gondos nyelvészeti elemzéssel bebizonyította a nyelvemlék hitelességét. – Részt vett a IV. Anyanyelvi konferenciának munkájában (1981). Szerk. Deme Lászlóval a Magyar nyelvjárások atlaszát (I–IV., Bp., 1968–78).
Fő művei: Felsőőr helynevei (Debrecen, 1940); A kolozsvári fazekasság műszókincse (Kolozsvár, 1942); A Szabács viadala (Bp., 1958); A felsőőri nyelvjárás (Bp., 1971); A mai magyar nyelvjárások rendszere (Bp., 1971); Felsőőri tájszótár (Bp., 1973); Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése (Bp., 1981).
Irodalom: Eltűnőben a nyelvjárások? (bes